Kicsit játszadoztam, múlt héten 20 okot mondtam, amiért nincs Super Bowl, most 17 játékost nevezek meg, akiben csalódtam idén. Nem igazán szaporítanám a szót, jöjjön a lista.
17. Ronnie Brown
Akár rakhattam volna feljebb is, mert nagyon sokat vártam tőle. De aztán csak éppen listára került, hiszen egy percig nem volt kérdés, nálunk a kezdő futó dominál, majd következik talán a backup, de csak talán. Amiért felfért a listára, azok a következő állítások:
- 3 éve Pro Bowlon vehetett részt
- Tavaly kezdő RB volt Miamiban
- 30 éves, mely futónál már nem kevés, de backup futónál egyáltalán nem gond
- Meccsenként pár elkapásra is jó volt mindig karrierje során
Ezekhez képest Eagles mezben ezt produkálta:
- 16 meccsen játszott, kétszer kezdőként
- 42 futás összesen 136 yardért
- CSAK 3.2-es futás átlag, ez nagyon gyenge
- mindössze 1, azaz egy darab touchdown
- nulla elkapás
Azt hiszem érthető. Várjunk, mintha kihagytam volna valamit. Mit is, mit is? Ja, igen, a leghülyébb playt, amit életem során eddig láttam. Persze, biztosan nálam van gond a humorérzékkel, valószínűleg vicces a „futok előre, jaj levisznek, sebaj, földhöz vágom a labdát” dolog.
Persze, egyetlen egy ok miatt örülök neki, ez valószínűleg helyezésében is közrejátszik. Ha nincs ő és teljesítménye, akkor lehet, nem derül ki egy igazi sportember agy tumora. A Philly Blog nevében is kívánunk gyógyulást Jerome Harrison futónak.
16. Nate Allen
Lehetséges, hogy sokakat meglep ez a választás (is), de Allentől én második évében többet vártam. Ugyan sérülés után kellett volna offseason nélkül nekivágnia az évnek, valamint a mellette folyamatosan alakuló védelem és edzői stáb sem segítette igazán, de akkor is eltűnt az az újonc, aki tavaly szeptemberben még hónap újonca is lett a ligában. Egy labdaszerzésére még nem is panaszkodnék, nem ez a legfontosabb felmérője egy safetynek, de zónázásban még nagyon könnyen elkeveredik, szerelései is erőtlenek néhol, sokszor rossz szögből is érkezik. Egy korai második körös választottól pedig ezek nálam komoly gondok. De az idő előtte van, egyáltalán nem rossz a kezdet, csak lehetne jobb is.
15. Curtis Marsh
Egyike azon játékosoknak, akiken sokat agyaltam rákerüljön-e, és mennyire hátra. Alig kapott lehetőséget, így nehéz bizonyítani, ráadásul a csapat talán legjobban tömött posztjára szeretne beférni. Év végén kapott lehetőséget, de ott gyorsan kiderült, ő még nem áll készen a backup szerepre sem. Pedig megfelelő emberek mögött tanulhat, illetve sokat is fejlődhetne, elvégre project játékos, de úgy tűnik, közel egy szezon még nem volt elég semmire. De ez még nem lenne elég a listámra való felkerüléssel. Amiért ő rajta van, az a speciális egységbeli teljesítménye is. Hiába gyors, hiába védő és tudnia kéne szerelni, szinte észrevehetetlen volt az egységben egészen sokáig. Aztán egy punt után úgy döntött, hogy megmutatja magát. Eredmény: kétszer ért labdába, egyszer sem volt visszahordóként jelölve, kétszer lett fumble belőle, kétszer el is vesztettük. Igen, jól sejtitek, ilyen még nem volt a liga történelme során.
14. Jarrad Page
Azért van csak ennyire hátul, mert semmit nem vártam tőle, maximum roster helyet és szituációs kiegészítő ember, illetve speciális egységbeli szerepet. Ehhez képest kezdő lett az 1. héten, majd a 3. héten már egy snapről sem hiányzott, az 5. héten egyen se játszott, a 9. hétre már nem volt Eagle. Passz ellen még el is evickélt, 40 kezdő meccset a háta mögött rutinból megoldotta. De vagy Kansasben és Bostonban nem kell tudnia egy safetynek szerelni, vagy úgy döntött, hogy a Buffalo ellen a negyedik héten megmutatja igazi énét. Odatette magát, 11 szerelési kísérletéből legalább 4 nem sikerült. Nem is olyan rossz, egy védőtől, akinek csak pontoktól kellene megmenteni a csapatát. Arra jó volt, hogy Coleman-Allen kettős a helyére kerüljön.
13. Jason Kelce
Marshoz hasonlóan rajta is filóztam sokat. Őszintén megmondva, a draft után azt vártam tőle, hogy minden héten az aktív státuszért küzd majd. De a hatodik körös választott kiszorította a kezdőből Jamaal Jacksont. Azt a Jacksont, akit 2 éve a legértékesebb játékosnak nevezett a támadósorból Donovan McNabb. Végül Kelce mellett döntött Mudd, gondolom azért, hogy 1 évnyi rutint adjon neki a jövőre nézve. Később pedig kitartott mellette, ami nem igazán hiba, de az hiba, hogy snapet nem tud adni a centerünk. A PFF számításai szerint idén 35 ember kezdett center poszton, ebből Kelce a 32. legjobb lett. Szinén az ő számításaik szerint a legrosszabb játékosunk lett az idei szezonban. Elvileg ugyan csak 1 sack érkezett róla, de nem egyszer vetődhetett rá Vick a Kelce által elejtett snapre, vagy szedhette össze. Örülnék, ha valaki elmondaná, miért ő volt a kezdő centerünk?
Pár nap és folytatom a listám :)