A korábbi rövidebb után, most egy nagyobb lélegzetvételű interjúval lepett meg minket Andy Reid főedző. Ezúttal megtudhattuk, hogy mindenki nagyszerű, jó atléta, nagy küzdő, és kiválóan illeszkedik mindenbe, amit csak kitalálnak a frenetikus edzők, akik előtt amúgy le a kalappal. Rendben, elnézést a szarkazmusért. Nyertünk, legyünk pozitívak inkább.
Nagyszerű győzelem volt, egy nagyszerű csapatsiker egy jó csapat ellen. Mike Shanahan nagyon jó futball csapatot rakott össze Bruce Allennel karöltve. Mindent egybevetve, örülök a játékosoknak és edzőknek, úgy gondolom nagyon szép munkát végeztek a felkészüléssel, és nagy hévvel rendelkeztek az egész mérkőzés során. Jó, fizikális játékot játszottak, ami szerintem nagyon fontos.
Mondana néhány szót a sérültekről? Először is a sérültekről, King Dunlap (T) egyre jobban van. Lesz egy kis ideje, hogy felépüljön a derék húzódásból. Brandon Graham (DE), ha minden jól megy, akkor, már amikor visszajövünk, elkezdhet edzeni. Trent Cole (DE) és Jason Peters (T) mutattak némi előrelépést, a pihenés és a rehabilitáció segíteni fog nekik az elkövetkező egy-két hétben. Howard Mudd (támadófal edző) szintén sérült listára került, mivel csípő műtétje volt, az orvosok szerint minden rendben ment. Visszatérhet hamarosan, és amikor ez megtörténik, munkára kész lesz.
Peters és Cole fognak edzeni, amikor visszatérnek? Úgy gondolom, van rá esélyük, igen. Majd meglátjuk, hogy alakul. Nagy lépést tettek. Találkoztam ma a játékosokkal, megnéztük a felvételeket, és elengedtem őket hétfőig. A sérültek maradnak, ők folytatják a rehabilitációt. Napról napra haladunk velük, és meglátjuk, hogy lesznek.
Graham újra edzésbe áll tehát? Nagyon kemény munkát végzett, húzóerőnek kell lenned vele szemben. Nagyon sok időt töltött rehabilitációval, kiment, futott, csinálta a dolgát, amit a műtét után kellett. Meglátjuk, hogy megy neki.
Hogyan engedte el a játékosait, gondoljanak a futballra a szünetben? A szezon közben vagyunk, folyamatosan mennek a mérkőzések körülöttünk. Nem fogsz tudni megfeledkezni ezekről, abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán az offseasonben lehetséges ez. Azt akarom, hogy elmenjenek, vegyenek egy mély levegőt, és a testüket és elméjüket állítsák pihenő üzemmódba. Aztán visszahozni őket, és lehet dolgozni. Úgy gondolom jókor jött a bye hét. Elég közel van a szezon közepéhez, ami szerintem pont optimális.
Mikorra várható Graham aktiválásáról a döntés? Jövő héten rátérünk, még van egy három hetes periódus, hogy döntsünk erről.
Megengedi magának, hogy kikapcsolódjon a héten? Valószínűleg a magamról is beszéltem, amikor a játékosokat és az edzőket is megemlítettem. Meg fogunk próbálni kicsit távol maradni, legalább pár napra. Azt gondolom, hogy az agyunk úgyis mindig jár valamin, legalábbis nálam ez így van.
A lockout megnehezíti, hogy szabadidőre tegyenek szert a szezonban? Nem, nem nehezíti meg. Néha lépned kell egyet hátra, hogy előre léphess egyet. Szerintem látni és érezni fogják ezt önök is. Kell egy kis idő, hogy ne legyenek olyan görcsösek és hasonlók.
Milyen változtatásokkal és kihívásokkal kell szembenéznie a támadófalnak? Volt egy pár sérültünk, de a csapat hozzáállása olyan, hogy ha valaki megsérül, akkor egy másik beáll, és nem tekintünk visszafelé. Ilyen a csapat hozzáállása, és ez Howie (Roseman, GM) érdeme, és a munkájáé, amit a személyzettel végzett. A játékosok és edzők érdeme, azé, ahogyan megközelítették a dolgokat. Winstonnak (Justice, T) volt egy lehetősége, beállt, és szép munkát végzett. Todd Herremans (G/T) átment a másik oldalra, bal tacklet játszani, és szép munkát végez. A védőfallal Wash (Jim Washburn, védőfal edző) és a védelemmel Juan (Castillo, védelem koordinátora) nagyon szép munkát végzett, mozgatták a játékosokat, kipróbáltak különböző dolgokat. Az ő érdeme, mint egy veterán ebben a ligában, aki megbízik a srácaiban. Akárcsak a secondary átrendezésénél.
Megvizsgálták Michael Vick (QB) állapotát az oldalvonalnál, hogy nincs-e agyrázkódása? Igen. Lejött, és azt mondta, hogy, az 59-esük (Landon Fletcher) okos srác. Föl akarta hívni a figyelmet rá, és szeretem, ahogyan játszik, próbál figyelmet szentelni mindennek. Mike megpróbált elmenekülni előle, ő pedig biztosra ment, hogy megtartsa és kivigye onnan. Jól volt Mike, és amikor lejött akkor rögtön azt mondta, hogy jól van.
Többet hozott ki a helyzetből Fletcher, mint ami benne volt? Igen, úgy gondolom. Ahogy mondtam, okos srác.
Mitől lett hatékonyabb a védelem futás ellen? Juan és Wash kidolgoztak pár dolgot azon a területen, és azt gondolom a linebackerek jól játszottak. Jobban szereltünk, mint egység. Wash és Juan néhány új meglátást adott át nekik, ami elég hasznosnak bizonyult.
Mit jelentett a győzelem Juan Castillonak, megkönnyebbült? Szerintem mindenki más is. Senki nem dolgozik nála keményebben, és nincs egyetlen, a futballhoz jobban értő srác nálunk, mint Juan Castillo. Kívülről – belülről ismeri a játékot. Mindenekelőtt büszke a srácokra, és közeli kapcsolata van velük, akik ezért, és a képességei miatt nagyon tisztelik.
Miért ment neki negyedikre annál a játéknál? Figyeljen, valami elindult akkor, és azt akartam, hogy folytatódjon. Pontokra volt szükségünk, és általában három lehetőséged van egy negyedben erre. Volt egy interceptionünk, majd még egy, és úgy voltam vele, hogy: „Folytassuk a dolgot, és csináljuk meg, szerezzünk touchdownt! Touchdownt akarok most!” Semmi köze nem volt az előnyünkhöz, vagy a rugó iránti bizalomhoz, a meccs előtt 35-ről rugdosta be őket, szóval nem aggódtam egyáltalán. Szerezni akartam egy touchdownt a második félidőben, főleg a két negatív játék után.
Nate Allen és Kurt Coleman safetyk mostantól a kezdők a folytatásban? Ami Kurt Colemant illeti, neki karrierje napja volt. Nagyon szép munka volt. Ez nem történik meg túl gyakran. Büszke vagyok rá, hogy visszajött, kiállt, és keményen játszott. Csak egy különleges ember képes erre. Natenek egy volt, de egyértelműen lehetősége lett volna másikra, sőt harmadikra is. Figyeljen, ők fiatal srácok, akik fejlődnek. Mindaddig, amíg keményen dolgoznak, és megfelelő a hozzáállásuk, addig minden rendben van. Komolyan koncentrálnak a taktikánkra. Az egy interceptionje különleges volt, ahogy felemelkedett, és lehúzta. Elég szép játék volt.
Hogy halad Jaiquawn Jarrett (S) fejlődése? Látták, hogy beöltözött, és szerepet is kapott a speciális egységben. Néha ez azt teszi lehetővé, hogy felvegye a meccs ritmusát. A mérkőzés napja más, mint egy edzés. Kihagyott egy kevés időt az edző táborból, ami kicsit rosszul jött. Szóval csak megpróbáljuk formába hozni, és belendíteni. Nagyszerű kölyök, okos, keményen dolgozik. Majd meglátjuk, hogy megy neki. Minden héten fejlődik.
A taktika a köré épül, hogy mekkora Alex Henery (K) hatótávolsága, tehát ne kelljen hosszú field goalt rúgnia? Nem, úgy érzem képes rá. Volt két nagyon jó hete az edzéseken, és nem vagyok benne biztos, hogy az elmúlt pár hétben egyáltalán hagyott ki egyet is. Bízom benne, nem ezzel van a gond. Touchdownt akartunk szerezni, ennyi az egész. Meglehetősen szépen vittük fel a labdát, és kellett egy töréspont. Még mindig nagyon jó play volt a kezünkben, ebben biztos voltam. Volt egy nagyon jó ötletem, hogy mit fognak csinálni, és el akartuk ezt csípni.
Úgy tűnik Jim Washburn a védőfalnál új dolgokat próbál ki, kevesebbet használja a wide nine formációt. Igen, kicsit megkeverte a kártyákat, és figyeljen, le a kalappal előtte, és Juan előtt, hogy kidolgozták ezt. Ez egy jó megállapodás volt. Amennyire csak lehet eltérő dolgokat használj, szerintem ez jó egyes csapatok ellen.
Amikor azt mondja, hogy ’kidolgozták’, akkor itt a taktikára gondol, vagy arra, hogy nem egyeztek meg esetleg? Csak kidolgozták. Nem volt ellentét közöttük, csak kidolgozták.
Volt olyan pont a mérkőzésen, amikor a védőfal enyhített a letámadáson? Nem, egyáltalán nem. Amikor a hatos vonalnál voltak, akkor is átható volt. Ebből semmi nem változott meg, csak néhány felállásnál mozgattunk a helyeken.
Asante Samuel (CB) szerelésénél, ahol kicsit megrendült, mi történt? Nos, az egy nagy darab ember volt, szóval mondtam neki, hogy talán alacsonyabban kellene megcéloznia. Az egy nagy srác, Asante viszont nem éppen nagy darab srác.
Jól kivitelezett szerelés volt Ön szerint? El kell vinned a fejed az útból. A srác megpróbált átesni rajta, ilyenkor el kell vinned a fejed az útból.
Beszélt más csapatokkal most, hogy a cserélési lehetőség lassan lejár (trade deadline)? Elmondom magának, hogy most mindenki mindenkit hívogat. Ilyenkor ez van. Szóval azt nem mondhatom magának, hogy nem beszéltünk senkivel. Emberek, ezt csinálják most, és csinálják itt is egy kicsit. Tudja, semmi sem történik.
Nem vonakodik kicsit attól, hogy új játékost hozzon a csapatba egy kulcsszerepbe, amikor már így is rengeteg új ember van? Ki kell értékelnünk, hogy ki az, milyen rendszerből jön. Vannak dolgok, amiket megvizsgálsz ilyenkor. Tetszenek a játékosok, akik nálunk vannak, de ugyanakkor mindig próbálsz jobb lenni.
Milyen roster változtatás lesz, ha Graham lekerül a PUP listáról? Ha egyáltalán ezt az utat választjuk... Van néhány poszt, ahol bővelkedünk, szóval nem erőltetjük egyik pozíciónál sem, hogy akármit is csináljon. Az emberek folyton ilyen kérdéseket tesznek fel, mint most Ön, tehát megvizsgáljuk, mi a legjobb a Philadelphia Eagles számára, legtöbbször ez történik, amikor ilyen döntéseket hozol.
Van valami különleges módja Graham használásának? Figyeljen, most jött vissza egy komoly műtétből, szóval csak annyit akarsz, hogy visszahozod, hagyod, hogy ismét visszakerüljön a futballba, és ez természetesen eltart egy ideig. Ezzel tisztában kell lenni, és így nekikezdeni. Elmondhatom magának, hogy az utolsó játéka volt a legjobb játéka. Az egy fantasztikus mozdulat volt az utolsó játékánál, amikor megsérült a térde. Úgyhogy várjuk, hogy visszalendüljön, és bekerüljön ismét a futball kerékvágásába. Még nem érintkezett senkivel, ezt addig nem teheted meg, amíg PUP listán vagy.
Meglepődne, ha a cserélési lehetőség végéig az Eagles semmit nem lépne? Nem lepődnék meg egyik lehetőségen sem.
Mit mondana, arra hogy az „igazolt srác” visszatérve azt mondja: „Köszönöm, és szívesen”? (viccesen) Nagyra értékelem.
Mondana pár szót Evan Mathisről (G), hogyan illeszkedik be a támadófalba? Evan szép munkát végez. Jó meccse volt tegnap. Jó sportoló, intelligens, és szeret játszani. A támadók stílusa, szerintem, fekszik az ő játékának. Nagyon mozgékony, ahhoz képest amilyen nagy ember.
Winston Justice (T) tegnapi játéka megváltoztatta a támadófalról alkotott képét? Még meglátjuk. Ezek a dolgok, amiknek utána fogok nézni a következő napokban. Ha visszakapjuk Jasont (Peters), és a többieket, akkor lesz pár emberünk, akiket rotálhatunk. Örültem persze, hogy Winston visszatért, és úgy játszott, ahogyan tette.
Hogy van a térde Winstonnak? Kicsit gyenge. Az egész teste egy kicsit gyenge.
Hogy ment Justicenak a Castillo-féle támadófalból a Mudd-félébe átmenni? Nos, valójában illet a stílusához. Winston egy újabb srác, aki nagyszerű atléta, nagyon gyors, így a gyors szettek jól illenek hozzá. Mondtam már, hogy nagyon hasonló, amit Juan csinált a három hátralépéssel, ahhoz amit Mudd csinál ezekkel, ebben pedig Winston nagyon jó.
Milyen érzés, ahogy a játékosai Önért küzdenek, milyen volt összetartani a csapatot? Nagyszerű játékosaim és edzőim vannak, mármint ez az alapvető dolog. Srácok, akik szeretnek futballozni, és akik szeretnek futballedzők lenni, nagyra értékelem mindannyiukat, mondtam már, nagyra értékelem ahogyan a teendőkhöz hozzáálltak, és valahol a határon, a labda feléd fog pattanni, mindaddig, amíg keményen dolgozol és leküzdöd a problémákat, amikben jobbnak kell lenned.
Gondolt arra, hogy Todd Herremanst (G/T) visszarakja bal guard posztra, ha Justice és Peters is egészséges lesz? Meglátjuk. Végigmegyek ezeken, és mindent áttekintek, de boldog vagyok, hogy lehetőségem van ezeket mérlegelni.
Meg tudja indokolni, mi miatt pattogott Ön felé a labda ezen a héten? Nos, Celek (Brent, TE) elkapása után meglehetősen jól éreztem magam.
Milyennek értékeli Celek napját az elkapások és blokkolás terén? Mindkettőt jól csinálta. Mondjuk volt néhány eset, pl. volt az, amikor a labda az 59-es játékos feje felett jutott el hozzá, és csúszott át a kezei között, ott talán beleérhettek éppen. Aztán ott volt a naked play, amikor kicsit alacsony volt a labda, de úgy gondolom, jól teljesített mindkét dologban.
Hogyan halad Maclin és McCoy? McCoyt illetően, szerintem nem sok futó van, aki olyan jól játszik, mint most ő. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy értékes blokkoló és elkapó, azt meg láthatják milyen futó, amikor a kezébe kerül a labda. Maclin pedig úgy gondolom, kezdi visszaszerezni a lendületét, azt gondolom mind állóképességben, mind másban. Úgy gondolom, kezdi behozni azt, amit kihagyott az edző táborból. De azt gondolom, nagyon jól futballozik, és Michael (Vick, QB) nagyon megbízik benne.
Fordította: Gönzczi János