Szerkesztői válaszok sosem maradnak el, még akkor sem, ha a héten nekünk kellett 4 kérdést kitalálni, egyszerűen senki nem volt kíváncsi semmire, amiért haragszunk is. Ha jövőhétre ez változna, akkor deny79@gmail.com a cím, ahova jöhetnek a dolgok J
Dez Bryant vagy Miles Austin a veszélyesebb ellenfél ránk nézve?
Bébé: Az, amelyikükön Asante fog védekezni. Máshogy fogalmazva, hátha úgy jobban hangzik, amelyikükön nem Nnamdi fog védekezni. De amúgy megmondhatatlan. Mind a ketten nagyon jó játékosok, jó szezonjuk is van, úgyhogy nehéz dolga lesz a cornerback-jeinknek.
Deny: Nagyon összetett dolog ez. Alapvetően szerintem Dez Bryant veszélyesebb ellenfél, de úgy vélem, Nnamdi Asomugha jobban fog szerepelni, mint a héten inkább „sajtózó” Asante Samuel. Illetve Samuel kevesebb segítségre számíthat a safety oldalról, legtöbb esetben ugyanis Witten az ő oldalán szokott feltűnni szakértők szerint.
Shawn: Miles Austint mondanám. Austin idén sokat volt sérült és még nem igazán nyerte vissza régi formáját. Sérülése után ez lesz a 3. egymást követő meccse, szóval őt nem szabad félvállról venni. A pálya szinte minden részén feltűnik, és sok elkapást tud összehozni. Elsősorban Samuel és az LB sor környékén fog feltűnni. Bryant ennél egyszerűbb játékos. Gyors, erős és jó keze van. A vonal mellett képes elképesztő dolgokra, de középen nem annyira használják. Asomugha képes lehet őt megfogni a meccs teljes idejére. De ennek ellenére mindketten életveszélyesek, és akkor ott van még Witten is, aki még náluk is nagyobb galibát okozhat.
A Dallas ellen kitől vársz kiemelkedőt, illetve milyen taktikával lehetne a leginkább föléjük kerekedni?
Shawn: Kiemelkedőt ismét McCoytól várok leginkább, Vick 400 yardjai tele intikkel nálam nem számítanak olyan kiváló teljesítménynek, úgyhogy tőle most nem várok „megváltást”. Igazán kiemelkedőt még Asomughától várok, aki egyre jobban beilleszkedik a csapatba, és egyre biztatóbb játékot is nyújt ezzel együtt. Maclintől pedig a szokásos, sok elkapásos, kiváló teljesítményt, amit megszokhattunk. Taktikában pedig fontos lesz, hogy a támadóink sokáig tudják tartani a lasztit, hogy a védelemnek minél kevesebbszer kelljen szembenéznie a Romo vezette támadó gépezettel. McCoyt screenekkel lehetne talán legjobban hasznosítani, és hát, ami még ezeknél is sokkal fontosabb, hogy az OL-nek a szezon eddigi legjobb teljesítményét kell nyújtania a DeMarcus Ware vezette Cowboys D ellen.
Deny: Taktika terén leírtam tegnap 5 pontban, továbbra is így gondolom, ez lehet a nyerő terv. Kiemelkedő teljesítményt egyénileg nem várok, de Vickben, McCoyban, Maclinben, DeSeanban is ott van, és akkor még a védők oldaláról nem is néztem a potenciált.
Bébé: LeSean McCoy. Egyrészt Reid kijelentette, hogy továbbra is futni fogunk, valamint azért mégis csak Shady-ről van szó. Mindig tud robbantani. De amiért még Shady-t mondtam, az az – és ez egyben választ is fog adni a kérdés második felére -, hogy remélem, elő fogjuk venni a screen passzainkat. Az előző évekhez képest idén ebből nem akarnak jönni a nagy játékok, valamint sokkal kevesebbet is látunk belőlük, remélem, hogy ez a Dallas ellen változni fog.
Visszatértek a sérültek, hogyan állítanád fel a támadófalat?
Shawn: A sérültek visszatérésétől nagyon nagy javulást azért én nem várok, mert a fal lényegében nélkülük is hasonló teljesítményt nyújtott. Peters helye nálam megkérdőjelezhetetlen LT-ben. Mellette Mathis egyelőre kiváló idényt fut, tehát az ő helye is biztos. Center poszton Kelce még nem igazán az a színvonal, amit én látni szeretnék egy ilyen fontos pozícióban, de Mudd egyelőre őt preferálja JJ-vel szemben, így hát én is őt teszem középre. RG poszton az újonc, és bíztató teljesítményt nyújtó (nem számolva azt a nagy hibát a Bills ellen) Watkins a kezdő, míg mellette a mindig megbízható, és nagyon sokoldalú Herremans az, aki kihagyhatatlan. Tehát az OL így néz ki nálam, és szerintem a Dallas ellen a kezdőben is: Peters – Mathis – Kelce – Watkins – Herremans.
Bébé: Peters-Mathis-Kelce-Watkins-Herremans. Az utóbbi meccseken kezd összeállni a fal. A 4. legkevesebb sack-et kaptuk a ligában, valamint futásban is kiemelkedő a fal. Ha Vick számait levesszük, akkor is futásonként 4,8 yardot hozunk, ami holtversenyben az 5. legjobb. Justice jól játszott a Redskins ellen, de jelenleg senki se szolgált rá, hogy kikerüljön a kezdőből, így maradnék ennél a felállásnál.
Deny: Nem látom okát, hogy variáljunk az egyre jobban összeálló falon, főleg egy ’Boys front seven ellen. Peters a LT, Mathis a LG, Kelce a C, Watkins a RG, Todd a RT.
Kitől kell jobban tartani: Jason Witten vagy DeMarcus Ware?
Deny: El kell árulnom egy szörnyű dolgot. Van játékos, akit kedvelek, és csillag logó van a mezén. Ez DeMarcus Ware. Szerintem jelenleg csak akkor tudnánk mérsékelni (nem kivenni!), ha Herremans és Todd lenne a bal oldalon. De ez nem fog megtörténni, tehát lehet rettegni, nem csak a sacktől, a kiharcolt fumblektől, hanem egészségügyi oldalról is.
Bébé: Witten. Egyrészt azért, mert TE és nekik ellenünk szinte mindig jól megy. Másrészt nem is akármilyen tight end. Plusz Peters-Herremans duó le fogja venni a pályáról Ware-t. Lehet, hogy néhány play-nél Nnamdi fog védekezni Witten-en, de szerintem ez még nem fogja őt megakadályozni abban, hogy jó pár yardot összehozzon ellenünk.
Shawn: Én egyikkőjüktől sem félek igazán, mert most még bizakodó vagyok a csapat teljesítményét illetően, de ha választanom kell, akkor talán Waretől. Ő nagyobb károkat okozhat a csapatnál, mint Witten, azért mert Witten maximum összehoz 150 yardot, meg 3 TD-t és kikapunk, de ha Ware rázúdul Vickre, akkor az öreget hetekig, hónapokig is harcképtelenné teheti, és látva Youngot eddig, nem lennék túlságosan bizakodó a szezon folytatásában.
Ennyi lett volna a heti önálló kreatívkodás, kérdezettek, még ha nem is érdekel a válasz, mert mi szívesen válaszolunk J