Az alábbiakban három koordinátor (Marty Mornhinweg, Bobby April és Juan Castillo) szavait olvashatjátok.
A csapat valóban rosszul teljesít, ha már Marty sem mondja mindenre, hogy nagyszerű és kiváló. Jöjjön tehát a liga legoptimistább OC-jének október 13-ai sajtótájékoztatója.
Röviden összefoglalná, hogy látta az előző mérkőzést? Nagyon egyszerű a helyzet: ha vigyázunk a labdára, jobb eredményt érünk el. Már az előző héten is beszéltünk erről, de megpróbáljuk belesulykolni mind a játékosok, mind az edzők fejébe, és jobban teljesíteni e téren.
Hogy látja a most vasárnapi találkozót? Az a meccs igazi erőpróba lesz. A védelmük nagyon jó, nem csak filmen, de a mutatóik is ezt támasztják alá, például ellenük a legnehezebb megcsinálni a harmadik kísérleteket. Nagyon jó, agresszív és egyedi sémákat használnak, olyasmit, amit nem sok csapattól látunk, szóval kulcsfontosságú lesz a felkészülésünk.
Okozhatja a sok eladott labdát a játékosokon lévő nyomás? Természetesen, de nem vagyok benne biztos, hogy ez a gond. Mármint, folyamatosan hangoztatjuk nekik, hogy ez mennyire fontos, ők is mondják egymásnak, csinálunk gyakorlatokat, ami a labdatartást segíti, szóval szerintem előbb-utóbb javulni fog a helyzet. Elég egyértelmű, hogyha vigyázunk a labdára, jobban fogunk játszani.
Sokszor olyan érzésem van, mintha a játékosok túl sokat akarnának egyszerre. Mintha egy játék alatt akarnák megnyerni a meccset. Beszélt már erről velük? Pontos részletekbe nem fogok belemenni, hogy miről beszélünk, de nem hinném, hogy ez a túlzott akarás lenne a probléma. A hibák más-más okokból csúsztak be.
Nem zárja ki egymást az agresszív támadójáték és labdabiztosság? Ó, egyáltalán nem, láttunk már ilyet korábban. Ezeknek a srácoknak ez az agresszív hozzáállás ösztönös, és ha megpróbálnánk visszafogni őket, az hiba lenne. A labdabiztosság pedig inkább egy általános felfogás, és nem zárja ki az agresszív támadójátékot.
De nem kellene mégis csak egy kicsit kevesebb kockázatot vállalni, hogy ne legyen annyi labdaeladás? Ha megnézzük azokat a playeket, amikben eladtuk a labdát, láthatjuk, hogy egyikben sem voltunk túl vakmerőek.
Nem gondolja, hogy egyes playek túl bonyolultak? Például amikor Michael Vick [QB] úgy csinált, mintha az egyik oldalra dobna egy passzt, majd hirtelen megfordult, hogy egy screent passzoljon a másik oldalra, de addigra már két védő jött vele szembe. Nem, dehogyis! Állandóan ilyesmiket csinálunk! Csak rendesen be kell gyakorolni, és rendben lesz.
Nem látja úgy, hogy Steve Smith [WR] mintha rosszabbul teljesítene a Giants elleni drop óta?Egyáltalán nem. Egyszerűen neki most ennyi szerepet szántunk a gameplanben, és ehhez semmi köze ahhoz, hogy interception lett a dropjából.
De a Bills ellen mindössze három snapet kapott. Minden meccs más
Miben különleges ez a washingtoni védelem? Nagyon sok mindent csinálnak, nagyon változatos a védelmük, sokat blitzelnek, többet, mint az eddigi években. Nagyon agresszív a védelmük, és azt hiszem másodikak a sackekben, úgyhogy elég hatékonyak is. Mindenben jók. London Fletcher úgy tizennégy éve lehet a ligában, de úgy játszik, mintha csak ez lenne a negyedik éve. Brian Orakpo remek pass rusher, aztán ott van még harmincas számmal LaRon Landry, a safety, aki nem akármilyen játékos, és akire minden egyes playnél figyelni kell. Szóval minden elemében jó védelemről van szó, akik nagy fordulatszámon pörögnek.
Ön is úgy látja, hogy már szinte mindegyik védelem külön játéktervet dolgoz ki Vick ellen? Hát, ez így szokott lenni, ha valaki egy igazán jó irányító ellen áll ki. Mármint, sok jó irányítót edzettem eddig, de ilyesmit még nem láttam, mint az elmúlt négy-öt meccsen. Idén két olyan védelem volt, ami nagyjából hasonló tervvel állt ki Mike ellen, és három, ami teljesen különbözővel. Manapság sokkal jobban személyre szabják a védekezést.
Minek tudható be a különbség Vick tavalyi és idei teljesítménye között? Gondolok elsősorban az eladott labdákra. Sokat beszéltünk már erről Mike-kal. Alapjában véve mindig is egész jól vigyázott a labdára, szóval ehhez a mentalitáshoz kell visszatérnünk. Másrészről, idén sokszor balszerencse miatt adta el a labdákat. Ugyanakkor, mint arról korábban is volt szó, nem könnyű vigyázni a labdára, és ugyanakkor agresszívan támadni. De az igazán nagy játékosok képesek rá. Oda kell figyelnünk erre, mert az ellenfeleink ki fogják használni ezeket a megpattanó labdákat. A játékstílusunk meglehetősen dinamikus, éppen ezért egy hiba nekünk nem csak pár yard mínuszt, vagy egy elhajított labdát jelent, hanem turnovert. És ezt nem engedhetjük meg, ha meccseket akarunk nyerni. Megvannak azok a dolgok, amiket meg kell tennünk, és amiket nem szabad megtennünk a mérkőzés megnyeréséhez. A labdaeladás az utóbbi csoportba tartozik. Már két-három hete folyamatosan erről beszélek, szóval gondolom sejtik, mit érzek ezzel kapcsolatban, de ezt érzik a játékosaim is, és nyilván önök is.
Nem gondolja, hogy a Redskins a tavalyi mérkőzések alapján számít bizonyos dolgokra? Nem igazán. Egyedi játéktervet dolgozunk ki minden esetben, amit sok dolog függvényében módosítunk. A védelmek is mérkőzésenként változnak, úgyhogy nem hinném, hogy a tavalyi meccsek alapján bármit előre tudnának.
Ha nincs rend a fejekben, az könnyen eladott labdákhoz vezethet. Nem gondolja, hogy a Redskins hasznot húz ebből A Redskins nagyon sok fumble-t harcolt ki eddig, talán a ligában a második legtöbbet, de nem hinném, hogy zavarodottak lennénk, és ez okozta volna az eddigi eladott labdákat.
Hogy ítéli meg Danny Watkins [G] játékát? Alakul, alakul. Folyamatosan fejlődik. Azt hiszem, jó döntés volt egy időre kivenni a kezdőből, és szintén jó döntés volt visszatenni múlt héten. Sokat dolgozott Howarddal [Howard Mudd, a támadófal edzője], mind a pályán, mind a filmszobában. Hétről-hétre sokat fejlődik, néha lehet, hogy egy kicsit visszaesik a teljesítménye, de végül nagyszerű játékos lesz belőle.
Mi lesz Brent Celek [TE] sorsa? Többet fogják használni a passzjátékban? Brent eddig nagyon fontos munkát végzett a támadófalban, és a Buffalo ellen négy, vagy öt passzjátékot hívtam rá, de mindannyiszor jól levédekezték, szóval Mike [Vick] mást választott. Ezeket a döntéseket Mike-nak kell meghoznia, és azt hiszem helyesen cselekedett. De én mindenképpen szeretném majd többet használni a passzjátékban.
Október 13-án sorkerült a koordinátorok szokásos hétközbeni sajtótájékoztatójára. Kezdjük a speciális csapatrész vezetőjével, Bobby Aprillel.
Miért próbálkoztak meg a második félidő elején az onside kick-kel? Minden kickoff előtt, mielőtt felfejlődnénk a szokásos formációba, van egy ilyen felállásunk, és ha úgy látjuk, hogy az ellenfél nincs felkészülve egy onside kickre, akkor megpróbáljuk. Végül is eléggé elszúrtuk, de azért jól jöttünk ki belőle. Ilyenkor a játékvezetőnek kell játékba helyeznie a labdát, ráadásul annak, amelyik az endzone-ban áll, elég messze a labdától, és ez most nem történt meg. Szerencsések voltunk, mert bár nem szereztük meg a labdát, hátrányba se kerültünk.
Előre eltervezett volt ez az onside kick? Nem, csak láttuk, hogy nem állnak rá készen.
Mennyire volt fontos, hogy Alex Henery [K] ne hibázzon most hétvégén? Nagyon. A mezőnygólok több okból is fontosak. Először is a három pont, másrészt a mezőnypozíció miatt. Alexnek pedig különösen fontos volt az önbizalma szempontjából. Szóval minden mezőnygól fontos, de ez a pszichikai plusz miatt különösen az volt.
Eddig nem megy valami jól a visszahordás. Nem aggódik emiatt? Hát, mit mondjak? Minden miatt aggódom. Minden héten kardélen táncolunk, és nem tudjuk, mi fog történni. Olyasmi ez, mint amikor egy tengeralattjáróban nyitva felejtik az ajtót: egy hiba mindent tönkretehet. Szóval minden miatt aggódom. A punt-returnöknél sok múlik az ellenfél punterén. Ha jó a punt, jó a hang time, akkor nehéz visszahordani. A kickoffoknál az új szabály is közrejátszik, de a blokkolásunk sem ment túl jó. Természetesen én felelek azért, hogy a blokkolók odaérjenek, és úgy egyáltalán, hogy a megfelelő játékosokat tegyem be blokkolni. Sokszor ez az egész nem más, mint egyszerű match up kérdés. Mert ha mondjuk egy nyolcadikost teszel be, hogy blokkoljon egy tizenegyedikest, akkor ott értelemszerűen nem sok sikerre számíthatsz. Persze ez kézenfekvőnek tűnik, de néha rosszul ítéljük meg ezeket a helyzeteket, néha pedig nem megfelelően gyakoroljuk be a szituációkat. Nem gondolom, hogy Dion [Lewis] hibája a kickoff returnök sikertelensége, sokkal inkább az a gond, hogy a srácok nem tudnak megfelelő blokkoló-pozícióba kerülni.
Mi a véleménye Sav Rocca idei, Redskinsben nyújtott teljesítményéről? Nagyszerű punter, nálunk is évekig jó teljesítményt nyújtott. Szinte minden évben egyre jobb és jobb lett. Szóval remek punter, és talán a valaha volt legjobb, ha a pálya középső részéről kell rúgni. Hibátlanul berúgja a 20 yardon belülre. Manapság még a távoli puntjai is fejlődtek. Remek éve van, de szeretnénk, ha ellenünk már nem teljesítene ilyen jól.
Idén már a Redskins két mezőnygól-kísérletét is blokkolták. Mit gondol erről? Mindkét rúgást más ok miatt blokkolták. Az elsőnél a rúgó [Graham Gano – a ford.] egy kicsit rosszul találta el a labdát, ami miatt nem emelkedett fel eléggé. A másodiknál a holder [Sav Rocca – a ford.] hibázott, és emiatt a kicker nem tudta időben elrúgni, ezért tudták blokkolni. Egyik esetben sem az volt a gond, hogy nem tudták megvédeni a rúgót, hanem valami technikai gond jött közbe. A másik csapat pedig kihasználta ezeket a hibákat.
Mind az előszezonban, mind most, az alapszakaszban is blokkoltunk már mezőnygól-kísérletet. Minek köszönhető ez? Azt hiszem King Dunlapnak nagy szerepe van ebben. King egy igazán nagydarab, tiszteletet parancsoló fickó, aki mindig odateszi magát. Szerintem minden héten benne van a játékában a blokkolt mezőnygól. Magas, hosszúak a karjai és elég atletikus is. Persze nem azt mondom, hogy jó cornerback lenne, de azért egy támadófal-játékoshoz képest elég atletikus.
A San Francisco ellen Jason Avantnak volt egy érdekes megmozdulása, amit a játékvezetők nem ítéltek szabálytalannak. Ön hogy látta ezt az esetet? Hát, elég közel volt a szabálytalansághoz, mert nem lehet felmászni senki hátára, és Jason valami ilyesmit csinált a long snapperrel [Brian Jennings – a ford.]. Szerencsére a játékvezetők nem így látták, ezzel egy komoly büntetést úsztunk meg. Nem ez volt a terv, hogy felugrik a snapper hátára. Azt hittük, simán átjut felette, mert képes rá, máskor is sikerült, de úgy látszik, most valami nem stimmelt.
Juan Castillo lehet, hogy nem a liga legjobb DC-je, de kétségkívül mesteri szinten tér ki a kérdések elől. Íme az újabb Castilloi közhelykavalkád az október 13-ai sajtótájékoztatóról.
A szurkolók és egyes szakírók is egyre inkább önt teszik felelőssé. Mennyire zavarja ez a munkájában, mennyire sikerül kikapcsolnia mindezt? Hétfő este az alap futás- és passzvédekezésen dolgoztam. Kedden a nickel felállásokon. Tegnap átvettük a srácokkal az alapfelállásokat, ma a nickelt. Ma este a red zone-védekezésen fogunk dolgozni, holnap a játékhíváson. Minden napra megvan a feladatom, ezért csak arra összpontosítok, hogy készen álljunk a mérkőzésre, és megverjük a Redskinst.
Akkor egyáltalán nem foglalkozik ezekkel a kritikus hangokkal? Általában négykor itt vagyok, és tizenkilenc, húsz órákat dogozom naponta. Ha valaki ennyit dolgozik, nem marad ideje tévézni. Persze van tévém, azon nézem a meccsfelvételeket. Esténként hazamegyek, hogy lássam a gyerekeimet, aztán lefekszem aludni, mert másnap megint korán kelek. Szóval nem szoktam sem tévézni, sem rádiózni. Van egy iPodom, azon szoktam zenét hallgatni. Minden idegszálammal a feladatomra kell összpontosítanom, mert felelősséggel tartozom a Reid vezetőedzőnek, a csapat tulajdonosának, Mr. Lurienak, és az egész városnak.
Hogyan lehetne javítani a csapat red zone-védekezésén? Az a baj, hogy nagy játékokat engedünk a red zone-ban. Ezt kell kijavítanom. Más sémákat kell használnunk, és a játékosoknak tisztában kell lenniük a feladataikkal.
Hallott arról, hogy az ESPN értesülései szerint az Eagles felajánlott egy védelem melletti tanácsadói állást Eric Mangininek? Tegnap nagyon jól ment az edzés, sokat készültünk a futások ellen. A Redskins nagyon jól fut, szóval kulcsfontosságú, hogy jók legyünk a futás ellen. Ha meg tudjuk állítani a futásokat, jó esélyünk van nyerni.
Ez mit akar jelenteni? Hallott róla, vagy sem? Reid vezetőedzővel beszélő viszonyban vagyunk, és nyilván elmondaná nekem, ha ilyesmiről szó lenne. Mint már mondtam, az a fontos, hogy ellássam a feladataimat.
És Reid vezetőedző beszélt önnel egy esetleges tanácsadó érkezéséről? Nem. Semmi ilyesmiről nem volt szó köztünk.
Nem nehezebb ez a feladat, mint várta? Nem szeretne megint inkább a támadófal edzője lenni? Nem. Ez még mindig egy nagyszerű lehetőség. Az ilyen lehetőségek miatt élünk. Bár az egész város meglepődött, de mégis elfogadták, szerintem éppen ezért. Arra gondolok, hogy „tessék, itt van egy fickó, aki keményen dolgozik, és végre megkapja azt a sanszot, amire egész idáig várt”. És éppen ezért kell bizonyítanom, hogy ezáltal példát mutassak, és más is reménykedhessen, hogy a kemény munka igenis kifizetődik.
Mennyiben nehezíti meg a munkáját, hogy nem ön választotta ki az asszisztenseit és a sémákat? Ha csak egy szóban kellene jellemeznem magam, azt mondanám, hogy tanár vagyok. Voltam már edző egy másodosztályú iskolában, és négy támadófal-játékosom került be az NFL-be. Ha az ember igazi tanár, akkor képes bármit tanítani, bármit megmagyarázni, mindegy, hogy milyen sémáról, vagy melyik pozícióról legyen is szó.
Ismerte már a wide nine sémát? Talán csak két csapat, mi és a Detroit az, amelyik alapfelállásként használja ezt. Korábban a Tennessee is ezt használta, amikor még Jim Washburn volt a védelem faledzője. Ugyanakkor időnként, bizonyos szituációkban minden csapat használja.
Csalódott a védelem eddigi teljesítménye miatt? Igen, mert 1-4-gyel állunk.
És pontosan miért csalódott? A védelem nyeri a mérkőzéseket. Pont. Nem számít, hogy mit csinálnak a támadók, a védelem nyeri a bajnokságot. És ezért vagyok csalódott. De vissza fogunk jönni! A Buffalo-meccs második félideje már bíztató volt. Megállítottuk őket, amikor kellett, jól is játszottunk – egészen a büntetésig. Érezhető volt, hogy nálunk van a lélektani előny, a támadók pontokat szereztek, mi megállítottuk a Bills támadóit, aztán a támadók megint pontot szereztek, mi megint megállítottuk az ellenfelet, és így tovább. Ezekre lehet építeni. Meg kell értenünk, hogy minden az alapokról szól. Most persze biztos azt gondolják, „persze öreg, mást se tudsz mondani”, de a helyzet az, hogy így lehet fejlődni hétről-hétre. Az apró javulások szemmel láthatóak. És ezt érzik már a játékosaim is. Hogy van tervem, és most lehet, hogy 1-4 a mérlegünk, de majd tíz hét múlva meglátják, hogy nem a levegőbe beszéltem.
Miért ragaszkodnak ennyire a wide nine felálláshoz? Nagyon jól nyomást lehet vele gyakorolni az irányítóra. Egy kicsit alakítanunk kell rajta, hogy még jobb legyen, de majd meglátják a hétvégén. Ennél többet nem mondhatok.
Az imént azt mondta, tíz hét múlva mindenki megláthatja, hogy önnek volt igaza. De mi történik akkor, ha addigra a csapat már nem lesz versenyben a rájátszásért? A helyzet az, hogy most a nickel formáció foglalkoztat. A Redskins nagyon jól alakít ki mismatcheket a harmadik kísérleteknél, szóval most ezzel kell foglalkoznom. Aztán még ott vannak a rövid yardos, és a goal line szituációk is, úgyhogy ma meg holnap ezekre fókuszálok, hogy vasárnapra a legjobb formánkat hozzuk, és megnyerjük a mérkőzést. Utána kiértékeljük ezt a meccset, és elkezdünk felkészülni a következőre. Mindig a következő lépésre kell összpontosítani.
Miért nem lépett még pályára Jaiquawn Jarrett safetyként? Ezen a héten Jaiquawn és Kurt [Coleman] is az első csapattal készült.
Várható valami komolyabb változás az összeállításban? Nem igazán. Már így is voltak kisebb változtatások, például ugye a safetyknél.
Mit gondol, mikor fog végleg tisztázódni, hogy melyik cornerbacknek mi a feladata? Az a célunk, hogy a három kiváló CB-nk a lehető legtöbbet legyen egyszerre a pályán. Dominique Rodgers-Cromartie például egyre jobban belejön az új szerepkörébe, és tetszik is neki, mert itt sokat emberezik, amiben nagyon jó, szóval tetszik neki ez a szerepkör.
Szabó Tamás