Természetesen a játékosaink is nyilatkoztak a keserű vasárnapi mérkőzés után, az alábbiakban az ő szavaik jönnek, illetve 3 rövid kérdésre a védekezésért felelős „szakember”, Juan Castillo felel.
LeSean McCoy (RB)
Nem kellett volna több labdát kapnia a negyedik negyedben? Folyamatosan telepakolták a boxot, valószínűleg ezért volt annyi passzjáték. Meg amúgy sem ítélkeznék a játékhívás felett.
Mi hiányzik a csapatból? A megfelelő hozzáállás. A red zone-ban pontokat kell szereznünk, de mindig becsúszik valami, egy interception, egy elhibázott block, ilyesmi. Csapatként kell jobb teljesítményt nyújtanunk.
Nem hiányzott DeSean Jackson (WR)? Dehogynem. Egy ilyen játékos mindig hiányzik. Aki mást mond, az hazudik.
Nem csalódott DeSeanban? Nem, továbbra is jó barátok vagyunk. De a csapatban mindenki mindent megtenne a másikért, és DeSean is ugyanilyen. Szerintem tudja, hogy hibázott, és biztos vagyok benne, hogy bármit megtenne azért, hogy elfelejtsük neki ezt a kis tévedését. Profi sportoló, akinek meg kell birkóznia helyzettel.
Nem érezte úgy, hogy a mérkőzés vége felé a csapat bepánikolt? Nem is azt mondanám, hogy bepánikoltunk, de valamiféle sietség, kapkodás valóban volt. Pontokat kellett szereznünk. Nem úgy játszottam, ahogy szerettem volna, volt egy holdingom is.
Sokkolta a hír DeSean Jacksonról? Igen, mert az egyik legkülönlegesebb játékos a ligában.
A Lincoln Financial Field már nem olyan félelmetes, mint korábban. Miért lehet ez? Egyszerű: mert nem nyerünk. Nem hinném, hogy bárki félne egy olyan csapattól, ami nem képes nyerni. Azért szerintem mindenki tudja, hogy jó csapat vagyunk. Talán a mérlegünk nem ezt mutatja, de ha megnézzük a meccseinket, akkor azért látszik.
Nem lehetséges, hogy a csapatból hiányzik a gyilkos ösztön? De. Ezért sem tudjuk a megfelelően befejezni a meccseket.
Jason Peters (LT)
Mi a véleménye Michael Vick (QB) mai teljesítményéről? Nem szívesen válaszolok erre a kérdésre, mert amikor Mike bemond egy playt, az én feladatom csak annyi, hogy a lehető legtöbb időt adjam neki a végrehajtáshoz. Nem azt látom, amit ő, mire észbe kapok, már eldobta a labdát, én csak azt remélhetem, hogy akinek szánta, el is kapja.
Valahogyan fel kellene rázni a csapatot, nemde? Nem úgy játszunk, ahogy az Eagleshöz illik. Nem csapatként funkcionálunk. Eladott labdák, elmulasztott feladatok, elejtett labdák, büntetések. Amíg ezeket nem oldjuk meg, továbbra is veszíteni fogunk.
Miért érhetett oda annyi Cardinals játékos Vickhez blokkolás nélkül? Többen jöttek, mint ahányat megblokkolhattunk volna. Még meg kell néznünk a meccsfelvételeket, hogy megtudjuk, mit kell kijavítanunk.
Brent Celek (TE)
Mit kellett volna tenni DeSean távollétében? Mindannyian profik vagyunk, csapatként kellett volna megoldanunk a dolgot. DeSean nagyszerű játékos, jobb lett volna, ha játszik, de nem játszott, és nem is tudtuk pótolni. Kikaptunk.
Mennyire volt igazságos DeSean büntetése? Nem az én feladatom ezt megítélni.
Egy újabb eladott előny a negyedik negyedben. Mi ennek az oka? Nem úgy fejezzük be a meccseket, ahogy kellene. Csapatként kell küzdenünk, hogy mérkőzéseket nyerjünk. Egyértelmű, hogy a tehetségünk és az edzői stáb is adott a győzelemhez, most már rajtunk, a játékosokon a sor, hogy végrehajtsuk a feladatunkat. Egy papíron ilyen erős csapattal ilyen rosszul szerepelni – szégyen.
Jeremy Maclin (WR)
A korán beszedett sérülése után az adrenalin segítette át az egész mérkőzésen? Igen. Nagyrészt. Meg az a kis ápolás az öltözőben.
Csalódott volt, amikor megtudta, hogy DeSean Jackson kihagyja a találkozót? Nem igazán tudok mit mondani erről, nem az én hatásköröm.
Mit gondol Cullen Jenkins (DT) azon kijelentéséről, miszerint néhányan túl érzékenyek, de a győzelem minden sebet begyógyít? Amikor az ember győz, akkor hajlamos könnyebben átsiklani az apró problémák felett. Vereségnél minden gond nagyobbnak tűnik. Nem hinném, hogy bárki is hátat fordított volna bárkinek, de sajnálatos, hogy nem tudunk megfelelni az elvárásoknak.
Nem érezte, hogy a csapat bepánikolt a negyedik negyedben? Talán, ha ezt pániknak lehet nevezni. A negyedik negyedben tovább kell csinálni, amit a mérkőzés korábbi szakaszában sikerrel teszünk. Mint mondtam már, sajnálatos, hogy ez nem megy.
Jason Avant (WR)
Mi történt a negyedik negyedben? Elvesztettük a meccset. Eddig mindig valami más miatt kaptunk ki, szóval nem egy probléma van, amit nem tudunk megoldani, hanem sok, és sürgősen be kell foltoznunk minden rést. Nem adhatjuk fel.
Mit mondana azoknak, akik szerint szétesik a csapat? Nem igazán akarok olyan emberek véleményével foglalkozni, akik nem tagjai a csapatnak. Lehet, hogy egyesek így látják, de nem szabad ilyesmivel foglalkoznunk, csak mennünk kell és végeznünk a dolgunk. Azzal kell törődnünk, amire befolyással lehetünk. Továbbra is keményen kell dolgoznunk.
Milyen volt Jackson nélkül? Más. Fura. Nem volt még sok olyanban részem eddig, hogy valaki képes lenne a játékra, és mégsem játszik. Nem hibáztatok senkit. Szerintem a csapatnak megvolt az esélye a győzelemre, de megint sikerült kikapnunk.
Akeem Jordan (LB)
Mi az oka annak, hogy a csapat mérlege 3-6, hazai pályán pedig 1-4? Nem tudom, de nagyon frusztráló hazai pályán így kikapni. Mintha számunkra nem lenne előnye a hazai pályának.
Miért alakult így a találkozó? Amiatt, amit a Cardinals tett, vagy amit az Eagles elmulasztott megtenni? Meg kell állítanunk a harmadik kísérleteket. Volt pár play, ami kicsúszott a kezünk közül.
Nem érzi úgy, hogy szétesik a csapat? Nem, egyáltalán nem. Ha ezt gondolják, az csak erősebbé tesz minket.
Mennyire frusztrált a csapat? Sosem jó érzés kikapni. Nem tudnám megbecsülni, hogy mennyire. Egyszerűen ez nem egy olyan érzés, amit szívesen átél az ember.
Mi lehet az oka annak, hogy John Skelton (QB) 300 yardot és 3 TD-t passzolt? Fogalmam sincs. Megmagyarázhatatlan. Meg kellett volna állítanunk a harmadik kísérleteket. Ez mindennek az alapja.
Valamiféle lelki dolog miatt mennek el a negyedik negyeden a meccsek? Nem mondanám, hogy lelki dolog lenne. Mindenkinek el kell látnia a feladatát, és valahogy nyernünk kell.
Cullen Jenkins (DT)
Miért kap ki a csapat folyamatosan a negyedik negyedben? Nem tudom, mintha azt hinnénk, hogy csak azért, mert vezetünk, ez már így is fog maradni; amikor meg nem megy a játék, nem is tudunk kimászni a gödörből.
Hogyan befolyásolta DeSean Jackson távolléte a mérkőzést? Egy csapat ötvenhárom játékosból áll, és ma nem voltunk ötvenhárman. De mivel nem tudok minden részletről, nem akarom megítélni a helyzetet, azt Reid edzőékre hagyom. Csak annyit tudok, hogy eggyel kevesebben voltunk.
Nem érzi problémának a fegyelem hiányát? Nem vettem észre ilyesmit. De ezek a meetingek mind másmilyenek, szóval nem tudom, hogy máshol mi zajlik. Erre a kérdésre Reid edző tudna csak válaszolni.
Mike Patterson (DT)
Mi lehet az oka az újabb negyedik negyedbeli összeomlásnak? Nincs rá válaszom, talán az edzői stábnak van. Meg kell néznünk a meccsfelvételeket, és korrigálni a hibáinkat. Csapatként kell tovább küzdenünk.
Ezeket az összeomlásokat magára veszi a védelem? Teljes mértékben. Mindannyian nyerni akarunk. Nem sikerülhet mindig minden, de ha pozitívan állunk hozzá, előbb-utóbb össze fog állni.
Asante Samuel (CB)
Mi történt Larry Fitzgerald (WR) hosszú elkapásánál a negyedik negyedben? Úgy rémlik, nem blitzeltünk, de zónát védekeztünk. Volt egy ember középen, egy belül és egy kívül.
Mi hiányzik a csapatból? Nem tudom. A csapatszellemmel és az összeszokottsággal nincs gond. Együtt kell kitalálnunk, mi nem stimmel. Össze kell tartanunk.
Nem lehetséges, hogy már az összeomlástól való félelem vezet a negyedik negyedbeli vereséghez? Nem gondolnám, hogy így lenne. Mielőtt átvették volna a vezetést, szerintem mindannyian úgy gondoltuk, hogy meg fogjuk nyerni.
Kurt Coleman (S)
A Cardinals sokat mozgatta Fitzgeraldot. Ez mennyiben nehezítette a levédekezését? Ez az egyik oka annak, hogy olyan eredményes játékos. Szinte mindig más helyről indul a snap előtt, de ennek ellenére mindig szemmel tartottuk, mindig tudtuk, hol van. Nem véletlenül Pro Bowl-játékos. Ezért kapja a fizetését.
Miért megint a negyedik negyeden ment el a meccs? Nem tudom. Össze kell szednünk magunkat, és rá kell jönnünk, mi folyik itt, mert ez már nevetséges, és akármi is ez, megálljt kell parancsolnunk neki.
Juan Castillo, a védelem koordinátora
Miért kapott nagyobb szerepet Akeem Jordan (LB)? Akeem és Moise (Fokou) hasonló játékosok. Mindketten igazi kemény fickók. Kíváncsiak voltunk, mire megy Akeem a pályán. Az edzéseken és a speciális csapatban is nagyon jó munkát végzett korábban.
Hogy értékelné Larry Fitzgerald teljesítményét? Bemutatott pár szép játékot. Egyszer volt esélyünk az interceptionre, de helyette az elütött labda az ő kezébe került.
Még mindig úgy érzi, hogy megfelelő a felkészültsége, hogy a védelem edzője legyen? Igen. Annyi az egész, hogy továbbra is oda kell figyelnünk és keményen kell dolgoznunk. Volt pár igazán szép jelenet, de több kell belőlük, és ki kell küszöbölnünk a hibáinkat.
Micheal Vick (QB)
Mennyiben befolyásolta a mérkőzés kimenetélt az, hogy DeSean Jackson (WR) nem léphetett pályára? Ha egy ilyen kaliberű, egy ilyen veszélyes játékos nincs ott a pályán, az mindig befolyásolja az eredményt. De tiszteletben kell tartanunk a főedző által hozott döntést. Bárcsak ne került volna rá sor, de most már mindegy. Még így is nyernünk kellett volna.
Csalódott Jacksonban? Nagyon jóban vagyunk DeSeannal, és úgy gondolom, az ilyesfajta dolgokkal együtt kell élnünk és tanulnunk kell belőle. De nem csak DeSeannak, hanem Reid edzőnek és jómagamnak is. Mindnyájunknak tovább kell lépnünk, mert nem emiatt vesztettünk.
Nem gondolja, hogy Jackson büntetése nem csak neki, hanem az egész csapatnak szólt? Ésszerű és belátó embernek ismertem meg Andy Reidet. Bárki más ugyanezt a büntetést kapta volna. Egyszerűen vannak dolgok, amiket meg lehet tenni, és vannak, amiket nem. A lényeg, hogy tanulnunk kell ebből. Szerintem DeSean is elfogadta ezt a döntését.
Mi lehetett az oka, hogy a támadók szemmel láthatóan nem voltak egy hullámhosszon? Az Arizona Cardinals. Nagyon jól felkészültek, és jól is hajtották végre, amit elterveztek. Emiatt sosem tudtunk igazán belelendülni a játékba, ráadásul nem volt nálunk annyit a labda, mint szerettük volna, emiatt a védelmünk túl sok időt töltött a pályán. Valahogy ezt kellene kijavítani.
Vajon változtattak a játéktervükön, miután megtudták, hogy Jackson nem fog játszani? Ha egy csapat megtudja, hogy az ellenfél egyik legjobb játékosa nem fog játszani, biztosan módosít a stratégiáján. Okos és profi játékosok, szóval ez a változtatás biztosan nem okozott nekik gondot. Mindezek ellenére, szerintem megvolt az esélyünk, hogy sok pontot tegyünk a táblára.
Mit gondol a mai teljesítményéről? Nem játszottam jól, haragszom is magamra. Pontatlan voltam, és sosem éreztem magam igazán jól a pályán, de akkor is, mindig kell valami módot találni a győzelemre. Nem sikerült, és el kell gondolkodnom azon, hogy miért nem.
Hogy lehet az, hogy sok Cardinals játékos blokkolás nélkül ért oda önhöz? Valószínűleg ez a sémáik miatt lehetett, de még meg kell néznem a felvételeket. Mindenesetre szerintem a támadófal az esetek nagy részében azért jó munkát végzett.
Nem kellene kiegyensúlyozottabbá tenni a passz- és futójátékok arányát? Mindig jó, ha kiegyensúlyozott a támadósor. Mi elsősorban a passzokra szoktunk hagyatkozni, és ezen így menetközben nem is változtathatunk. Ugyanakkor LeSean (McCoy, RB) is kiveszi a maga részét a támadásokból, és szerintem folyamatosan egyre több labda jut majd neki. Bízunk az edzőinkben.
Korábban említette, hogy nem érezte magát jól a pályán. Nem lehet, hogy ennek DeSean Jackson távolléte volt az oka? Őszintén? Nehéz volt nélküle. DeSean nagyon jó játékos, nem csak bízunk benne, de függünk is tőle. Szerintem ebből az esetből tanult és idővel érettebb lesz. Tudom, mert ismerem.
Mivel lehet elkerülni a csapat teljes szétesését? Mindegyik mérkőzés más. Még mindig megvan az esély. Akár még 10-6 is lehet a mérlegünk, ki tudja? Rajtunk kívül talán senki sem hisz benne, de mi igen, és ez a legfontosabb. Az biztos, hogy több ilyen gyenge meccset nem engedhetünk meg magunknak.
Fordította: Szabó Tamás