Az elmúlt pár napban nem ejtettünk szót a draftról, így újra itt az ideje. A következő bejegyzésekben pár kisebb névre szeretném felhívni a figyelmeteket, egyikük sem első körös kaliber (sokan akár a harmadik napig is bent lehetnek, mire valaki elviszi), de mindegyikük olyan poszton szerepel, ami nekünk talán hiányposzt lehet.
Ezzel pedig el is érkeztünk az első problémához, mi need nekünk igazából?
Kézenfekvő válasz a linebacker. Sőt, akár 2 linebacker. Bár ezzel is óvatosan kell bánnunk, hiszen a 2010-es és 2011-es drafton is választottunk LB-t, sőt, nem is egyet-egyet. Azaz sok a fiatal a csapatunknál, akiket jobban megéri pályára küldeni, mint egy késői körös újoncot. Ismerik a rendszerünket, tapasztalatuk is van a profik között. Amiért annyira nem kedveljük őket, az azon ok, hogy amikor játszottak, gyengén teljesíttettek. De ez nem csak az ő hibájuk, felelős érte az edzői stáb, látni kellett volna, hogy nem készek még a profi ligára. Összegezve, egyet érthetünk, a LB need.
Személy szerint még akár wide receiver draftot tudok elképzelni első körben. Természetesen, ez a verzió csak akkor léphet működésbe, ha DeSean Jackson távozik csapatunktól. Ez esetben azonnal égető need egy elkapó, hiszen Jeremy Maclin mellé kell valaki kezdőnek. Csapaton belül ez nem megoldható, Jason Avant véleményem szerint slot szerepkörben tud csak eredményes lenni. Ugyan a Patriots támadóihoz hasonlóan mi is használhatnánk slot elkapót a kezdők között (Wes Welker elvégre az), de úgy vélem, Vick játékstílusához, illetve a csapatunkhoz szükséges egy gyors játékos, aki bármikor képes elvinni mélyre két védőt. Ez segíti Avant rövid játékát, illetve Brent Celek játékát is. Steve Smith merülhet fel, mint kezdő még, de szerintem benne olyan mértékben csalódtunk, hogy erre nem fogunk építeni. Ugyan jóval többet tud, mint amit az idei évben mutatott nálunk, de nem valószínű, hogy kezdővé raknánk, még akár az is meglepő lehet, ha megtartjuk. Szabadügynök lesz, de szerintem olcsón érdemes megtartani, ha marad akár D-Jax is. Riley Cooper mutatott biztató jeleket, de azért amikor kezdő volt, láttuk, hogy nem kész még a kezdő szerepkörre. Harmadik számú elkapónak tökéletes, de az nálunk Avant a klasszikus értelemben. Számolni kell azzal a lehetőséggel is, hogy Jacksont (ha távozik) piacról próbáljuk pótolni. Én nem vagyok híve a drága elkapó igazolásoknak, úgy gondolom, ez kisebb arányban jön be, mint nem. De sok jó képességű elkapó lesz a piacon, akik akár azonnal pótolhatják is Jacksont, elég Vincent Jacksonra gondolnunk. Mindenesetre, ezeket is figyelembe véve, még mindig ott lebeghet egy elkapó draftolása. Ráadásul, ha Jackson marad is, akkor is lehet húzni akár a késői körökben egy jó elkapót, a Senior Bowl alatt többen is mutattak biztató dolgokat, ami miatt én áldoznék rájuk egy középső körös picket.
Sokan számolnak még defensive tacklevel. Hamarosan felkerül a védők posztonkénti értékelője is blogunkra, ott részletesebben taglalom őket, így most csak röviden. Ami a DT draft mellett szól, az a nagyon mély class. Rengeteg jó képességű, hatalmas potenciállal rendelkező játékos lesz az idei drafton. Ugyanakkor nálunk Jenkins, Patterson, Dixon, Landri, Laws is bizalmat élvezhet, megjegyzem, jogosan. Jenkins továbbra is egyértelműen kezdő, nagyon él a Washburn féle rendszerben. Landri egyértelműen a futás ellen jó, én nagyon megkedveltem, meg kell tartani. Laws biztató volt, de szabadügynök lesz. Patterson pedig nem lesz fiatalabb, egészségügyi gondjai lehetnek. Dixon pedig sérülésből jön vissza (előtte nagyon biztató volt), ráadásul korlátozott szabadügynök lesz. Azaz elfogadom, ha például az egyik második körös választási jogunkat egy futás ellen jó DT-re áldozzuk, akit ráadásul Jim Washburn is megkedvel.
Emlegetnek még safety needet is, ez is jó kérdés. Az elmúlt két évben mindkétszer a második körben érkezett S. Ráadásul Kurt Coleman felé is nagy a bizalom a csapattól. Úgy vélem, egy késői körös pick benne van a levegőben.
Szóba jöhet a secondaryt nézve még CB is. Látszólag töltött nagyon a poszt, Asomugha, Samuel, Cromartie, Marsh, Hanson, Lindley. Jelenleg azért meglepő lenne, ha Asante Samuel maradna. Félre ne értsétek, én szeretném, de luxus az ennyi CB. Én nem is húznék ide, Hanson nagyon jó nickelben, Asomugha kezdő, ha marad Asante ő is, ha nem, akkor DRC a másik kezdő. Marsh fiatal, fejlődik szépen csendben, Lindley is, jók ők cserének. Ha akarunk még valakit mögéjük, oda jöhet veterán játékos is.
Futó draftolását is kizárnám, pedig én szeretek minden évben RB-t szerezni, főleg hátul, őket nem érdemes a draft elején választani. McCoy és Lewis egyértelműen marad, mögéjük egy erőfutó elférne, de ilyet évek óta nem találunk. Tight end sem szükséges, Harbor-Celek páros idén megmutatta, elegek. DE sem kell, esetleg egy project játékos, Babin-Cole-Graham-Hunt-Parker-Tapp is rosteren van, közülük egyedül Parker szerződése jár le, de őt évek óta mindig megtartjuk. Esetleg ha idén nem, akkor helyére jöhet egy fiatal pass rusher.
A támadófal maradt, ahova tavaly tankoltunk. Látszólag a kezdő fal meg van, cserék is vannak, de Reid szeret oda mindig húzni, várhatólag idén is fog, egy project RT jöhet, akár egy C is, ha Jamaal Jackson távozik. Ha netán Evan Mathist nem tartjuk meg (óriási hiba lenne), akkor G fontos.
Ezek lettek volna szerintem a needek, holnap érkeznek a nevek.