Új sorozat indul itt az Phill blogon, a múlt egy-egy meghatározó játékosát mutatjuk be Nektek. A cikkek előre láthatólag heti, két heti rendszereséggel jelenének meg, szerzőjük pedig Szabler lesz.
A Philadelphia Eagles idén ünnepli mindezidáig utolsó NFL-bajnoki címének 50. évfordulóját. A nevezetes jubileumot az akkori csapat egyik meghatározó játékosa, Tom Brookshier már nem élhette meg. Az egykori kitűnő cornerback ez év január 29.-én hunyt el rákbetegség következtében. Ezekkel a sorokkal rá emlékezünk.
Tom Brookshier 1931. december 16-án született Roswellben, azaz éppen abban a New Mexico-i városban, amit egy 1947-es vélelmezett UFO-baleset tett világhírűvé. A nevezetes incidens idején Brookshier már a helyi középiskola diákjaként több sportágban is tündökölt, a futball mellett baseballban és kosárlabdában is elsőrangú tehetségnek számított. Ezt követően 1950-1952 között a University of Colorado-n tanult, és az egyetem focicsapatában – az akkori idők szokásának megfelelően – mind támadóként, mid védőként helyt kellett állnia. Brookie már a coloradói Bölények színeiben is leginkább keményen ütköző defensive backként vált ismertté, junior és senior idényében egyaránt beválasztották a Big 7 konferencia legjobb csapatába és kiosztott hitjei mellett még hat további interception díszítette statisztikai lapját. Mindezen felül Brookshier visszahordóként is együttese erősségének bizonyult, valamint a baseballpályán szintén szóhoz jutott cseredobóként.
Ha Roswellben nem is volt alkalma „apró zöld emberkékkel” találkozni, Tom Brookshier az 1953-as NFL draftot követően zöld (kelly green) mezt ölthetett, hiszen a játékosbörze 10. körében a Philadelphia Eagles csapata húzta be őt. A játékos már első philadelphiai edzőtábora alatt mély benyomást gyakorolt edzőire és csapattársaira. Egy alkalommal sistergős szereléssel ütötte ki a Sasok másik újoncát, s amikor Jim Trimble vezetőedző erre felugrott és kiabálni kezdett felé, Brookshier attól tartott, hogy azon nyomban kivágják túlzott keménységéért. A szakvezető e helyett dicsérettel illette új szerzeményét mentalitása miatt, aki bemutatkozó idényében nyolc interceptiont gyűjtve hálálta meg mestere bizalmát. A ragyogó debütálást követően Brookshier két évig tartalékos tisztként szolgált a légierőnél, de szerencséjére itt sem kellett meglennie foci nélkül, ugyanis edzői asszisztensként segíthette az Air Force Academy csapatának felkészítését, ráadásul együtt dolgozhatott későbbi főnökével, a Philadelphia Eagles irányítását 1958-ban átvevő Buck Shaw-val. Brookie 1956-ban kezdő cornerbackként tért vissza a Sasokhoz, és bár a gárda éveken keresztül harmatosan szerepelt, a vehemens védőnek volt alkalma rá, hogy kitűnjön.
Bár nem számított különösebben gyorsnak, sokak szerint nemigen volt a csapat történetében hozzáfoghatóan „fizikális” cornerback, és ez a készsége nem merült ki pusztán a kemény ütközésekben, hiszen legalább ilyen büszke lehetett biztos kézzel végrehajtott szereléseire is. Hajdani csapattársa, a linebacker Maxie Baughan szerint, „ha Brookie-ra gondolok, olyan fickó él az emlékezetemben, mint aki nem ismerte a félelmet.” Az Eagles Hall of Famer elkapója, Tommy McDonald úgy emlékszik, hogy Chuck Bednarik mellett Brookshier volt a védelem lelke és mindenki igazi vezéregyéniségként tekintett rá. McDonald elmondta, hogy saját fejlődésében is meghatározó volt, hogy az edzéseken olyan kiváló védővel kellett farkasszemet néznie, mint Tom Brookshier. Utóbbi természetesen hatalmas közönségkedvencnek számított, és ezt maga annak tulajdonította, hogy a drukkerek könnyen azonosultak stílusával. Saját szavaival: „Nem Philly-ben születtem, de úgy játszottam, mint egy vérbeli philadelphiai. Nem voltam hatalmas tehetség, de mindent megtettem a győzelemért. … Sokszor játszottam későbbi Hall of Famerek ellen, de egyikük sem azért került be a Halhatatlanok közé, ahogy ellenem teljesített.”
Brookshier és társai 1960-ban értek el fel a csúcsra, amikor a ligadöntőben a Vince Lombardi edzette Green Bay Packers-t kényszerítették térdre. Előzetesen kevesen gondolták esélyesnek a Sasokat bármiféle sikerre, és azt még Brookie is elismerte, hogy 1960-ban legfeljebb két dologban voltak jobbak mindenki másnál, a győzelmek és az éjszakánként áthágott kijárási tilalmak számának tekintetében. Ennek ellenére a védő alaposan kivette részét a végső dicsőségből, hiszen mind a Pro Bowlra, mind az All-Pro csapatba beválasztották, a Packers elleni fináléban pedig cornerback-társával, Jimmy Carr-ral karöltve szerény 24 yardon tartotta az ellenfél két remek elkapóját, Max McGee-t és Boyd Dowlert. Brookshier elmondása szerint a diadal dacára másnap nem volt nagy ünnepség Philadelphiában. Minden úgy telt, mint egy megszokott hétköznapon. „Elmentem a Wanamaker’s bevásárlóközpontban, hogy vegyek egy pohárkészletet, melyen az ’Eagles megnyerte az NFL bajnoki címet’ felirat díszelgett. Az eladó csak ennyit mondott: ’Üdv, Tom. Jó meccs volt.’ Mire én: ’Köszi! Mibe kerülnek ezek a poharak?’ Aztán fizettem és leléptem. Nem volt semmiféle ünnepi hacacáré, felvonulás, látogatás a Fehér Házban. Lehet, hogy régimódi vagyok, de jobb is, hogy így történt.”
Az elnyűhetetlennek hitt védő sportolói pályafutásának a következő évben egy Chicago Bears elleni találkozón elszenvedett sérülés vetett véget. A 6-1-gyel álló Eagles hazai pályán ugyan legyűrte a Medvéket, de a siker ára magas volt, Tom Brookshier a chicagóiak sztárfutójával, Willie Gallimore-ral való találkozás során balszerencsés körülmények között lábát törte. Kulcsjátékosának kiesése végeredményben megfosztotta a Philadelphiát a címvédés esélyétől, Brookie maga pedig soha többé nem játszhatott a Sasok szerelésében.
Futballkarrierje kényszerű lezárulását követően Brookshier nem fordított hátat a sportnak. Noha azt tervezte, hogy visszaköltözik Coloradóba, végül nem volt képes megválni Philadelphiától és előbb egy helyi rádióadónál kezdett tevékenykedett, mint sportkommentátor, majd a CBS alkalmazásában egykori vetélytársával, a hajdan a New York Giants-et erősítő, Pat Summerallal dolgozott együtt. A két ex-játékos előbb egy heti magazinműsor házigazdáiként vált ismertté, majd az 1970-es évek második felében a CBS-csatorna futballközvetítéseinek legismertebb és elismertebb kommentátorpárosává emelkedett. Summerall a play-eket követte, Brookshier pedig „szakértett” és kettősük együttműködésének csúcspontja a X., a XII. és a XIV. Super Bowl közvetítése volt. Az egykori Sast 1981-ben a Raiders korábbi vezetőedzője, John Madden váltotta a CBS kommentátori állásában, de előbbi még évekig a csatorna alkalmazásában maradt. CBS-es ténykedése után Brookshier fontos szerepet játszott az úttörőnek számító philadelphiai sportcsatornánál, a WIP-nél (mely 1986-ban az Államok első kizárólag sporttal foglalkozó rádióadójává vált) és a szárnyai alá vett Angelo Cataldival közösen vezetett reggeli showműsora műfajt teremtett.
Az 1990-es évektől Tom Brookshier a futballtól távolabbi vizekre evezett, de természetesen nem szakadt el az Eagles-től, mint ahogy a csapat sem feledkezett meg róla. 1989-ben beválasztották az együttes egykori nagyjainak emléke előtt tisztelgő Honor Rollba, valamint egyike lett azon hét hajdani Philly játékosnak, akinek mezszámát (a 40-est) végleg visszavonultatták. Brookie-t a bajnoki diadal 50. jubileumára rendezett ünnepségeken is kitüntetett hely illette volna meg, ha nem szól közbe végzetes betegsége. 2010. január 29.-én hunyt el. Nyugodjon békében!
Címkék: ismertető history brookshier