Soha nem lehet elég korán kezdeni a draftra való készülődést, ezért új sorozatot indítunk a 2013-as draftra érkező játékosok megismertetése érdekében. Cikkeinkben sorra vesszük a csapat várható hiányposztjait, és az adott posztra szóba jöhető játékosokat, követve az egyetemi szezonban nyújtott teljesítményüket is. A mai részben safety és linebacker poszton nézünk körül, és megismerkedünk néhány játékossal, akik nálunk köthetnek ki a jövő évi drafton.
A safety poszt jelenleg a védelem legnagyobb hiányposztjának tekinthető. Free safetyként Nate Allen eddig jól látja el feladatát, hiánya nagyon meglátszott a Lions elleni mérkőzés 4. negyedének végén és a hosszabbításban. A strong safety pozíció már jóval bizonytalanabb. Az egykori 7. körös választott Kurt Coleman – bár évről-évre vannak jó mérkőzései - eddig nem bizonyította, hogy tartósan képes megbízható kezdő szintű teljesítményre. Coleman hasznos embere a védelemnek, de inkább a bármikor beugrani képes cserejátékos szerepe illik hozzá, amellett, hogy a speciális csapatban is képes jó teljesítményre. Ezért nem lenne meglepő, ha jövőre az ő posztjára érkezne egy fiatal tehetség az első 2 nap valamelyikén. Most nézzünk meg néhány lehetséges jelöltet strong safety poszton.
Kenny Vaccaro (Texas, 6’1, 218)
Vaccaro már elsőévesként szerephez jutott a patinás Texas egyetem csapatában, majd 2010-től folyamatosan kezdőként játszik safety poszton. A 2010-es és 2011-es szezonban az NCAA legjobbjai közé tartozó védelmek alapembere volt. Ideális méretekkel és atletikussággal rendelkezik, mindkét safety poszton bevethető, de profik között inkább a strong safety pozíció áll majd hozzá közel, emellett a speciális csapatban is képes jó játékra. Be tudja játszani a pályát, otthon van a slot receiverek és tight endek elleni játékban is. Zónavédekezésben jól mozog, jól olvas, kellően agresszív. Jó szerelőnek számít, képes nagy ütközésekre is. A keze lehetne jobb, sok labdát ejt ki.
Idén a Longhorns védelme eddig árnyéka önmagának, főleg a futás elleni védelem gyenge. Vaccaro játéka nem romlott, 43 szerelésével vezeti csapatát. Bár előfordul, hogy rossz szögben érkezik vagy elront egy szerelést, de ezek inkább kivételek, és általában később javítja hibáját. Például az Oklahoma State ellen rossz szögben való érkezése miatt Joseph Randle RB meglógott egy hosszú TD-re. Vaccaro a következő védő sorozatban egy interceptionnal tette jóvá a korábbi bakiját.
A hétvégén az NCAA-t passzolt yardokban vezető Baylor látogat Texasba, aki kíváncsi Vaccaro játékára egy erős támadósor ellen ne hagyja ki a meccset (okt. 21. magyar idő szerint 02:00).
Robert Lester (Alabama, 6’2, 212)
Szintén komplett, atletikus játékos, aki mindkét safety poszton bevethető lehet. Mark Barronnal remek párost alkottak a Tide secondaryban. Intelligens és kiváló labdaérzékkel rendelkezik, 2010-ban másodévesként nem kevesebb, mint 8 alkalommal halászta el az ellenfelek irányítóinak passzát. Nem meglepő, hogy az ezt követő idényekben már nemigen dobott felé senki, de tehetségét mutatja, hogy tavaly így is leszedett 2 passzt. Sokoldalú játékos otthon van a mély zónákban, de elboldogul a boxban is, van tapasztalata az elkapók elleni 1-1-es játékban.
Barron és Kirkpatrick távozása után a secondary vezetését is ő látja el idén. Nick Saban változatos szerepkörökben használja, idén is szerzett már interceptiont, emellett az irányító siettetéséből is kiveszi a részét, 1,5 sacknél jár.
A hétvégi Tennessee elleni meccs jó teszt lesz Lesternek és a Tide védelemnek, mivel a Tyler Bray irányító vezette Vols offense az NCAA legjobb 25 legjobb támadó egységébe tartozik. (okt. 21. magyar idő szerint 01:00)
Matt Elam (Florida, 5’10, 202)
Bár a mérete nem tűnik olyan ideálisnak, mint az előző két játékosnak, de játékán ez egyáltalán nem látszik meg. Miután elsőévesként többnyire csere volt Will Hill és Ahmad Black mögött, tavaly immár kezdő játékosként rögtön jó teljesítménnyel rukkolt elő, amit idén még fokozni is tudott. Még a remek képességű játékosokból álló Gators secondaryból is kiemelkedik, jó ösztönökkel rendelkező, agresszív játékos, aki nagy ütközésekre képes. A LOS-hez közel éppúgy képes jó teljesítményre, mint a pálya mélységében védekezve passz ellen. Keményen, jól szerel, de hajlamos túl agresszívan játszani (néha még a sajátjait sem kíméli), vigyáznia kell a büntetésekkel. Mivel idén junior évét tölti, ezért nem biztos, hogy jönni fog a draftra.
Idén egyértelműen ő a Gators secondary vezére, nagy játékaival képes csapattársait és a közönséget is feltüzelni. Az LSU ellen például 7-6-os Florida vezetésnél meccset eldöntő játékot mutatott be. Mettenberger hosszú passzát lehúzó Odell Beckhamet vette üldözőbe, majd kiütötte a kezéből a labdát, ezzel egy biztos TD-t akadályozott meg és megszerezte csapatának a labdát.
A hétvégi South Carolina elleni rangadón (okt. 20., magyar idő szerint 21:30) is érdemes lesz megnézni a játékát, még inkább 1 héttel később az erős futójátékkal rendelkező Georgia ellen (okt. 27., magyar idő szerint 21:30)
Linebackerek
Idén DeMeco Ryans-szel és Mychal Kendricks-szel erősödött a linebacker sor. Ennek ellenére nem lehet kizárni, hogy a 2013-as drafton újabb játékos érkezik erre a posztra, mélyítendő a posztot, mert egy esetleges sérülés esetén ismét bajban lehet a linebacker sor. Ezért a következőkben szemügyre veszünk néhány linebacker prospectet, főleg a külső linebacker posztjára figyelve.
Manti Te’o (Notre Dame, 6’2, 255)
A Hawaiiról származó linebacker a következő évi draft magasan legjobb belső linebackere lesz, de valószínűleg nem okozna gondot neki a 4-3-as linebacker sor bármelyik posztján helytállni. Komplett linebacker, aki nagyon jól védekezik a futás ellen, és idén a passz elleni védekezésben is sokat fejlődött. Intelligens játékos, nagy energiával játszik és a védelem vezére tud lenni. Nem szuperatléta, de ezt bőven ellensúlyozza, hogy jó érzéke van a játékhoz, és remekül olvassa a támadójátékokat. Minden valószínűség szerint az első körben fog elkelni, ez csökkenti az esélyeit, arra, hogy hozzánk kerüljön, de ha mégis megtörténne, akkor nagyon erős LB sor alakulna nálunk, és sérülés esetére is biztosítva lennénk.
Te’o másodéves szezonja óta az Irish védelmének vezéregyénisége, évről-évre bőven 100 feletti szerelést szállít, idén ráadásul már 3 passzt leszedett. Legemlékezetesebb meccse eddig a Michigan State ellen volt, ahol 12 szereléssel vette ki a részét a Spartans és Le’Veon Bell megállításából kevesebb mint egy héttel az után, hogy elveszítette nagymamáját és leukémiában szenvedő barátnőjét is. Egy héttel később pedig Denard Robinson 2 passzát is elhalászta a Michigan elleni rangadón.
A Notre Dame csapata október 28-án magyar idő szerint 02:00-kor az elit támadóegységgel rendelkező Oklahoma ellen fog játszani, jó alkalom lesz ez Te’o játékának megfigyelésére is.
Arthur Brown (Kansas State, 6’1, 228)
Brown 5 csillagos tehetségként érkezett a Miami egyetemre 2008-ban, ott nem ment neki a játék, ezért – akárcsak a nálunk játszó testvére Bryce - transzferelt a Kansas Statere, ahol a transzfer miatt kihagyott 2010-es szezon után 2011-ben és idén minden várakozást felülmúlóan játszik. Annak ellenére, hogy tömege nem éppen ideális, játékával rendre rácáfol erre. Nagyon jó sebessége van, robbanékony, képes szélességében is bejátszani a pályát. Jól olvassa a playeket, gyorsan reagál, ezzel ellensúlyozza a tömegbeli hátrányát. Magabiztosan szerel, ritkán ront el tackle-t, egy irányított rakéta sem követi jobban a célpontját. Nem ideális méretei miatt lehetséges, hogy csúszni fog a drafton, és a második napon is elérhető lesz.
Tavaly 100 tackle fölé jutott, és idén sem adja alább, már kétszer is kétszámjegyű szerelést jegyzett idén. Egykori csapata, a Miami ellen domináns játékot hozott, 12 szerelés mellett sackelte is az ellenfél irányítóját és megszerzett egy fumble-t is.
Nem gyenge menetelés előtt áll a Kansas State. Brown a hétvégén a West Virginia top támadó egysége ellen bizonyíthat (okt. 21., magyar idő szerint 01:00), majd a TCU, az Oklahoma State, és az Oklahoma következik. Mindegyik ellen nagy szükség lesz Brown kiemelkedő játékára.
C.J. Mosley (Alabama, 6’2, 232)
Az Alabamában középen játszik, de felépítése 4-3-ban inkább külső linebacker posztra predesztinálja. Atletikus játékos, aki korábban a passz elleni védekezésben volt erős, de idén már a futás ellen is jó teljesítményt nyújt. Mint az Alabamáról érkező védők általában, ő is sokoldalú, a futás és passz védekezés mellett az irányítót is képes veszélyeztetni, ebben a szezonban már 2.5 sacket gyűjtött. Korábban Courtney Upshaw és Dont’a Hightower mellett másodhegedűs volt, ám távozásuk után idén a linebacker sor vezéregyéniségévé nőtte ki magát.
Idén nagyszerű évet fut eddig, három meccsen is legalább 10 szerelésig jutott, a legutóbbi fordulóban nyújtott teljesítménye után megválaszozták a forduló legjobb védőjátékosának a SEC-ben, miután a Missouri elleni meccsen 12 szerelés és 1 sacket gyűjtött, amellett megszerzett egy fontos fumble-t is saját csapata 9 yardos vonalánál.
A hétvégi fordulóban a Tennessee ellen lép pályára Mosley, meglátjuk mennyire sikerül megkeserítenie Tyler Bray-ék életét. (okt. 21. magyar idő szerint 01:00)