A lentiekben Andy Reid nyilatkozatait olvashatjátok, először a vasárnapit, közvetlenül a Jets meccs után, majd a hétfőit.
2011.12.18. vasárnap
A mérkőzés alatt elszenvedett sérülésekről: Asante (Samuel) enyhe szalaghúzódást szenvedett, reggel átesik az MRI vizsgálaton. DeSean (Jackson) könyöke zúzódott, de végül is visszatért játszani. Michael (Vick) is lejött a pályáról a meccs vége felé több kezdővel együtt, de ennek semmi köze sincs a korábbi bordasérüléséhez.
A győzelemről: Nagyon köszönöm a szurkolóknak, remek munkát végeztek! A hideg ellenére eljöttek, hangosak voltak és ezzel sokat segítettek. Minden elismerésem a Jets-nek, nagyszerű futballcsapat. Rex (Ryan) óriási munkát végzett velük, jövő héten biztosan újra nyerők lesznek! (Brent) Celek-nek, (LeSean) McCoy-nek, (Jason) Babinnek és még néhány srácnak hatalmas napja volt. Szerintem mind a támadófal, mind a védőfal nagyszerű játékot mutatott be!
Kell is az, nem, hogy a Jets újra nyerő formába lendüljön a Giants ellen a következő héten, hogy életbe tartsa az Eagles rájátszási esélyeit? Mindenek előtt azt kell kiemelni, hogy a Jets menyire jó csapat! Biztos vagyok benne, hogy feltüzelik magukat! Rex tényleg jó ebben!
Mit mondana az Eagles „pass rush” képességéről, hogy annyi sack-et tudott a csapat bemutatni az elmúlt két mérkőzésen? Szerintem jól játszanak a védők, és az edzők is jó munkát végeznek. Mindig azt mondom, hogy az egész elől, a kezdővonalnál dől el. A védőfalunk jól játszott, szorosabb volt az emberfogás, mindenki megállta a helyét, és Juan (Castillo, a védőcsapat edzője) jó kis taktikát dolgozott ki!
Ön szerint azért passzoltak többször középen, főleg Brent Celek-nek, mert a Jets védői a széleken túl erősek voltak? Igen, azok a corner-ek nagyon jók, de egyébként a széleken is adódtak jó lehetőségeink. Celek igazán jól játszott, összejöttek a középső passzok is!
Mondana pár szót a támadófal teljesítményéről? Jó játékot mutattak be. Egyébként ez mind a két falra igaz, a védőkre is! A támadók kifejezetten szívósak voltak. Szép munka volt!
Nem szerette volna, ha a játékosok tudták volna, mi zajlik a Redskins – Giants meccsen? Nos, ilyenkor a saját mérkőzésünkre kell koncentrálni. Fontos, hogy az ilyen helyzetekben semmi külső tényező se befolyásolhassa a játékunkat, vagy kösse le az energiáinkat.
Ön szerint kézzelfogható közelségbe került a rájátszás azzal, hogy a Redskins győzött New York-ban? Erre nem tudok válaszolni. Még ez a hétvége is kell hozzá. Derek (Boyko, a sajtókapcsolati vezető) majd csak most fog tájékoztatni a különböző forgatókönyvekről.
Mi a véleménye Vick játékáról? Szerintem jól játszott! Múlt héten lerázta magáról a rozsdát, és most jó pár szép passz bemutatott.
DeSean Jackson akkor sérült meg, amikor az interception-t követően szereli próbált? Igen, akkor.
Mit mondana LeSean McCoy teljesítményéről? Jól játszott! Harcias maradt! Az elejtett labdánál talán túlzottan is. Még azt a következő utáni yardot is megpróbálta megszerezni, és akkor repült ki a labda a kezéből. Értékelem azt az energiát, amelyet ebbe a támadócsapatba visz és azt a harciasságot, ami a játékát jellemzi!
Számított arra a szezon elején, hogy McCoy ilyen évet produkál? Mindig is jól játszott, a futójátéka is, és a passzjátéka is eredményes volt, blokkol, elkap. Sokoldalú játékosról van szó, és ez kell egy támadócsapatba. Le a kalappal előtte. Nem könnyű ilyen jó futójátékot bemutatni ebben a ligában, ahol ekkora ütéseket kap egy játékos. De LeSean megőrizte az erejét, a formáját, harcias tudott maradni.
Az olyan különböző változtatásoknak is köszönhető, mint a „stand-up” futójáték alkalmazása, hogy a védelem ennyire lelkesen játszik? Ezt már korábban is alkalmaztuk, szinte a teljes szezonban, jól működik, talán ez tűnik fel jobban. Az igaz, hogy a srácok lelkesek, Juan remek abban, hogy feltüzelje őket, és az összes védelmi edző szintén kiváló oktató.
Milyen most, a győzelem után az öltözői hangulat, tudva, hogy még mindig élnek a rájátszási esélyek? (Kérdezte egy sajtóképviselő a philadelphiai Temple University-s ingben). Igen, ez jó hír. Ezt nem lehet nem szeretni, Temple-s baby.
Számított az igény kezdetekor arra, hogy Jason Babin ilyen produktív lesz a sack-eket illetően? Nagyon örülök neki! Ez az ő, Wash (Jim Washburn, a védőfal edzője) és a srácok közös érdeme, ahol ott van Trent, JP, Tapp is (Trent Cole, Juqua Parker, Darrell Tapp), de Brandon is odatette magát ma (Brandon Graham), és (Phillip) Hunt is kivette a részét. Sok srácra kell itt odafigyelni, mert ez lehetőséget ad nekünk az egy-az-egybeni játékra.
Könnyen át tudja látni hétről-hétre, hogy milyen teljesítményre számíthat a csapattól? Az NFL-ben minden hét más. Mindig attól, függ, ki az ellenfél és kik ellen kell felállni. Abban biztos vagyok, hogy a srácok kemények lesznek, és harcolni fognak. Ehhez most a hozzáállásuk is megfelelő. Sokat foglalkoznak az alapvető technikákkal és a taktikával. Az is látható, hogy a fiatalabb játékosok hétről-hétre fejlődnek. Az a fontos, hogy csapatként játszunk jól! Ez sosem egyetlen emberen múlik, hanem azon, hogy mindenki végezze a dolgát, tökéletesedjenek a posztjukon, és azon, hogy a csapat együtt evezzen, együtt húzzon!
Hogy látja, a védelem azzal reagált arra, hogy a támadók eladtak néhány labdát az előző két mérkőzésen, hogy most ők szereztek párat? Először is azt kell leszögezni, hogy sem a támadóknál, sem a speciális csapatban nem engedhetjük meg, hogy labdákat veszítsünk! Folyamatosan harcolunk, küzdünk, támadjuk a labdát, s ennek előbb-utóbb az a következménye, hogy intercetion-t szerzünk, és felkapjuk az elejtett labdákat. A srácok ezt tették, harcias, kemény focit mutattak be.
Vick már egészségesnek érzi magát? Igen, rendben van. Egyszer ledöntötték ugyan a lábáról, de talpra állt. Az ilyenek miatt döntöttem úgy, hogy jöjjön le a pályáról. A vége felé sok kezdőt ültettem le.
Magabiztosabban mozgott a zsebben? Múlt héten már az első hívásnál megütötték. Ezt nem így terveztük. Az elsőnél is és még jó néhány alkalommal ütötték meg azon a mérkőzésen. Ma viszont remekült kezelt mindent. Gyorsan magához ragadta a labdát és Marty is (Mornhinweg, a támadók edzője) jó kis taktikát dolgozott ki. Persze a támadófal is jól teljesített!
Mit gondol a játékhívások egyensúlyáról, illetve, hogy a futójáték lett-e a domináns? A Jets alapvetően remekel a futójáték ellen. Szerintem jól variáltuk a játékunkat, és a támadófalunk pedig jól dolgozott! A New York nagyon erős védőfallal rendelkezik, főleg, ami a belső három játékost illeti. Ők képesek egyszerre fogni a centert és a guard-okat. Ezt láthattuk tőlük az elmúlt hetekben is. Nekünk sikerült többször is megkerülni őket, és néhány sikeres futást is bemutatni. Nem állítottuk, hogy kizárólag futni fogunk, szerettünk volna egy egészséges egyensúly, hogy jól variáljuk a hívásokat, hiszen a támadócsapatunk igazán ebben erős.
Mit gondol az Eagles fiatal védőjátékosainak fejlődéséről? Sokat fejlődtek. Igen, az alapvetően fiatal csapatunkban is ők a legfiatalabbak. Büszkék a játékukra. Odateszik magukat, megtámadják a labdát, elég jó dolgok születtek tőlük.
2011.12.19. hétfő
Nyitó gondolatok: Rendben, kezdjük a sérültekkel. DeSean könyöke zúzódott, kicsit fáj is neki, de nem lesz gond vele. (Todd) Herremans, akinek kificamodott a bokája, jól volt a meccsen. Jeremy Maclin szintén jól érezte magát játék közben. Asante térdszalag húzódása nem tűnik vészesnek, folyik a kezelése. Michael Vick szintén rendben volt, nincsenek újabb fájdalmai, jobban is érzi magát, mint egy hete a Dolphins elleni meccs után. Trevor Laws-nak térdfájdalmai vannak, meglátjuk, hogy érzi majd magát.
Szeretném mégegyszer megköszönni a szurkolóknak, hogy ilyen hangulatot teremtettek a stadionban! Most tényleg ők voltat a 12. játékos a pályán, és ez a srácoknak nagy erőt adott. A Jets egy remek csapat, ezt már tegnap is mondtam. A vörös zónában veszélyesek igazán, ami azt illeti, a legveszélyesebbek az egész ligában. Nagyon büszke vagyok a védelmünkre, hogy így vissza tudták szorítani őket; ha jól emlékszem ötből kétszer sikerült is ez a vörös zónában. Jó kis győzelem volt ez egy remek csapat ellen! Ahogyan azt már sokszor mondtam, a ligában minden egyes győzelem jónak számít. Tonnányi egyéni remek megmozdulás, kiváló teljesítmények, de elsősorban egy szenzációs csapatgyőzelem az, amit elértünk. Mindig a támadó- és a védőfallal kell kezdeni, majd a többi poszton kell jól teljesíteni. Akiket név szerint ki is emelnék, az Celek, McCoy, Babin és Michael. A secondary védősor is jól játszott.
Ahol fejlődésre van szükség az a speciális csapat és a turnover-ek. Az utóbbi egész évben egy problémás terület volt, és tegnapra is jutott jó néhány. Ezen kell továbbra is dolgozni, figyelni kell az elejtett labdákra is. A labdára vigyázni kell! Nem a hozzáállással volt a baj, hiszen volt pár eset, ahol pont túl sok is volt az akarás. Ha el akarjuk érni az utolsó utáni yardot is, akkor vigyázni kell a labdára. McCoy esete erre tökéletesen rávilágít. Az edzők, ez ellen a nagyszerű csapat ellen, szép munkát végeztek!
Mi az, amit Juan Castillo tesz annak érdekében, hogy jobban megismerje a játékosokat, és ők pedig végrehajtsák az utasításait? Amit egy játékos szemszögéből látni lehet, az a következetesség. Szerintem az a dolog, amit ő is említett, az megesik, ezzel ő tisztában van, ismeri a játékosokat, az erősségeikre helyezi a hangsúlyt, figyel, és ahol lehet, pótolja a hiányosságokat. Amiben a legkövetkezetesebb az az, hogy nem takargatja a problémákat, hanem megoldani akarja őket. Továbbá rendelkezik a játékosok bizalmával is.
Nnamdi Asomugha azt nyilatkozta, hogy látja mennyit fejlődött Castillo ebben az új szerepben, Ön is egyetért vele? Nézze, erről én nem tudtam. Már mondtam maguknak fiúk Buffalo-ban, ami nem most volt, hogy az nem rossz jel, ha a safety poszton játszó srácok blitz-elnek a futójátéknál. Szerintem Juan remek munkát végez. Az a legfontosabb, hogy megismerjük a játékosokat és a megfelelő szerepet osszuk rájuk. Az is fontos, hogy az új srácok és a fiatalok is tudják, mit várnak tőlük.
A védelemben az a különbség a szeptemberi, októberi játékukhoz képest, hogy most úgy hatják végre Castillo taktikáját, ahogyan azt ő már akkor eltervezte? Emlékszem, hogy erről már akkor beszéltem. Ezt több minden befolyásolja. Nem hiszem, hogy ez csak a játékosokon, vagy csak az edzőkön múlik. Szerintem ez annak köszönhető, hogy mindenki jobb munkát végez, és ez fontos. Nagyszerű futballcsapatunk van, csak arra kell figyelni, hogy továbbra is jó munkát végezzünk, és azzal hajtsuk végre a játékokat, hogy a srácoknak a megfelelő szerepet osszuk.
Ön szerint egy teljes előszezon tovább fogja javítani Castillo teljesítményét ebben a szerepkörben? Nézzék, hétről-hétre fejlődik a csapat. Nekem csupán ez a véleményem. Fiúk, mind tudják, hogy mit gondolok Juannal kapcsolatban, nem hiszem, hogy újat tudnék mondani. Szerintem a lényeg az, hogy mindenki, velem együtt, hétről-hétre jobb lesz, és most tényleg csapatként dolgozunk.
Hogy látja, nem lesz kevés ideje Samuel-nek, hogy felépüljön? Szerintem rendben lesz. Beszéltem vele a meccs után is, ma is, rendben lesz.
Edzeni is fog már a héten? Meglátjuk, hogy lesz. Ha úgy látom, hogy nem megy neki, akkor nem erőltetjük.
Mit gondol Dominique Rodgers-Cromartie játékáról, aki Samuel-t helyettesítette? Szerintem bármikor, amikor lehetősége volt a játékra, akkor jó munkát végzett, de szerintem ezt Önök is így látták. Egyre jobban megy neki a belső játék is, a szélső játéka pedig magabiztos. Egy Pro-Bowl játékosról beszélünk, ami a szélső játékot illeti, de egyre jobban megy neki a belső játék is, magabiztosabbnak tűnik.
Mit gondol Phillip Hunt teljesítményéről? Jól játszott. Ő is hétről-hétre fejlődik, és ez a folyamat észrevehető a tartalék csapatban eltöltött idejétől egészen a mostani meccsig, sőt egészen a következő meccsig. Egyre jobb lesz.
Valahogy így képzelte el azt, ahogyan a védelem most játszik, és ahogyan Castillo teljesít? Nagyon általánosan fogalmaz, én azt mondanám, ahogyan azt már korábban is, hogy a védelemnek időre volt szüksége, hogy összeálljon, főleg az előzmények, a lockout miatt is. Hiányzott az, hogy a csapat nem találkozott a szezon előtt, hogy köszönjenek egymásnak: „Szevasztok, gyertek, focizzunk egyet!”. Egy védelem nem fog így összeállni. Még a támadó csapat talán, de a védelemnek ehhez több időre van szüksége. De az a jó dolog, hogy fejlődünk, és továbbra is erre kell figyelni, mind a támadó, mind a védőcsapatnak. Továbbra is keményen kell dolgoznunk!
Volt ideje elgondolkodnia azon, hogy a 6-8-as mérleggel az Eagles-nek még mindig van esélye arra, hogy megnyerje az NFC keleti csoportját? Nézzék, ez itt az NFL, ahol minden lehetséges. Már régi motoros vagyok ahhoz, hogy ezen ne lepődjek meg. Az biztos, hogy a héten a legnagyobb Jets szurkoló én leszek!
Megpróbálja rávenni a játékosokat arra, hogy ne a Jets – Giants összecsapásra figyeljenek a héten? Nem hiszem, hogy ezt lehet befolyásolni. Amit lehet, az az, hogy holnap elkezdjük a felkészülést, lesz edzés szerdán, csütörtökön, pénteken, majd jön a mérkőzés. Ezt lehet befolyásolni, ezzel is foglalkozunk. Magamnak is ezt mondogatom, csak erre kell most figyelni, mással most ne törődj, a másik meccsel kapcsolatban úgysincs mit tenni. Azzal foglalkozz, amit befolyásolni tudsz!
Mennyit tett hozzá az elmúlt két győzelemhez az, hogy sokkal eredményesebb a védekezésük a vörös zónában? Nézzék, minden erősségünk és minden hibánk igazán a vörös zónában testesül meg. Ami a védelemnél javult, az a szorosabb emberfogás, a labda megtámadása, bízunk a 12. emberben is a végzónán túl és az, hogy tisztán látjuk, mi is zajlik a pályán. A srácok egyre jobbak, egyre magabiztosabbak.
Ami a védőcsapatot és azon belül is a linebacker posztot illet, mit gondol, ráleltek a megfelelő játékosokra, felállásra? Ezek a játékosok folyamatosan versenyeznek egymással, feszegetik a határaikat. Az igazság az, hogy ezt jó látni. A linebacker-ek mind kaptak lehetőséget a játékra. Fiatal srácokról van szó, akik maguk is kíváncsiak arra, hogy ki a legjobb közöttük, ha erre lehetőséget kapnak. Ez egy teljesen egészséges verseny. Ők is játéknak tekintik. Ha valakinek összejön egy hívás, mind örülnek neki. Szerintem ez mindegyiküknek jót tesz.
Mit gondol arról, hogy az egyik Jets védő azt nyilatkozta, hogy Vick kiszúrta, mit is tervez a védelem és gyorsan átírta a játékot? Ez az Ön felkészítésének az érdeme, vagy Vick kezd egyre jobb lenni? Nézzék, Michael nagyon jó ebben. Már említettük, hogy tavaly erre kevés lehetőséget kapott, de idén megvan hozzá a szeme, és keményen is dolgozik. Tavaly szinte rögtön az utolsó mérkőzést követően kezdte ezt gyakorolni, hazavitte a felvételeket, a DVD-ket, végignézte, tanulmányozta a meccseket. Idén is folytatta ezt. A csapat is jól leplezi, mit tervez. A 33-as srácnak nagyon jó szeme van, hogy kiszúrta, amit Vick észrevett. Ügyes.
Mit mondana McCoy képességeiről, hiszen idén rekordokat döntöget? Először is dicséret illeti őt a munkamoráljáért, azért, hogy így megerősödött, felnőtt egy NFL szezon iramához. Ezek a szakaszai annak, hogy valakiből egy legendás futójátékos váljon. Ő is egy ilyen elit játékossá szeretne válni, ezen munkálkodik, s jó úton halad, hogy ezt elérje mind a szervezetünkben, mind az Nemzeti Futball Ligában. Fontos, hogy továbbra is ezen dolgozzon. Ha még nem érted el ezt a pontot, addig folyton folyvást dolgozni kell rajta, s ha elérted, akkor pedig azért kell továbbra is dolgozni, hogy megőrizd azt. LeSean még csak most lépett erre az útra, de le a kalappal a hozzáállása és a befektetett munkája előtt, mert igenis egy ilyen elit játékossá akar válni.
Az előző szezonhoz, vagy az idei szezon kezdetéhez képes változtatott-e bármit a felkészülési folyamatukon? Nem.
Hogy érte el azt, hogy a csapat a meccs előtt a bemelegítéssel foglalkozzon, ne pedig a Giants meccsel? Nem kapcsoltuk be a TV-t az öltözőben. Csak azzal foglalkozunk, amit befolyásolni is tudunk, kimegyünk és focizunk. Így is, úgy is le kell játszani a meccset, nem? Akár veszít a másik csapat, akár nyer, nekünk le kell játszanunk a magunk meccsét, és ezek a srácok győzni lépnek ki a pályára. Az NFL-ben győzelemre hajtanak a játékosok. Profik, és e szerint játszanak. Ha ezt innen nézzük, akkor a másik meccs csupán csak egy másik meccs.
Jelent-e az bármi előnyt, egyáltalán számít-e valamit, hogy még mindig a szabadban tarthatják az edzéseket, s nem kell bemenniük a fedett pályára? Nos, a játékosok többsége még most jött ki az egyetemről, ahol hozzászoktak ehhez. Ez azoknak nem mindegy, akik már régóta a pályán vannak, mint az idősebb edzők, vagy riporterek. Értünk el már így is, úgy is sikereket.
Azzal, hogy a szezon végén győzelmet érnek el, attól könnyebb, vagy nehezebb eldönteni, mire is lesz jövőre szükség? A legtöbb játékos lehetőséget kapott idén a játékra, be tudtak mutatkozni, és hozzátenni valamit az eredményhez. Talán idén erre még több lehetőségük volt, mint máskor. Ezzel egyrészt tapasztalatot szereztek, másrészt megmutatták mennyit fejlődtek, így ha elérkezik az előszezon, tudjuk, mit kell tenni.
Milyen fejlődést mutatott a safety védők játéka az elmúlt két héten? Tudom, hogy erről már beszéltem, és elég nyilvánvaló is, de ezek a srácok még nagyon fiatalok, s van hová fejlődniük. Két safety is még csak egy évet töltött el a ligában. Hétről-hétre fejlődnek, egyre magabiztosabbak. A legnagyobb megmérettetés ezen a héten jön a teljes secondary csapat számára, hiszen a Dallas elkapói igen jók. Komolyan készülünk erre a kihívásra.
Mit gondol, Nate Allen felépült a térdsérüléséből, és bízik abban a térdben? Nos, Brandon Graham esetében, és sok másik játékosnál is láttunk már ilyet. Ez időbe telik. Brandon Graham egy jó futball játékos. Itt mindössze arról van szó, hogy néha előre, néha hátrafele kell lépni egyet, majd egy nagyobbat újra előre, újra hátra, megint egy nagyot előre, majd megint hátra és szép lassan, általában egy év alatt, újra teljes formában lesz. A lehető legjobb megoldást keressük, edzők, játékosok, itt van nekünk Rick is (Burkholder, a vezető tréner), aki figyel a srácokra, végigmegy velük ezen az úton.
Mit gondol a két újonc rúgójátékosukról, hogyan teljesítenek idén? Tudják, nagyon büszke vagyok rájuk. Minden héten tanulnak valami újat. Chas-t látták már (Henry). Chas utolsó előtti punt-jára gondolok. Akkor vezettünk már, és ő a lábszárával találta el a labdát, nem lett jó a rúgás. A Jets pontokat ért el ezután. Ebből az esetből például sokat lehet tanulni. Punter-ként sohasem veszítheted el a figyelmedet. Akárcsak a többi poszton, itt is meg kell őrizni az intenzitást végig a mérkőzés során, mert ha egy pillanatra nem figyelsz, akkor esélyt adsz arra, hogy az ellenfél pontokat szerezzen. Erre mindig emlékezni fog, elraktározta, és felidézi, amikor kell. Ezek után visszajött a pályára és rúgott egy szenzációsat. Beszéljünk (Alex) Henery-ről is. Megerősödött a szezon során. Jó munkát végez és a kezdőrúgásainak jó mélysége van, néhányat pedig még a végzónán túlra is lőtt, ez nem rossz!
Fordította: Kovács András