Eagles Enciklopédia - 2. rész

Az Eagles Enciklopédia – Második rész

A fordítás Ray Didinger és Robert S. Lyons The Eagles Encyclopedia című könyve alapján készült Fazekas Dániel jó voltából, kizárólag a www.philly.blog.hu oldal számára. A fordítás egészét vagy bármely részét a szerző engedélye nélkül másolni szigorúan tilos. Kapcsolatfelvétel a deny79@gmail.com címen történhet.

Profi football Philadelphiában: A kezdetek

A professzionális football, bármilyen meglepő, a kialakulást a város két major baseball csapata közötti rivalizálásának köszönheti. Ez a két baseball csapat a Phillies és az Athletics. 1902-ben járunk, bőven a Philadelphia Eagles vagy a Frankford Yellow Jackets előtti időszak előtt, de már 7 évvel az első profi focimeccs után, melyet az államban, Pennsylvaniában rendeztek, Latrobe városában. Ebben az időszakban éppen elkeseredett harc volt két baseball liga között is az Államokban, ugyanis 1901-ben megalakult az American League, és sorra szerezték meg a jobbnál jobb játékosokat a régebbi National League-gel szemben. Ez a harc természetesen jelentkezett a város két csapatánál, egymással versengtek a helyi tehetségekért. Egy évvel később, a fent említett 1902-ben John I. Rogers ezredes, a Phillies tuladjonosa úgy döntött, hogy pénzéből egy foci csapatot alapít, melynek ő lesz a menedzsere és Bill Sheetsline az edzője. Természetesen az Athletics tulaja ezt nem hagyhatta csak úgy, saját foci csapatot hozott létre, melynek edzője Connie Mack lett, aki mellesleg a baseball csapat menedzsere is. A két baseball csapat tulajdonosa korábban szinte semmiben nem értett egyet, de itt gyorsan belátták együtt, hogy van anyagi lehetőség az új sportágban. Ezután együttes erővel kérték fel az állam nyugati csapatát, a Pittsburgh Starst, hogy csatlakozzon hozzájuk egy mini tornára, melynek győztesét egyszerűen csak világbajnoknak titulálják majd. (Azért a pittsburghi csapatra esett a választás, mivel Pennsylvania nyugati részén már előrébb járt a sportág, és a Stars volt a legerősebb csapat szerintük.) A Stars tulajdonosa, Dave Berry elfogadta a felkérést, sőt meg is választották őt az első elnökének az alakuló új ligának. Annak a ligának, melyet Nemzeti Futball Liga névre kereszteltek. Azt is gyorsan belátták, kevés ennyi csapat, így a meghívást elfogadva csatlakoztak csapatok New Yorkból és Chicagóból, de csak a következő évtől.

A csapatok megvoltak, a játékoskeretek is. De kellene valami figyelemfelhívó, gondolta Connie Mack, és leigazolta a később baseball Hall of Fame csarnokba választott Rube Waddellt a focicsapatának. A Stars is lépett erre, ők is egy későbbi baseball Hírességek Csarnoka tagot szereztek meg a dobó, Christy Mathewson személyében, aki FB lett új csapatában. Ezután kezdődött a bajnokság, rögtön a 3 alapító egyesület oda-vissza meccseivel. A legelső találkozón az Atheltics legyőzte hazai pályán egy kiélezett meccsen a Starst, 11-10-re, de a visszavágón Stars otthonában hálaadás napján alulmaradtak. A Stars játszott még kétszer a Phillies ellenében, egy-egy vereség, és egy-egy győzelem került mindkettő csapat neve mellé. Az Athletics pedig ez idő alatt az első villanyfényes találkozóra készült New Yorkban, a Kanaweola AC ellen, ahol aztán sima 39-0-s győzelmet is arattak. Sajnos a többi mérkőzésről nem maradt fenn az utókor számára semmi információ, csak az, hogy a Stars, a Phillies és az Athletics is 2-2-vel zárta a sorozatot, a többi csapat pedig 1-1 meccset játszott csak. Ekkor a liga elnöke, Dave Berry úgy döntött, a bajnok a legjobb pontaránnyal rendelkező gárda lesz, de csak az egymás elleni találkozókat figyelembe véve. Ez pedig pont az ő csapatának, a Starsnak kedvezett, így ők lettek az első bajnokok. Egyben pedig az utolsók is, mivel a liga megszűnt a tulajdonosok közötti anyagi viták miatt. Már szinte a szezon is félbe maradt korábban, de akkor Berry még kifizette az Athleticsnek járó 2000 dollárt. Később azonban már nem fizetett, ezzel egy év után megszűnt a Nemzeti Futball Liga. Még a ligához tartozik, hogy az Athletics játszott egy találkozót a Phillies ellen a város legjobb csapata címért, de ezt már nem számították bele a liga mérlegükbe. Itt sima Athletics győzelem született. A két csapat nem kezdett rivalizálásba ennek ellenére, sőt egyesülve, egy csapattal utaztak New Yorkba, ahol egy World Series nevű mini tornát tartottak 5 csapat részvételével 1902 végén a Madison Square Gardenben. Az első meccsen a vendéglátó Syracuse ellen játszhattak az első profi, fedett pályás amerikai foci meccsen, ahol 6-0 arányban vereséget szenvedtek. A többi meccsről nem maradt sajnos szintén semmi fenn, csak annyi, hogy a Syracuse lett a győztes.

A következő években aztán profi foci néven semmi nem volt sem a városban, sem a térségben, érdeklődés ekkor ez iránt szinte csak nyugatabbra volt, Ohioban, Illinoisban és Indianában főleg. Egészen az 1920-as évekig nem történt semmi jelentős országszerte a szabályváltozásokon és a kisebb ligákon kívül, mely hatással lett volna Philadelphiára. De ekkor, 1920-ban megalapítottak 4 csapat vezetősége (Akron Pros, Canton Bulldogs, Cleveland Tigers és Dayton Triangles) az Amerikai Professzionális Futball Konferenciát, melyet pár hónappal később Amerikai Professzionális Futball Szövetségé neveztek át. A tömörülés kezdett eredményt is hozni, rövid időn belül 10 klub, majd egy évvel később újabb 8 csapat csatlakozott a ligához. 1922 nyarán aztán újabb névváltozás jött, APFA helyett NFL lett a rövidítésé, azaz Nemzeti Futball Liga. Ebben már olyan csapatok szerepeltek, mint a Green Bay Packers vagy a Chicago Bears. (Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a Bears már korábban is a liga tagja volt, csak Chicago Staleys néven.) Egyre jobban kezdett úgy tűnni, hogy végre van egy működő professzionális liga az országban, mely pár év után sem ment anyagilag csődbe. 1924-ben újabb bővítésre került sor a csapatok tekintetében (pontosabban cserére, több csapat is kilépett), melynek egyik tagja Philadelphiában a Frankford Yellow Jackets lett. A liga természetesen szárnyalt tovább, egy évvel később 5 csapattal nőtt a létszám, sőt az első igazi botrány is kialakult, amikor az Illinois Egyetem sztárjátékosa, Harold Grange komoly pénzekért írt alá a Bearshez, melyre addig nem volt még példa. Grange akkora sztárnak számított, hogy a Bears, mint egy zenekar, országos túrákra indult, minden állomásán teltházas mérkőzést produkálva. Pedig Grange általában csak 25 percet játszott, azt is csak azért, mert szerződése mérkőzésenként előírta ezt. Az első turné második állomása volt Philadelphia, ahol szakadó eső és sár ellenére is 25000 néző látogatott ki a Shibe Parkba a Chicago Bears – Frankford Yellow Jackets mérkőzésre. A meccset a vendégek nyerték 14-7 arányban, mindkettő touchdownjukat Grange szerezte. Hiába a sok néző, a sztár, a Bears nem volt a bajnoki címre esélyes, azért szinte csak a Chicago Cardinals és a Pottsville Maroons versenyzett. Egészen odáig, amíg a Maroons Philadelphiába nem látogatott egy meccsre. De nem a Frankford volt az ellenfél, hanem a Notre Dame egyetem csapata. A liga akkori szabályai szerint pedig egy napon nem lehetett egy városban kettő mérkőzést is rendezni, a Pottsville pechjére pedig a Yellow Jackets éppen a Cleveland Bulldogs gárdáját látta vendégül. A Maroons ennek ellenére kiállt és nyert a Notre Dame ellen, amiért kizárta őket a bajnokságból a liga akkori elnöke. Így pedig a Cardinals megnyerve utolsó 2 mérkőzést pont jobb mérleggel állt már, mint a kizárt csapat és bajnok lett. Azóta párszor adtak be befolyásos személyek kérelmet a liga felé, hogy vizsgálják felül az 1925-ös évad bajnokát, de legutóbb például 2003-ban elutasították a tulajdonosok ezt 30-2 arányban (ketten vizsgálták volna meg a helyzetet, egyikük az Eagles tulajdonosa, Jeff Lurie volt).

A szezon után Grange elhagyta a Bearst, New York Yankees néven alapított foci csapatot New Yorkban, majd saját ligát is létrehozott, az Amerikai Futball Ligát. A liga ugyan egy évet ért csak meg, de szerepelt benne egy Philadelphia Quakers nevű együttes, mely egészen a bajnoki döntőig eljutott, sőt ott 31-0 arányban meg is verte a Yankees csapatát, ezzel bajnok lett. 1926 kiélezett küzdelmet hozott az NFL csapatai számára, a Bears egyre jobb lett, a Maroons ott folytatta, ahol kizárása előtt abbahagyta, mellettük a Kansas City Cowboys és a Packers is komoly erőt képviselt. Valamint a Frankford Yellow Jackets. Az év kulcsmérkőzése volt egy decemberi találkozó Philadelphiában, ahol a Yellow Jackets a Bearst fogadta. A mérkőzés végeredménye 7-6 lett a hazai csapatnak, pedig 2 perccel a lefújás előtt még 6-0 volt a vendégeknek. A győzelemmel a Frankford a liga élére ugrott, és az egész térség elismerte a nagy győzelmét. „Akkoriban a Bearst legyőzni olyan volt, mint az 1990-es évek elején a Dallas Cowboyst. Óriási bravúrnak számított” – emlékszik vissza Matt Goukas. A siker idejében pedig ő még csak 11 éves meccsre járó kisfiú volt, később pedig az NBA-be is eljutott, de erre a mérkőzésre mindig emlékezett, sőt, inspirálta. A siker végül, a többi eredmény alakulásának köszönhetően a Franford Yellow Jackets bajnoki címét hozta (lentebb képen a bajnok csapat látható). Ezzel először a történelem folyamán, Philadelphia lett a legjobb amerikai fociban. Sőt, máig nem volt olyan, hogy az NFL és legkomolyabb rivális ligájának bajnoka ugyanabból a városból származna. De térjünk kicsit vissza a Yellow Jackets 1926-os szezonjára. Az évet új pályán kezdték, egy 9000 néző befogadására alkalmas átalakított lóverseny pályán. Annyira bejött a váltás, hogy végül 14 győzelem mellé 1 döntetlen és egy vereség került csak, mely a következő 46 évet vizsgálva a legjobb mérleg volt az NFL-ben (akkor a Miami Dolphins hozott egy veretlen, 14-0-lal végződő Super Bowl győztes szezont). A csapat edzője Guy Chamberlin volt, akinek vezetésével 11 meccsen is nullázta a védelem az ellenfeleket. Az egyetlen vereség a szezon elején volt, 7-6 arányban. George Halas, a Bears legendás mindenese később csak így emlékezett vissza a bajnokcsapatra: „Bennük életre keltek a démonjaink.”

Chamberlin nem csak a csapat edzője, hanem játékosa is volt. 1925-től volt a Yellow Jackets tagja, korábban Clevelandben és Cantonban is nyert már bajnokságot (1922-ben és 1923-ban Canton Bulldogs lett a bajnok, 1924-ben pedig a Cleveland Bulldogs nevű utódja). Játékosként nem volt kimagasló tehetségű, de a Bears ellen mégis ő lett a hős, ugyanis a találkozó második felében ő blokkolta a Bears extra pontját, amivel nem tudtak így egyenlíteni. Chamberlin később a Hírességek Csarnokába is bekerült (1965-ben), ezzel ő az egyedüli képviselője az 1926-os NFL bajnokcsapatnak. Szerencsére a csapat tagjairól maradtak fent még információk, így kulcsjátékosok neve következik most: Henry „Two Bits” Homan, QB és S (Lebanon Valley College); Bill Springsteen, C és DE (Lehigh); Les Asplundh, FB és WR és K (Swathmore); Ed Weir, HB (Nebraska); Swede Youngstrom, OT és OG és C és DE (Dartmouth); Bill Hoffman, ILB és OL (Lehigh); Houston Stockton, FB és HB és TB (Gonzaga). Utóbbi egyébként az NBA-ben is sokat elért John Stockton nagypapája. Henry Homan (képen) irányító és safety szerepe mellett a csapat puntjait is visszahordta, sokak szerint ő volt az első nagyszerű punt returner. A liga legkisebb játékosa volt, mégis közel 14 yardot hordott vissza átlagosan, mellyel elvileg a valaha volt legeredményesebb returner (pontos adat nincs, nem tartották ezt akkor még fontosnak). Becenevét különös touchdown utáni ünneplésével vívta ki: a labdát előbb odaadta ünneplés közben egy csapattársának, majd mikor a játékvezető éppen elvette volna tőle a játékszert, ő odarohant, kikapta a csapattárs kezéből és ő maga adta oda a bírónak. Emellett újságírók előszeretettel nevezték a „Bársonynadrágos Manikinnek” (kirakatokban lévő öltöztető babákat hívják így), mivel jellemzően bársonynadrágban játszott, és tényleg minden szerepben feltűnt. Volt mérkőzés, amikor játszott irányítót, visszahordót, elkapót és védelemben is safetyként, valamint LB-ként is feláll. Nem hivatalos statisztika szerint 22 yardos elkapás átlaggal rendelkezett 6 NFL szezon után, illetve első 2 évében 5 interceptiont szerzett. Ennek ellenére nem az 1926-os éve miatt írtam róla ennyit (bár láthatjátok, ott is tett nem keveset), csupán a tény miatt, ő volt a Frankford legnépszerűbb játékosa a kezdeti időkben. A bajnoki cím évében az első 9 meccset ki kellett hagynia, egy barátságos mérkőzésen eltörte a bordáját. Hálaadáskor a Packers ellen tért vissza, ahol vezetésével 13-0-ról 14-13-ra fordított a Yellow Jackets az ő 38 yardos mérkőzést nyerő paszával, melyet Stockton kapott el a vonal mentén. Szinte le se fújták a találkozót, de a koszos bársonynadrágjában már ment is dolgozni. Láthatjuk amúgy, hogy a kulcsjátékosok mind „60 perces” emberek, azaz mind a támadó-, mind a védősorban szerepet kaptak. De ez akkoriban így volt szinte minden csapatnál.

Nem ejtettünk szót még a csapat ekkori „háttérben” meghúzódó dolgairól, pedig sok olyan dolog volt, amiben kiemelkedett a mezőnyből. Többek között a legjobb cheerleader csapat a városban volt, mind férfiak, mind nők tagjai voltak, és mérkőzésről mérkőzésre igen változatos előadásokat produkáltak, sokszor belevonva a kabala figurát is, mely szintén inkább az egyetemekre volt ekkor még jellemző, mint ahogyan a saját induló is. Fizetéseket tekintve a liga átlagba tartoztunk, átlagosan 150 dollárt kaptak mérkőzésenként a játékosaink, melyet főleg philadelphiai üzletemberek finanszíroztak. Ebbe a társaságba bárki bekerülhetett, aki vállalta, hogy a kiadásokból kiveszi a részét, illetve 50 dolláros csekket állított ki a csapat számára havonta. A legtöbb játékost is ők toborozták be, helyi egyetemek sztárjait szerezték meg a csapatnak, akik utána legtöbbször egy szálláson éltek, ahonnan együtt jártak dolgozni gyárakba, helyi YMCA-ben ebédeltek, délután együtt edzettek, este együtt kártyáztak a tornácon. Nem gondolták maguknak sztároknak, gyakran szálltak be az utcán focizó kissrácok közé. „A Yellow Jackets tagjai segítették a közösséget tudtukon kívül is, nagyszerű látni, hogy sportemberek már ekkor is képesek voltak segíteni a rászorulókon” – mondja Howard Banes, a Frankford Történelmi Társaság kurátora évekkel később. „Kezdték ugyan érezni, hogy egyre híresebbek, látták az újságokat, hallották, hogy már Londonban is emlegetik az NFL-t, de nem éltek ezzel vissza.”

A szezon után a liga vezetése is komoly gondolkodásba, tárgyalásokba kezdett, voltak dolgok, melyekkel kezdeniük kellett valamit. Sok játékos játszott a baseball ligákban is, mellyel még nem volt alapjába véve semmi gond, de ők gyakran rendes sisak helyett csak a baseball pályákon használt fejvédőjüket vették fel. Mellettük több játékos is a sebesség vagy anyagi okok miatt védőfelszerelés helyett újságpapírt tömött a ruhája alá, melyek külső szemlélőként még protektornak is tűnhettek. Hogy ez ne legyen elég gond, számolni kellett azzal is, hogy rengeteg csapat adta be jelentkezési kérelmét, akik mire megkapták a választ, már el is tűntek. Valamint szeretett volna az NFL egyre több térségbe eljutni, a nyugati part ekkor még teljesen kiaknázatlan volt, pedig létezett Los Angeles Buccaneers nevű együttes, de ők az életben nem léptek pályára Kansas Citytől nyugatabbra. 1926-ban többször is előfordult, hogy a Yellow Jackets egy hétvége során két találkozón is játszott, ezen is szerettek volna változtatni a vezetők. Pennsylvania államban egy határozat szerint futball mérkőzést nem lehetett még vasárnaponta rendezni, így a hazai csapat szombatonként látta vendégül az ellenfeleit. Cserébe viszont sokszor másnap már idegenben játszott a csapat, ami azt jelentette, kénytelenek voltak egész éjszaka vonatozni játékosaink. Állítólag egyszer egy bemutató találkozót játszott a Jackets, majd 12 órás utazás jött Buffaloba, ahol a mérkőzés esőzés miatt elmaradt. Az esetet színesíti a tény, hogy a helyszínen lévő újságírók szerint teljesen száraz volt minden utca, ugyan kicsit cseppeget az eső, de ez nem számított. Utólag kiderült, a Buffalo  Rangers játékosai ekkor már régen New Yorkba tartózkodtak és a baseball liga nagydöntőjét nézték meg. De az ilyen esetek gyakoribbak voltak az 1920-as években, nem csak ellenünk, többi csapat ellen is. Ugyanakkor meg kell jegyeznünk, szakértők szerint a legtöbb „érdekes” indokkal elmaradt idegenbeli találkozó velünk szembe jött létre. Ennek ellenére az 1920-as években a Frankford Yellow Jackets a liga harmadik legjobb győzelmi mutatójával rendelkezett, illetve a második legtöbb győzelmet mutathatta fel a Packers mögött. Jól példázza ezt, hogy 1926-tól 1929-ig egy év kivételével mindig a dobogón végzett a város csapata.

1930-ban aztán beütött a krach, melyet sajnos lehetett sejteni. Hiába jöttek az eredmények, hiába szerették a város lakói a csapatot, hiába jártak meccsekre, anyagilag egyre mélyebbre süllyedt a csapat. Lehetséges, hogy ez összefüggésben áll a nagy világválsággal, mely 1929-ben kezdődött, de igazi hatása csak később érződött. Több játékos is munkanélküli lett, anagyi támogatók mentek csődbe, így kénytelen volt pár játékost elküldeni a Yellow Jackets, fizetést ugyanis nem tudtak volna adni. Hogy ez ne legyen még elég, egy baleset következtében előbb 1929-ben, majd 1931-ben is leégett a csapat stadionja (az eredeti látható a képen). Emellett huligánok többször is megrongálták a csapat létesítményeit. A gondok az eredményben is meglátszódtak, 13 vereség mellett 4 győzelemre és egy döntetlenre futotta csak a csapat erejéből, amivel mindössze 2 együttest tudtak megelőzni a tabellán. 1931-ben sem javultak a dolgok, hiába lett neves szakember a csapat főedzője Herb Joesting személyében, illetve az átmeneti pálya is kiváló volt (a Phillies baseball csapat pályáját használhatta a csapat). Ugyanakkor a jobb pályára kénytelen volt a csapat minimális jegyáremelést bevezetni, amivel a mérkőzések látogatottsága is visszaesett. Itt kell megemlíteni, hogy ekkor kezdték el először Philadlephia Yellow Jackets néven emlegetni a csapatot a köznyelvben. A szezon fontos pillanata volt, amikor először a liga története során sötétben rendeztek mérkőzést Philadelphiában, mindössze lámpafénynél. Közel 2000 ember látogatott ki a Brooklyn Dodgers vendégjátékára, ahol is 20-0 arányban diadalmaskodott a Jackets. Sajnos, ez volt az egyetlen győzelem is, igaz a szezon felénél véget is ért a Frankford számára az év. A New York Giants otthonában még 13-0-ra kikapott a gárda a szezon 8. meccsén, majd csődöt jelentett, és befejezte az évet.

Frankford Yellow Jackets Fight Song

There’s a team in Frankford here,

A team that can’t be beat.

For them, we surely hold no fear

That they’ll ever taste defeat.

Frankford Yello Jackets az NFL-ben

A közvetkező másfél évben nem történt semmi, amikor is Bert Bell és Lud Wray megvásárolta a ligától egy franchise alapításának jogait. 2500 dollárt fizettek a liga felé, amivel garantálták, hogy Philadelphiában alapítanak egy együttest, illetve rendezték a Frankord 11000 dolláros adósságát, hogy egyes játékosokat átvehessenek az új csapatba.

Az ő szerepléseik azonban már egy új történet, ezzel fogjuk majd folytatni.