A minap egy hosszabb írásban taglaltuk, miképp valósulhatna meg egy esetleges védelmi alap sémaváltás. A téma most is hasonló lesz, de azért akad pár szembetűnő különbség. Elsőnek például rögtön áttérünk a védők oldaláról a támadókéra. Másodszor most már kissé biztosabb talajra evezünk, míg korábbi cikkben csak a lehetőséget elemeztük, most várható változásokról beszélünk. Természetesen nem az egész offense a téma azért, „csak” a támadófal, akik a lockout végétől Howard Mudd rendszerében készülhetnek. De mit is jelent ez?
1. Más QB
Az első és legfontosabb, nem szabad igazán messzemenő következtetést levonni Howard Mudd közelmúltban elért eredményeiből (amik igen impozánsak), mert 1997 óta csak az Indianapolis Colts falával foglalkozott, ahol ugye Peyton Manning volt az idő nagy részében az irányító, aki más kasztot képvisel, mint egy átlagos játékos. Mert most azért nem lesz akkora luxusban része, hogy egy Manning szerű irányító oda áll a center mögé, és:
- snap előtt fantasztikusan olvassa már le a védelmet
- ha szükséges, ennek megfelelően áthívja a játékot
- érzi a nyomást már a játék megkezdése előtt, tudja, honnan fog blitz/pass rush jönni, és ez nem zavarja egyáltalán
Michael Vick nem olvassa annyira jól a védelmek felállásaiból az adott játékot, illetve Mornhinweg nem szereti, ha az irányítója áthívja a játékot a pályán, de ami a legrosszabb, Vick a snap előtt nem érzi a blitzek várható helyét, mennyire lesz rajta nyomás (nem egyedi eset ez, Peyton a különleges a ligában, aki ezt fantasztikusan érzi meg). Ez egyébként szerintem visszavezethető az irányítónk börtön előtti éveire, Atlantaban nem volt rossz fala, mégis 45 sacket kapott 1 esztendő alatt, és nem csak a játékstílusa miatt. Persze, tavaly láthattuk, hogy Marty Mornhinweg képes kissé „zsebesíteni” Vicket, elérni, hogy próbáljon olvasni, majd csak futni. De tartom, a legfontosabb az lenne, ha engednénk neki a játékok áthívását. Véleményem szerint, képes lenne rá, főleg egy-egy kockázatos play helyett néhol hívhat biztosabbat, ha látja, hogy a védelem pont arra készül. De ezt tanulnia kell, amiben Howard Mudd is tud segíteni neki, ha jó falat rak elé.
2. Az ő sémája
Amikor kérdezték Howardot az ő támadófalának stílusáról, ennyit válaszolt: „Azt hiszem, ez több mint egy sima, agresszív fal. A kontaktust keressük mindig a védőjátékossal, nem az üres hely kialakítása a cél elsődlegesen. A snap előtt és pillanatában soha nem akarok semmilyen jelet látni, hogy akár az A vagy B lyukat meg kell nyitni, az csak az utolsó pillanatban jöhet, addig tartani kell a fegyelmezett, de tartós kontaktot a védőfallal.” Ezt láthattuk a Colts évek alatt is, a fala folyamatosan dolgozott, nem lehetett soha olyan pillanat, hogy megálljanak, és legyőzte őket egy védőfal játékos. Sőt, azt se szereti, ha a két OT visszahúzódik, és ott próbálja megállítani a pass rushereket. Nála a fal szélén álló két játékos is a snap után marad az egyenes vonalon a középső emberekkel együtt, és maximum, ha a védők erősebbek, akkor az irányító köré tudják tolni, de nem azonnal rá. Ebből pedig következik, hogy a két OG és C is folyamatosan ezt a helyet tartja, még ha nem is jut neki ember, akkor figyel, de nem lép hátrébb. Arra inkább ott tartják a futót, FB-et, ha kell. Ennek a szisztémának az előnye igazán egy play action játéknál mutatkozik meg, ahol a fal egyébként is kezdetben tartja az egyenes vonalat, és később lép vissza maximum zseb alakra. Na, de most, ha valaki folyamatosan ezt játssza, akkor egy PA játék is hihetőbb tud lenni azonnal. Vick és McCoy pedig kétségkívül jól adja elő a PA játékokat. Mudd egyébként ennek megfelelően nem az izomkolosszus, hanem inkább atletikus falembereket kedveli, akiket jobban tud mozgatni. Persze, azért nem zavarja, ha valaki mindkettő területen elit.
3. Mik lehetnek a különbségek, hasonlóságok a következő és a tavalyi támadófal között?
Különbségek:
Van egy eltérés, amit biztosan észlelni fogunk Mudd által összerakott fal és a tavalyi, Juan Castillo féle OL között, mivel erre utalt már Howard is, amikor hivatalos lett, hogy ő az új pozíciós edzőnk: „Vannak almák és vannak narancsok. Mindkettő gyümölcs, de mégis más az ízük. Juan és én is a támadófallal dolgozunk, de másképpen. Nem nagyon másképpen, de másképpen.” Ez a különbség például látható lesz a 2.-es pontban taglalt OT mozgásokban. Eddig Peters és Justice (leggyakrabban), azonnal egy 45° szögben léptek vissza a snap pillanatában. Most ugye nem lépnek vissza, vagy maximum 1-1 lépést, azt is egyenesen hátra. Ez esélyt ad arra, hogy az irányító megmeneküljön, mielőtt a DE rátolja a falembert, egyúttal nagyobb helyet is biztosít neki. Másrészt, egy ilyen falember könnyebben tudja felvenni a 3-4-es védelmek esetén érkező szélső LB blitzeit. Ez pedig a mi csoportunkban nem hátrány, ha évente kétszer ront ránk DeMarcus Ware. A másik feltűnő különbség az agresszivitásban lehet. Mudd fala futás esetén kezdetben ugyanezt tartja, majd nagyon agresszívan, határozottan alakítja ki a szükséges helyet a futónak. Ez kedvezhet az olyan futónak nagyon, aki nehezebben birkózik egy-egy nagyobb játékossal, de egy az egyben testcsellel jó ellene. Shady McCoy pedig ilyen.
Hasonlóságok:
Az agresszív futásblokkolás eddig is részben megvolt, tehát ez kissé hasonlóság is, főleg a belső falembereket tekintve. Illetve a RB-FB párosnak ezután is be kell segítenie várhatólag a blokkokba.
4. Kinek hozhat ez az új séma a legtöbb fejlődést, hasznot?
Jason Peters: A legegyértelműbb válasz a feltett kérdésre. Anno Peters a Bills évek alatt hasonló támadófal szisztémában játszott, és virágzott benne. Castillo rendszere se volt neki annyira rossz (na, nem a Pro Bowl elismerések miatt), de ez a változás újra a régi Peters-t hozhatja elő. Mudd dicsérte is már előre és várja vele a munkát.
Todd Herremans: Őt csak azért írom, mert Todd az erőből dolgozó falemberek közé tartozik, akik ráadásul atletikusak is (lásd TD-jai). Az ilyenek pedig Mudd rendszerében lubickolnak általában. Eaglesmcnabb tehát örülhet, Toddie még jobb lehet. J
AQ Shipley: Meglepő, iga, hogy a practice squad-ből választok ide embert még. Azért teszem ezt, mert Shipley tipikusan az a játékos, akinek Castillo rendszerében nem igen volt helye, de meg van benne minden, amit Mudd szerethet. Nem mondom, hogy hirtelen egy sztár születik, de biztos kiegészítő ember lehet, akire esetleg a szezon második felére (megfelelő hosszúságú TC-vel) esetleg egy-egy teljes meccset is rá lehet bízni. Ezt támasztja alá, hogy Mudd érkezését követően bejelentette, Shipley is fog roster helyet kapni, ha hozza a jelenlegi szintjét. És persze, az is lehet, ő lesz a legnagyobb vetélytársa az újonc Watkins-nak a jobb G helyére. (Shipley felépítése hasonlít nagyon Herremans-éra.)
LeSean McCoy: Erre már utaltam kicsit, de ez a rendszer segíti az összes futót szinte, ha a fal jól teszi a dolgát. És Muddot ismerve jól fogja. Már csak az kellene, hogy kapjon elég labdát McCoy Reid-éktől. De ha ez megtörténne, akkor akár egy 1300-1400 yardos szezont is hozhatna. (Pozitív napom van, na… J)
Michael Vick: És természetesen neki is. Erre utaltam már, hiszen nagyobb helye marad a zsebben, ráadásul meccsről-meccsre jobban olvasta az elkapók lehetőségeit Vick, és nem szaladgált azonnal. Ez pedig hosszútávon neki futóyardokat hozhat. Látszólag ellentmondás, nem fut, mégis egyre több yardot hoz belőle. De ha belegondolunk, ez megtörténhet. Kezdetben szétszedi pár passzal Maclin és Jackson jóvoltából a védelmet, a fal közben nem engedi a közelébe a nyomást, majd ha nincs ember, vagy lehetőséget érez egy nagyobb szaladásra, akkor megindulhat, mert a széjjelhúzottabb szebb több sávot is biztosít. Mert annak eddig se volt értelme, hogy pár yardokat fut, majd kap egy ütést, és lesérül. Ha fut, akkor fusson legalább 10 yardot. De a nagyobb zseb egyúttal a könnyebb passzolást is biztosítja, ami nagyobb pontossággal, több yarddal, több TD-vel, kevesebb eladott labdával járhat. Valamint kevesebb sacket is érhet, amit én olyan 20-25 közé saccolok. Ez pedig előrelépés, hiszen tavaly Vicket 12 meccs alatt 34-szer vitték le, míg Kolbot 7 pályára lépése alatt 15-ször. Tehát 49-ből a fele maradna. Nem is lenne rossz, igaz?