Week Seven – Philadelphia Eagles at Tennessee Titans – 10.24. 19:00

Kik is ők?
Nashville város profi amerikai foci csapata tömören. Bővebben kissé egy 1960-ban alapított (igen, amikor az Eagles bajnok lett) csapat, mely akkor még Houston Oilers néven szerepelt egészen 1996-ig. Ekkor költöztek át Nashville-be, és lett a csapat neve először Tennessee Oilers, majd 1999-től Titans. A csapat 1960-ban és 1961-ben is megnyerte az AFL-t (American Football League), tehát rögtön fennállásuk első két évében. Ám azóta nem sikerült a megnyerniük egy Super Bowl-t sem, ehhez legközelebb egyébként 1999-ben álltak, de a döntőben a Rams hét ponttal jobbnak bizonyult. A csapat otthona az LP Field (1999 óta), illetve ami szinte már egybeforrt velük az Jeff Fisher főedző személye, aki 1994 óta áll a Titánok élén. A csapat sztárja Chris „2K” Johnson, akit valószínűleg senkinek sem kell bemutatni.
A múlt
Ismerősök
.jpg)
A Tennessee gárdájában is vannak olyanok, akik korábban rövidebb-hosszabb időre magukra ölthették a Sas mezt. Jason Babin, DE és Will Witherspoon is tavaly még Eagle volt, idén azonban már nashvillei csapatban fociznak. Tim Hauck 1999 és 2001 között játszott nálunk, jelenleg a Tennessee secondary segédedzője. Jeff Fisher is megfordult már nem ellenfélként is Philadelphiában, 1986 és 1990 között előbb secondary edző, majd védő koordinátor lett. És ha már Fisher, pár érdekesebb adat kapcsolódik hozzá: ő a legrégebb óta egy csapat élén lévő aktív edző jelenleg (Reid a második) az NFL-ben, a 17. évét meg, mint HC. Ezalatt 6-szor vitte rájátszásba a csapatát, 140 győzelmet és 112 vereséget szerzett az alapszakaszban. Play-off meccsekkel együtt 145 sikernél jár, mely a 20. legtöbb az NFL történelmében egy edző által.
Több kötödés is van a másik csapathoz több játékosnál is, most jöjjenek ezek. King Dunlap (OT, Eagles) Nashville-ben született, és ide járt középiskolába is (ahol egyébként bekerült az állam legjobb csapatába is seniorként). Omar Gaither (LB, Eagles) a University of Tennesse-re járt 2002 és 2005 között, míg Eldra Buckley (RB, Eagles) a UTC-re 2003 és 2006 között. David Culley (WR-coach, Eagles) Sparta-ban, Tennessee államban született és a Vanderbilt egyetemen irányítót is játszott. Jeff Nixon (edző, Eagles) a UTC-nél volt segéd edző 3 évig, míg Mike Caldwell (LB-segédedző, Eagles) a Middle Tennessee State-re járt és játszott.
Volt egyetemi csapattársak is egymásnak feszülnek vasárnap, nézzük őket. Vince Fuller (FS, Titans) és Darryl Tapp (DE, Eagles) együtt jártak a Virginia Tech-re. DeSean Jackson (WR, Eagles), Lavelle Hawkins (WR, Titans) és Craig Stevens (TE, Titans) együtt jártak a Californiára. King Dunlap (OT, Eagles) és Sen’Derrick Marks (DT, Eagles) az Auburn-ről ismerhetik egymást.
Statisztika
Tennessee Titans | Philadelphia Eagles | |
Átlagban szerzett pontok/meccs | 27 – 3. a ligában | 25,5 – 6. a ligában |
Total offense/meccs | 297,8 – 30. a ligában | 380,3 – 4. a ligában |
Futott yardok/meccs | 140,7 – 3. a ligában | 134,3 – 8. a ligában |
Passzolt yardok/meccs | 157,2 – 29. a ligában | 246 – 8. a ligában |
Átlagban kapott pontok/meccs | 16,3 – 4. a ligában | 20 – 15. a ligában |
Total defense/meccs | 328,5 – 16. a ligában | 314 – 11. a ligában |
Futás elleni védelem/meccs | 97,5 – 8. a ligában | 115,7 – 22. a ligában |
Passz elleni védelem/meccs | 231 – 23. a ligában | 198,3 – 9. a ligában |
Sikeres third-downok, offense | 41,25% – 12. a ligában | 38,75% – 19. a ligában |
Elszenvedett third-downok, defense | 28,92% – 3. a ligában | 40,48% – 21. a ligában |
Turnover mutató | +4 – 7. a ligában | +8 – 3. a ligában |

Lássuk fordítva, ha az Eagles támad, akkor mind futásban, mind passzolásban top 10 csapat. Ugyanakkor a Titans védelme elsősorban a futás ellen jó, köszönhetően a bomba erős D-Line-nak. De passzal már sebezhetőbbek, kérdés Kevin Kolb (esetleg Mike Vick) előtt mennyire nyílik meg az út a passzoláshoz. Ezzel el is érkeztünk egy újabb problémához, mire lehet képes a Sasok támadó fala. A Falcons ellen jól megvédték Kolb-ot, de a Titans védőfala más kategória. Kiemelhető még a 3. kísérlet elleni védekezése a Tennessee-nek, mindösszesen 29%-ban csinálják meg ellenük az újabb első kísérletet, mely nagyon nagy fegyvertény. Turnoverekben ugyanakkor az Eagles a jobb, bár itt is inkább kiegyenlített a kép szerintem, főleg, hogy a nashville-i gárda az utóbbi meccseken egyre jobban belelendül ebbe. Tehát azért kijelenthetjük a számok sok Titán futást, kevésbé sikeres Eagles védekezést, illetve elsősorban Eagles passzjátékot jeleznek előre.
Miben bízhattunk?

Defense részről továbbra is a sackekben és labdaszerzésekben bízhattunk leginkább. Előbbiben McDermott irányítása alatt (azaz tavaly és idén) 62-et szereztünk (első a Steelers ebben az időszakban 63-nal), illetve 51 takeaway-jel mi állunk ebben a legjobban. Általában ellenünk az ellenfél QB-jának sem megy, idén 6 meccsen az ellenfelek irányítói 72,3-as ratinget értek el. Az is figyelemreméltó továbbra is, hogy sack és interception bárkinek a neve mellé kerülhet szinte (idén 9 különböző játékos „zsákolt”, illetve 6 ember szedett már le egy passzt legalább). Egyébként a sackeknek nálunk egy ideje már hagyománya van, hogy jól mennek, 1982 óta 1288 sack-et értek el Eagles játékosok (kiemelkedik White 124, Cole 52, Simmons 45 sackje ezekből), amivel a liga legeredményesebbjei ilyen téren. De ha csak a ’80-as éveket vesszük úgy 4.-ek vagyunk (Bears, Raiders, Giants az első három), ha a ’90-eseket, akkor másodikak (első a Saints), ha az új évezredet, akkor szintén másodikak (első a Steelers 456 sackkel, mi 452-el állunk). Ha már sack-ek, akkor meg kell említeni, hogy folytatódott az aktív sorozat a Falcons ellen is, most már egyhuzamban 25 alapszakasz meccsen értünk el egy sacket legalább (jelenleg a Steelers-nek van a leghosszabb aktív sorozata 30 meccsel).
Rekordváró
David Akers jelenleg még nem, de a bye week után már valószínűleg az Eagles all-time listán a második legtöbbször pályára lépő lesz. (Dawkins 183, Carmicheal 180, Akers 178 meccs). Trent Cole fellépett a 4. helyre a legtöbb sackek számában Sas mezben, jelenleg kettő és fél sackre van a 3. helytől (White 124,Simmons 76, Douglas 54,5, Cole 52 sack). Remélem már most héten dobogóra kerül. DeSean négy yarddal közelebb került Pritchard-hoz az Eagles punt return yardok tekintetében, de ez várhatólag sérülése miatt a héten nem lesz meg. Juqua Parker eddig 28 sacket ért el Sas mezben, ezzel az örök ranglistán a 15., mindössze másfél sackre a 14. Jerome Brown-tól. Idén eddig 3-0 az idegenbeli mérlegünk, ha sikerülne újból nyerni, akkor beállítanánk a második legjobb idegenbeli rajtunkat (4-0-lal idegenben eddig 4-szer kezdtünk, illetve egyszer mind a hat első idegenbeli találkozón győztesen jöhettünk le a pályáról). Jelenleg mi vezetjük azt az aktív listát, mely azt mutatja, ha egy csapat a félidőben vezet, akkor nyer is. Ez nálunk 22 meccs sorozatban. Illetve az elmúlt 9 alapszakasz meccsen mindig szereztünk legalább egy interceptiont, ha a héten meglenne a 10., akkor a 6. leghosszabb sorozat lenne az a csapat történelmében. Reid pedig egy győzelemre van a 27. helytől az NFL örökranglistáján a győzelmek számában.
Utoljára…
Pár érdekesség lesz itt, mely arra vonatkozik, hogy a csapatunk mikor tett valamit utoljára.
· Hosszabbításos győzelem: 2004.10.24. at Browns, 34-31
· Hosszabbításos vereség: 2006.9.17. at Giants, 30-24
· Shutout győzelem: 1996.12.1. @ Giants, 24-0
· Shutout vereség: 2010.1.3. at Cowboys, 24-0
· Győzelem 20-as hátrányból: 1993.10.3. at Jets, 35-30 (2. negyedben 21-0 oda)
· Vereség 20-as előnyből: 1999.9.12. @ Cardinals, 25-24 (1. negyedben 21-0 ide)
· TD fake FG-ból: 1989.12.24. Chris Carter 22 yardos passza Roger Ruzek-nek,@ Phoinex
· Kapott TD fake puntból: ilyen még nem történt
Kérlek kommentbe írd meg, hogy az alábbi állítások közül melyikekkel értesz egyet:
A.: sok az információ B.: kevés az információ C.: túl sok a felesleges adat D.: kevés az írás lényegi tartama E.: Mit várhatunk legyen az ellenfélről is F.: Elfogult G.: Túlságosan Eagles szempontú
Köszönöm!
Ja, és persze velük sincs mindig bajunk:
Címkék: stat beharangozó titans regularseason