Egy kicsit más szegmensből is megismerhetitek az alábbi rövidke cikkből az idei Eagles draftot. 5 érdekességet szeretnék megosztani veletek, ami az idei játékosbörzén az Eagles-szel kapcsolat.
1. Danny Watkins a legidősebb első körös játékos, aki elkelt a draftokon. A falember 26 éves, a szezon kezdetére 27 lesz. Hasonló eset, csak egy volt idáig, 1980-ban a Lions a 25 éves Billy Sims futót választotta ki az első körben.
2. Dion Lewis, ha pályára lép a legelső találkozón az idei alapszakaszban, akkor ő lesz minden idők egyik legfiatalabb Eagles játékosa tétmérkőzésen. Lewis akkor lenne 20 éves és 11.5 hónapos. Utoljára ilyen fiatal Sas 1943-ban mutatkozhatott be, rögtön kettő is: Deon Steward (HB) és Allie Sherman (QB), akik alig voltak 20 esztendősek. De azonnal meg kell jegyeznünk, az nem egy szokványos csapat volt, hiszen abban az esztendőben Phil-Pitt Steagles néven játszott a gárdánk az akkori Steelers-szel közösen (a 2. világháború miatt kevés játékosa volt a ligának). Ha kizárólag az Eagles történelmét nézzük, akkor Lewis lehet a legfiatalabb játékosunk.
3. Az Eagles 2000 óta mindig cserélt a draft során valamilyen módon a New England Patriots csapatával, azaz amióta Bill Belichick a Pats edzője. Idén sem akarták megszakítani a hagyományokat, így a Pats 6/193-as pickje cserélt az Eagles 6/194-esével.
4. Idén három olyan játékost is választottunk, akinek az édesapja is játszott az NFL-ben. Curtis Marsh édesapja 3 évig játszott a profi mezőnyben a Jaguars és a Steelers színeiben. Casey Matthews édesapja 19 évet húzott le a Browns és a Falcons mezében, ami alatt 4-szeres Pro Bowler is lett. Greg Lloyd édesapja pedig a Pittsburgh mezében futballozott, 5-szörös Pro Bowler. Casey esetén természetesen meg kell említenünk a testvérét is, Clay-t, aki a Packers jelenlegi sztárja; a nagybácsiját, aki 14-szer járhatott a Pro Bowlon, mint falember. Emellett a nagypapája is megfordult a San Fransisco színeiben az NFL-ben.
5. Alex Henery az első rúgó játékos, akit az Eagles 1984 óta a drafton kiválasztott. Érdekes, hogy akkor rögtön kettőt is választottunk, a 8. körben Manny Matsakis-t, míg a 12.-ben Paul McFadden-t, szintén kicker posztra.