Az múlt heti vereség után már olvashattátok mindkét fél nyilatkozatait. Most következzenek az Arizona elleni meccs előtti nyilatkozatok.
Michael Vick (QB)
Mi a véleménye arról, hogy az idei mutatói nem olyan jók, mint a tavalyiak?
Valóban nem úgy megy a játék, ahogy elterveztük, de nem a statisztika a lényeg, hanem a győzelmek, és még sok meccs van hátra, amin javíthatunk.
Mit vár a jövő heti Giants-meccstől?
Például épp amiatt gondolom, hogy még nincs minden veszve. Csak a saját dolgainkkal kell foglalkoznunk, és nem szabad más csapatokkal törődnünk. A saját játékunkat kell játszanunk, és kész.
Nem gondolja, hogy ahogy szép lassan a csapat eljátszotta minden esélyét a rájátszásra?
Nem foglalkozunk ezzel, csak megyünk előre és olyan keményen odatesszük magunkat, ahogy csak tudjuk. Még bármi történhet, és bízunk magunkban.
Mintha a Bears ellen erőltetett volna néhány olyan dobást is, amit nem kellett volna.
Nem, nem hinném. Néha vállalni kell a rizikót, ez hozzá tartozik az irányító poszthoz. De nem érzem úgy, hogy túl sok dobást erőltettem volna, persze ettől még sok dologban fejlődnöm, és fejlődnünk kell.
Hétfői vereség hatására változott a csapatmorál?
Nem vettem észre ilyesmit. Még mindig úgy érezzük, bárkit képesek vagyunk legyőzni.
Hogy lehet visszajönni ebből a 3-5-ös kezdésből?
Amikor elveszítünk egy mérkőzést, az azért van, mert több hibát vétettünk, mint az ellenfél. Úgyhogy le kell minimalizálnunk a hibáinkat, irányítanunk kell a meccset az elejétől a végéig. Várom a szezon második felét, hogy megmutassuk, képesek vagyunk erre. Ebben az első, nagyon fontos lépés a Cardinals legyőzése lesz.
Beszélt ezen a héten Kevin Kolbbal (QB)?
Igen, tegnap este.
Mit gondol, játszik majd vasárnap?
Biztos nagyon szeretne, mert Kevben nagy a versenyszellem. Nagyszerű játékos, és biztos, hogy ott akar lenni a pályán a volt és a jelenlegi csapattársaival. De sajnos a sérülések bármikor közbeszólhatnak. Azért a legjobbakat kívánjuk neki, és reméljük, hamar rendbe jön.
Ön szerint a csapat a szakadék szélén táncol?
Igen, olyasmi, és ez már így lesz a szezon hátralévő részében, ráadásul a talaj erősen lejt a szakadék felé. De ha sikerül a pályán egy hullámhosszra kerülnünk, a határ a csillagos ég.
Brandon Graham (DE)
Hogy érzi, javul az állóképessége?
Igen, sokkal jobban bírom az edzéseket. A múlt héten futás közben még majdnem kidobtam a taccsot, de most már sokkal jobb. Akármekkora szerepet is szánnak nekem a meccsen, készen állok rá!
Nyilván sokkal jobban érzi magát így, hogy már játszott egy éles mérkőzésen is.
Hogyne. Most, hogy végre felpöröghettem meccs-sebességre elmúlt minden félelmem, nem aggódom a térdem miatt. Várom a vasárnapot, mert nagyjából sejtem, mire számíthatok az Arizona ellen. A lényeg, hogy hétről-hétre jobb leszek.
Milyen érzés volt először négy-pontos beállásból indulni?
Jól éreztem magam. Nem éreztem semmi fájdalmat, szóval rendben volt.
Mennyire szokott hozzá ehhez az alapbeálláshoz?
Sokkal jobban érzem magam benne, mint korábban, mert ez az egész teljesen új volt nekem. Már az offseason alatt is próbálgattam, de persze akkor még közel sem voltam olyan állapotban, mint most.
Nnamdi Asomugha (CB)
Hogy fogja semlegesíteni Larry Fitzgeraldot (WR)?
Szívvel és küzdőszellemmel. Keményen bele kell másznunk az arcába.
Mi lehet az oka gyenge third down védekezésnek?
Semmi különös, egyszerűen csak jobban kell játszanunk. Vannak meccsek, amikor a harmadik kísérletek felét meg tudja csinálni az ellenfél, van, hogy csak tíz százalékot. A célunk az, hogy mindig huszonöt százalék alatt tartsuk az aktuális ellenfelet, mert ez már azt jelenti, hogy jók vagyunk. Persze nem lehet mindig megállítani őket, mert az ellenfél sem hülye. A lényeg az, hogy jobban kell koncentrálnunk, jobban kell játszanunk. Hétfőn nem sikerült, és láttuk az eredményt.
Nem fenyeget az a veszély, hogy nem koncentrálnak eléggé a Cardinals-meccsre, mert már mindenki a jövő heti Giants derbivel van elfoglava?
Hogy is áll a Cardnals? 3-5-tel? Ja nem, mi állunk úgy. Szóval amíg ilyen gyenge a mérlegünk, nem engedhetjük meg magunknak, hogy bárki is félvállról vegyünk. Mostantól minden meccset meg kell nyernünk. Egyébként nem olyan rossz ez a Cards. Jó, a Vikings ellen gyenge napot fogtak ki, de aztán egészen jól játszottak a liga egyik legjobb csapata ellen.
Jeremy Maclin (WR)
Elégedett az eddigi teljesítményével, így, hogy több mérkőzés is az Ön hibájával ért véget?
Természetesen nem vagyok elégedett. Többet várok el magamtól ennél, jóval többet. És sajnos ilyen a foci. Ha valaki elront egy playt, akkor utána mindenki arról fog beszélni, nem pedig arról, hogyha nem csinál meg korábban egyet, akkor már rég elment volna az egész meccs. Nem egy játékos és nem egy játék a felelős. Nem csak az irányító, a running back vagy a védőfal hibája. Ez csapatjáték, és minden play ugyanolyan fontos.
Az utolsó play így volt megtervezve? Úgy értem, hogy a first down előtt kapja meg a labdát?
Tisztában voltunk vele, hogy negyedik és tíz van. Azt reméltük, hogy az elkapás után tudunk még hozni pár yardot a first downhoz.
Nyilván dühítő, hogy a csapat folyamatosan szoros mérkőzéseket veszít el.
Persze. Különösen azért, mert nem a legjobbunkat nyújtjuk, és így kapunk ki szoros meccseken. Ez egyúttal el is árulja, hogy mire lennénk képesek. Ha csak papíron játszanák le az egyes mérkőzéseket, veretlenek lennénk. De mivel ezek a meccsek a pályán zajlanak le… Nem szabad abban a hitben lennünk, hogy az ellenfeleink feltartott kézzel jönnek fel, csak azért, mert mi vagyunk az Eagles, nálunk van ez, meg az a játékos. Mind a négy negyedben maximálisan oda kell tennünk magunkat mind mentálisan, mind fizikálisan.
Fordította: Szabó Tamás