Előző írás után kicsit próbálok normálisabb hangvételt megütni, alapvetően most úgy is forrásból dolgozom majd (www.philly.com), de természetesen nem fogom megállni, hogy ne írjam bele saját meglátásaim, tehát azok is fognak jönni. Téma: mi a baj a vörös zónában támadó oldalról?
Kezdjük alapvető tényekkel, mely idei összes RZ játékunk alatt szűrődött le:
LeSean McCoy a legjobb fegyverünk itt. Idei 8 RZ touchdownból ötöt szerzett ő. A sikerességének fő oka az a képessége, hogy a semmiből csinál valamit. Mivel a támadófal képtelen lyukat nyitni rövid yardos helyzetben, ezért általában oldalra kilépve kap egy kis passzt, ahol aztán egy LB vagy S ellen kihasználja atletikusságát.
A turnover mindenhol rossz, de ennyire közel a pontokhoz végképp. Minden meccsre jutott idén elvesztett labda ellenfél vörös zónájában, összesen négynél járunk.
Van Ronnie Brown, akit jó volt valaha ebben, mi pedig erőltetjük. Annyira, hogy nála idén csak McCoy kapott passz vagy futás formájában több lehetőséget közel a célhoz. Eredménye a sok lehetőségnek. Pontosan annyi, amennyire emlékszünk, egy nagyon buta passznak csúfolt akármi.
Összesen 21 alkalommal jutottunk be az utolsó 20 yardra idén négy találkozó alatt. Összesen 8 alkalommal szereztünk utána touchdownt, mely 38%-os hatékonyság. Ez a 23. legjobb a 32 csapatos ligában. Tavaly ez a hatékonyság 53% volt, mely a 14. helyre volt elegendő. Helyeket ne is nézzük, az lényegtelen. De az a 15%-os differencia rengeteg! Főleg, hogy 6+1 pontokról beszélünk!
Menjünk még mélyebbre. Összesen 65 játékunk volt idén az utolsó 20 yardon belül. Ebben benne vannak azok is, amikor büntetés lett a play vége, még a play előtt (false start pl.). A 65 játék alapján pozitív dolgok is lejöttek a negatívok mellett, elsőként ezekre térnék rá.
McCoy itt is eredményes. Összesen 21 play volt direkt rá kihegyezve, ebből 5 touchdown lett, azt hiszem, nem rossz arány. Mondjuk ennek függvényében hihetetlen, hogy a Giants ellen a 3 fél yardos lehetőségnél egyszer se próbáltuk őt. Lehet Reid tartott attól, hogy csak McCoyra készült a New York. Az 5 TD-ből kettőt szerzett a Rams és Falcons ellen elkapás után. Mindegyik esetben a még a LoS mögött kapta a labdát és falemberek jöttek neki blokkolni, ő pedig cikázott be 7, illetve 5 yardos TD-ért. Mindegyik kulcsa az volt, hogy adott falember jól lépett kis és nyitott utat. A Giants és a Falcons ellen volt futott TD-ja Shadynek, egyszer sem középen, mindkétszer szélre futott és hagyta le védőit. Ezek az ő érdemei, nem jött nagy blokk, sőt inkább Giants ellen ő került el egy nagy szerelést, így szerzett 8, illetve 11 yardos TD-t. Volt egy hagyományosabb futása is, 2 yardot gyömöszölte magát a fal által nyitott résen a Falcons ellen középen, amiből 6 pont lett. Ez eddig 5 TD a nyolcból.
A maradék háromból kettő Vick érdeme. A Niners ellen fantasztikusan bújt át a két sackelő ember alatt, majd találta meg a sarokban Harbort (aki amúgy nagyon jól ismerte fel, hogy a 5&out play után futhat 10 yardot előre az end zone sarkáig. Másik play, mely az ő érdeme, az a Rams ellen adott TD passz DeSeannak, ami egy igen kis helyre, igen pontosan, igen jó ütemben, igen jó erővel volt megdobva. A nyolcadik TD pedig egy playaction játék volt: fake handoff McCoynak majd 5 yardos TD passz Maclinnek, aki szabadon áll, mert DeSean Jackson 2 védőt is elvitt.
Mi a közös a 8 játékban? Legtöbb esetben volt egy kis félrevezetés, illetve kihasználtuk az adott játékos erősségét. Próbáltuk ezt Ronnie Brownnal is, de lehet elfelejtette, hogy ő futni és passzolni is tud. Nem volt ez újdonság, több csapat is csinálta már előttünk, csak ők két dolgot nem rontottak el: nem engedték, hogy az átmeneti QB szét legyen szedve azonnal, illetve ez a QB nem felejtette el, hogy a tackle során nem passzolunk már. Azért térek ki Brownra amúgy, mert ő azért jött, mert goalline helyzetnél veszélyes. Neki a tehermentesítés csak sokadlagos, azért nem hoztuk volna őt, annyira nem tiszteli Andy a futójátékot. 8 játékot hívtunk rá, ami lehet több is volt, csak ugye sack jött vagy false start például. A gond az, hogy nyolcból egyszer sem volt eredményes, sőt, még a közelében sem járt ennek. De beszéljenek a számok, Ronnie Brown RZ játékok: 3 yardos futás shotgun handoff után; -2 yardos futás egy direkt snap után; 0 yardos futás shotgun handoff után; -1 yardos futás; 1 yardos futás; fumble (pass-run opciós play); 3 yardos futás; 5 yardos futás (holding miatt törölve). Összesen 7 play (holdingossal együtt 8), ebből 4 szerzett yard (holdingossal 9), és egy elvesztett labda. Kereshetünk rá magyarázatot, de ez már trendszerűen gyenge, ez pedig nem jó.
Említve volt a turnover probléma is. Mi is ezzel a helyzet? Az, hogy minden meccsen van. Első héten Vick nem látta a vakoldaláról érkező blitzelőt és kiejtette a labdát. Második héten nem volt teljesen jó a snap, így a handoff se jött össze Vick és McCoy között, a szabad labdára Falcons védő feküdt rá. Harmadik héten Vick kicsit magas labdájába Steve Smith csak beleütött, mely így belehullott egy védő kezébe. Negyedik héten Ronnie Brown buta volt. Ez a helyzet itt.
De legyen teljes az áttekintés, az összes RZ utazás és eredménye következik, tanulságot levonni lehet, sőt ajánlott.
Rams ellen, idegenben – 4-ből 2 sikeres
TD: McCoy 7 yardos elkapás
TO: Vick sack -> fumble -> elvesztett labda
FG: Első félidő végén, egy rossz passz kísérlet DeSeannak, majd spike és berúgott mezőnygól
TD: Vick hat yardos passza Jacksonnak
Falcons ellen, idegenben – 5-ből 3 sikeres
TD: Vick 5 yardos passz Maclinnek
FG: Vick rövid passz Celek, 3 yard kellene még, Shady nulla yardos futás, majd pontatlan átadás Maclinnek, jöhet Henery
TO: Rossz handoff, fumble, lost fumble.
TD: McCoy 8 yardos futása
TD: McCoy 2 yardos futása
Giants ellen, otthon – 5-ből 1 sikeres
TO: Interception, miután Smith csak belekap labdába
FG: Két rossz futás, majd egy pontatlan passz Smithnek és FG
TD: McCoy 8 yardos futása
FG: 2 false start miatt még RZ-ból is kiszorultunk, aztán visszaverekedtük magunkat, de csak FG
FG: Itt volt előtte 2 QB sneak, majd FB futás, és mivel 2 yardosról nem értünk be, megint Alex
49ers ellen, otthon – 7-ből 2 sikeres
TD: Harbor elkapása
FG: 3&3-ra pontatlan passz McCoynak, jöhet FG
TO. Ronnie Brown alkot…
FG: Vicket kisackelték vörös zónából, visszaküzdődte magát, de csak mezőnygól
TD: McCoy elkapása
FG: Egy RZ play csak, 3&6 már itt jött, sikerült 2 yardot futni belőle, majd Alex jöhetett
FG: Holding miatt vissza a 20-asra, ott egy incomplate pass, majd egy rövidebb Vick futás és FG
RZ-használat, felsorolásszerűen:
McCoy (21 play), Brown (8), Vick (7 scramble futás + passzai), Avant, Celek, Maclin (5-5-5 passz), Jackson (3 passz), Smith (2 passz), többi kitalálhatatlan penalty, sack miatt.
Csak egy apró megjegyzés végére, Riley Cooper magas srác ám! Legalább egyszer lehetne felé dobni!!!