Rendhagyó módon, a mérkőzés után először nem nyilatkozatokkal jelentkezünk (elnézést érte, de valahogyan nem visz rá a lélek, de erről majd holnap úgy is többet megtudtok, pontosabban szerda délután), hanem mindenféle apróbb írással, mely most bennem van. Nem lesznek hosszúak (terveim szerint, bár terveim szerint már aludnom kéne…), de talán annál informatívabbak. Akik utolják számokat, szólok, az se lesz elvileg sok. Az első ilyen rövidebb cikkecskének csúfolt post DeSean Jacksont hívatott elemezni (ha tetszik, akkor lesz ilyen Vickről is, meg lehet másról is, de erről majd cikk alján). Vágjunk is bele, mert elmondani, hogy mit is fog tartalmazni az írás, nem tudom, még csak körvonalakban van meg a fejemben.
Alapvető dologgal kezdem, melyet még a Faragó Ricsinek SMS-eket küldők is tudnak, ez pedig, DeSean Jackson alulfizetett. Mivel újonc szerződésének utolsó évében van és nem kapott még új szerződést, illetve nem sikerült megegyezni vele Rosenhaus úrral. Körülbelül idén 500.000 dollárt kap fizetés címszó alatt. Jó, azért aggódni nem kell, nem szegény ember DeSean, egy-egy reklámért annyi pénzt kap, amiről a blog mai látogatottságának 98%-a csak álmodozni fog valaha is. Persze, nem lennék meglepődve, ha valamikor még szezon vége előtt bejelentenék, hogy kap egy óriási pénzt, egy igazi első számú elkapót illető pénzt csapattól. (De ha idén nem is, tavasszal biztosan fog.) De ezt a részét Jackson elemzésének le is zárnám, majd amikor aktuális lesz, akkor írok róla. Inkább nézzük azt, érdemelne-e ő námbörván rísziver pénzt.
Kétszeres Pro Bowler, mint elkapó, tehát mondhatjuk igen. Na, jó, nem! Mégpedig, aki csak kicsit is tüzetesebben vizsgálja, láthatja, ő nem egy top5 elkapóba tartozó játékos ligaszinten. De menjünk végig NFL karrierjén. Berobbant, 912 yardig jutott 62 elkapásból, ami fantasztikus. De minden 31. elkapása lett átlagban TD, ami nem fantasztikus. De hát rookie, vagány, nagyszájú elkapó a nyugati partról, tehát ezzel a szezonnal semmi gond. Másodévesként rápakolt erre, megint 62 elkapás, de már 1156 yard belőle, és ami fontosabb, 9 TD! Azaz extrák nélkül is plusz 42 pont. Ez egy olyan „statisztika” vagy inkább teljesítmény mely korrekt egy No.1 elkapótól. Harmadévesként teljes mértékben a nagy játékokra specializálódott D-Jax. 47 elkapása lett csak (tudjuk be annak a visszaesést, hogy egyre jobb társak kerültek mellé e téren), de ebből is 1000 yard felé ment (1056 pontosan), azaz összesen 22.5 yardos elkapás átlagot hozott. Meg 6 elkapott touchdownt. De menjünk vissza ahhoz a 47 elkapáshoz? Mert azért 15 elkapásnyit visszaesett. Jó, 2 meccset kihagyott, de akkor is, ez átlagosan 3 elkapás kb. meccsenként, ami egy első számú elkapótól nem éppen elegendő. Idei évét még nem nézem, mert 4 meccs nem egy szezon.
Foglaljuk tehát össze. 3 év, 49 meccs, 187 elkapás (még hogy nem lesznek számok, elnézést, azt hittem, nem lesznek… L). Átlagosan 3.8 elkapás meccsenként. Én ennél többet szeretnék, még ha ő playmaker elsősorban és csak utána elkapó. Többet szeretném látni, ahogy megfut akár egy rövidebb útat, és megcsinálja az elkapást. De ilyen sajnos olyan sok nincs. Mivel ő sebességből él, ahhoz pedig nem elég 5 yard elit cornerek ellen (márpedig mindig No. 1 CB van rajta, legalább). A másik probléma, hogy alacsony. Ezért nem lehet vele megjátszani egy Megatron szerű passzt, azaz csak felíveli neki Vick, mert az interception. Atletikus, tud ugrani nagyokat, de ezzel nem ellensúlyozza, hogy kicsi. Persze, mondhatjuk, hogy ő kapna el ilyet, de nem használjuk erre, ő 10-ből 8-9 alkalommal fut egy mély útvonalat. De akkor ott a második kérdésem, ha ennyire gyors és sokszor fut mélyre, miért „csak” ennyi TD születik általa? 3 év alatt átlagosan 5.7 touchdown nekem kevés egy elsőszámú elkapótól. Egy igazi No.1 elkapó csinál évente közel 80 elkapást, 1100 yardot és 9 TD-t. Tény, Maclin nagyon jó elkapó, aki csippent le DeSean számából, de ez nem elég indok szerintem.
Persze, lesznek, akik azt mondják, DeSean esetében butaság csak elkapói képességét nézni, hiszen speciális egységben is alkot. Alapvetően elkapóként elemzem most, tehát nagyon nem térek rá ki, de egy biztos, sérülésveszélyes munka ez egy kezdő elkapónak, főleg egy No.1 elkapónak. De az is igaz, benne van a nagy játék, a fordítás lehetősége. De ezt tudják edzők is, és nem mindig lesz Dodge, aki odarúgja neki labdát.
Tehát, én odajutottam, hogy ő nem igazi elsőszámú elkapó. Ez részben testi hátrányaiból ered, a csapatvezetés által használt playek és Maclin miatt is, de a tény, attól még tény, nem elit. És hogy keretes legyen a történet, azt mondom, egy 5 év, 50 millió körülbelül korrekt lenne. Santino Holmes kap ennyit Jetsben és szerintem hasonlóra kellene törekedni nekünk is. Sok TD bónusszal mondjuk. De kérdés, Jackson mennyire lesz ego ebben a kérdésben.