Az elmúlt héten elkezdett sorozatunkat folytatva, a Dallas után a főváros csapatánál, a Washington Redskinsnél történt személyi változásokat vesszük sorra az alábbi írásban.
Edzők:
A korábbi New York Giants és Tamba Bay Buccaneers játékos, Ike Hilliard lett az elkapók főnöke ettől az évtől, aki Keenan McCardelltől vette át a munkát. Mellette még, Lou Spanos Linebacker edző új, magasabb beosztásba került, a UCLA egyetem csapatánál. Jim Mora Jr. kérte fel defensive coordinátornak, amit ő el is fogadott., Spanos helyét Bob Slowik vetet át, aki korábban a defensive backeket edzette. A legfontosabb változás tehát Slowik áthelyezésével kezdődött. A defensive Backeknél ugyanis így üresedés keletkezett, amit egy rutinos és jó edzővel akartak pótolni. Ez Raheem Morris, korábbi Tampa Bay főedző szerződtetésével meg is valósult.
Érkezők a védelembe:
Legfőképpen a secondaryt erősítették meg a Rézbőrűek vezetői. Érkezett Brandon Meriweather aki safety és 2 évre kötelezte el magát. Nagy javulást tőle nem várhatnak. Látszik, hogy a safety poszt a Washington gyengéje, mert rajta kívül érkezett még két tapasztalt játékos a posztra. Nevezetesen Madieu Williams és Tanard Jackson. Kettejük közül talán utóbbi lesz nagyobb erősítés, bár ezt így a szezon előtt nehéz megmondani. De hogy ne csak a safety posztra hozzanak játékos, a cornerbackek közül is válogatott Shanahan. Érkezett példának okáért Cedric Griffin (CB), aki a Minnesota Vikingsnál évekig meghatározó játékos volt. Igaz ugyan, hogy már ő sem az a pengés játékos, de még van néhány dolog a tarsolyában az is biztos. ő egy évre írt alá. Rajtuk kívül jött még egy LB Brian Kehl személyében, aki 5 évet húzott le úgy a Giants és a Rams csapataiban, hogy komolyabb szerepet nem kapott. Viszont van egy bajnoki gyűrűje.
Az újak mellett voltak néhányan, akik hosszabbítottak. A defensive end Adam Carriker 4 évre kötelezte el magát a fővárosba, a védelem vezére London Fletcher (LB) további 2évig, Kedrick Golston (DT) pedig újabb 1 évig. Fontos még egy elbocsátás is. A safety Oshiomogho Atogwe ugyanis már Philadelphia Eagles tagja, és az 53-as keretbe való bekerülésért küzd.
További érkezők: David Jones (CB), Morgan Trent (CB), Chris Wilson (LB)
Érkezők a támadókhoz:
Pierre Garcon (WR) neve előre kívánkozik. Az Indianapolis Coltsnál már bizonyította, Peyton Manning irányításával is és a nélkül is, hogy remek elkapó. Idén ő lehet Rogert Griffin III legfőbb célpontja. Öt éves szerződést kapott. Mellette Josh Morgan aki nagy név, az elkapók közül. Ő San Franciscoban vitézkedett az elmúlt években, több-kevesebb sikerrel. Hasznos tagja lesz ő is a Redskinsnek, a csoport riválisok bánatára. Ő szintén öt évig maradna a fővárosi alakulatnál. A harmadik elkapó az érkezők sorában Dezmon Briscoe. Ő Tampából érkezett, és a waiver listáról kaparintotta meg a Redskins, mégpedig többek között az Eagles előtt. Briscoe egy jó red zone fegyver, de ezen kívül nagy dolgokat még nem mutatott. Az egyébként nem rossz minőségű, ám sok hasonló képességű játékos felvonultató keretből, sem valószínű, hogy ki fog tűnni, ám ha keretbe kerül, akkor még okozhat bonyodalmakat.
Mellette a legnagyobb erősítés a korábbi alapemberek fővárosban marasztalása. Fred Davis Tight End egy egész évre marad, mivel aláírta a franchise taget. Vele még megegyezhetnek egy hosszabb távú kontraktussal. Davis mellett Kory Lichtensteiger guard, Rex Grossman irányító, és Tim Hightower futó is egy évre kötelezte el magát. Közülük Lichtensteiger az, aki a legtöbbet teheti egy jó szereplésért. Grossmann legjobb esetben is csak második számú irányító lesz, míg Hightower folyamatosan sérüléssel küzd, de ha egészséges sem biztos a helye, de elsősorban rövid yardos szituációknál veszik majd számításba. Will Montgomery center kapta a nagy szerződést idén a támadó falban. Ő 4 éves kontraktus írhatott alá, és biztosíthatja helyét, a kezdők között.
További érkezők: Jordan Black (T), James Lee (T),
A Speciális egység is bővült. Neil Rackers rúgó egy évre kötelezte el magát. Míg Graham Gano és Billy Cundiff a mai nap folyamán lett a Redskins játékosa. Róluk egyenlőre nem rendelkezünk pontos adatokkal.
Távozók a védelemből:
Kentwan Balmer (DE) se szó, se beszéd hagyta el az edzőtábort, és mondott fel így a csapatnál. Osiomogho Atogwét (S) elküldték. Elsősorban a sérülékenysége és egészségi állapota miatt. Phillip Buchanon (CB), Keyaron Fox (LB), LaRon Landry (S), Rocky McIntosh (LB), Byron Westbrook (CB) szerződése lejárt, így szabadügynökök lettek. Landry évekig kezdő volt a csapatban, ám jöttek a sérülések, majd az egyre gyengülő játék és így nem marasztalták. McIntosh ellenben más tészta. Nem igazán sérülékeny, rutinos játékos, aki évekig kezdő játékos volt a csapatban, és remek teljesítményt nyújtott többnyire. Most majd alkalma lesz egy igazi védő specialista, Jeff Fischer irányítása alatt, egy újjá alakuló, de máris jónak tűnő védelemben vitézkedni. Mindenképpen meg kell emlékezni Chris Neild Nose Tackleről, aki a bal lábában szakította el a térdszalagjait. Rajta kívül még az újonc elkapó Darius Hanks és a szintén újonc corner Chase Minnifield is maródi. Mindegyikük IR-re került, így biztosan nem játszhatnak egész szezonban.
Távozók a támadóktól:
Mike Sellers (FB), létszám felettivé vált, csakúgy, mint John Beck (QB), akinek RGIII és Kirk Cousins érkezésével nem volt maradása. Sean Locklear (T) a támadó fal egyik legtapasztaltabb játékosa. Igaz, hogy már túl van a harmincon, és a tavalyi szezon felét kihagyta, de azért még tudott volna segíteni ezen a nem túl acélos csapatrészen. Elsősorban LT pozícióban. Bosszúból átment a Giantshez. Dont’a Stallworth (WR) szabad ügynök lett és nem hosszabbítottak velük. Jabar Gaffney tavaly jó teljesítményt nyújtott, de a fiatalság átvette az uralmat, így neki sem volt maradása.
Draft:
1/2 (2) Robert Griffin III, QB, Baylor
3/8 (72) Josh LeRibeus, OG, Southern Methodist
4/7 (104) Kirk Cousins, QB, Michigan State
4/24 (121) Keenan Robinson, ILB, Texas
5/6 (143) Adam Gettis, OG, Iowa
6/3 (175) Alfred Morris, RB, Florida Atlantic
6/23 (195) Tom Compton, OT, South Dakota
7/6 (215) Richard Crawford, CB, Southern Methodist
7/10 (219) Jordan Bernstine, SS, Iowa
Robert Griffin III a 2011-es évben a legnagyobb egyetemi, football díjjal (Heisman Trophy) kitüntetett játékos. Már a draft előtt is 99% esély volt rá, hogy a Redskins őt választja majd a második helyen. Griffin feladata nem kevesebb, mint, hogy hosszú évek után a franchise legjobb irányítójává váljon, és néhány rövid év alatt a rájátszásba röpítse a Rézbőrűeket. Kezdő helye garantált.
Josh LeRibeus egy kis egyetemről érkezett, mégpedig értékét nézve kissé talán korán. Viszont legalább hiányposztra, ami nagyban megkönnyítheti a kezdőbe kerülésért vívott harcban a dolgát. Egyetemi pályafutása alatt nem találkozott sokszor elit védő falemberekkel, így sok lemaradása van, de két év alatt nagyot fejlődhet, és kiharcolhatja a helyét a kezdők között. Mindenesetre egyelőre nem tenném ki RGIII-at Shannahan helyében LeRibeus okozta megpróbáltatásoknak.
Kirk Cousins, egy egyetemi szinten kiemelkedő játékos volt. Remekül passzol, jól lát a pályán, ki tud lépni a zsebből is, ha muszáj. Remek prospect játékos. Csak sajnos egy még jobb mögé érkezett, így sajnálatos módon nem fogja tudni megmutatni a képességeit, az elkövetkezőkben. Cserének tökéletes lesz, az nyilvánvaló, de talán több volna benne. Az igazat megvallva, ezen a ponton sokkal jobban is sáfárkodhatott volna a Washington a választási jogával, de lelkük rajta. Egy biztos. Cousins meg fogja állni a helyét. A partvonalon.
Keenan Robinson lehet a legnagyobb fogás Griffin mellett. Gyors játékos, aki a 3-4-es védelemben tökéletesen érezheti magát. Középső és szélső linebackerként is használható. Van még hová fejlődnie, de akár már a szezon elején megcsíphet egy kezdő helyet. Ha nem akkor a szezon közben. Orakpo mellett övé a jövő ezen a poszton.
Adam Gettis a sok jó támadó falembert kinevelő Iowa egyetemről érkezik, Kirk Ferentz kezei közül. Többször alkotott kezdő guard párost James Vanderveldével is. Egyelőre nem várható a kezdő csapatba, mivel még közel sem az a szint, de sérülések és rossz forma miatt már idén sok lehetőséghez juthat. Csak rajta áll, hogy tud e élni vele. Valószínűleg hasznos kiegészítő ember lesz, de egy ötödik körös választottnál ez egy megfelelő elvárás.
Alfred Morris kis szerencsével akár már első héten kezdőként futhat ki a pályára, mivel vetélytársai nem nyújtottak kiemelkedő teljesítményt, és sérüléssel is bajlódnak. Roy Helu azért veszélyesebb játékosnak tűnik egyenlőre.
A Tom Compton, Richard Crawford, Jordan Bernstine hármasból Comtonnak adnám a legnagyobb esélyt arra, hogy a szezon során több szerephez jut, de igazából mindegyik játékos elsősorban a speciális egységben villoghat majd. Nem várható tőlük kiugró teljesítmény, de pont ezért kerültek ilyen későn kiválasztásra.
A Washington Redskins mint látható a holtszezon során elsősorban a támadó oldalon lépett előre. Igazoltak kiváló elkapókat, és draftoltak egy franchise irányítót. A támadó fal lényegében együtt maradt, sőt azt lehet mondani, hogy némiképp erősödött is, bár sérülések hátráltatják őket, de összességében egy jobb támadó játékra számíthatunk tőlük, mint az elmúlt években.
A védelemben a legnagyobb kérdőjel továbbra is a secondary lehet. Annyiban viszont történt előrelépés, hogy egy tapasztalt jó nevű edző foglalkozik idén ezzel a csapatrésszel. A védő fal megbízhatóan teljesített tavaly is, ezt idén is várhatjuk tőlük, a linebacker sor, pedig még akár jobb is lehet. Mindent egybevetve, nem valószínű, hogy a rájátszásért fognak küzdeni, de 6-7 győzelemre már idén is lehet esélyük. Elsősorban Griffin III és az OL játékától függően. Ha minden a terveik szerint alakul, akkor 1-2 csoportrangadón odapörkölhetnek a riválisoknak. Végezetül: Figyeljétek RGIII-at! Érdemes!