Mint azt közületek szinte mindenki tudja, a Philadephia Eagles nem teljesen az elvárásoknak megfelelően kezdte a szezont. St. Louisban ugyan magabiztosan nyert a csapat, ám az Atlanta otthonában és a Lincoln Financial Fielden, a New York Giants ellen már közel sem sikerült ilyen jól a mérkőzés. Utóbbi két csapattól ki is kaptunk, holott mindkét meccsen már félig-meddig győztesnek érezhették magukat a sasok tagjai. A gyengélkedésnek több oka is van, ám a szakemberek és a szurkolók egyöntetűen állítják, hogy a leggyengébb pont a Linebacker sor.
A Jamar Chaney illetve Casey Matthews által (meg)vezetett egység katasztrofális teljesítményt nyújt meccsről meccsre, és jó részt nekik köszönhetően, a mérkőzéseken az ellenfelek támadóegységei remekül tudnak előre haladni. Felvetődött, hogy esetleg cserékkel erősítené meg a szakmai stáb a keretet, de erre nem túl nagy az esély, mivel olyan játékost, aki komoly előrelépést jelenthetne, szinte lehetetlenség szezon közben igazolni. Éppen ezért mi szurkolók már kezdhetünk is a 2012-es Draft irányába kacsingatni, ugyanis jó eséllyel ebbe a csapategységbe, az első körökben fogunk játékost választani. A következőkben most néhány olyan, jelenlegi egyetemi Linebackerre hívnám fel a figyelmeteket, akik bő fél év múlva az Eagles célkeresztjében lehetnek majd.
Kezdjük is az MLB poszttal, ami Casey Matthews gyengélkedése miatt kulcsfontosságú jelenleg. Elsőként talán az Arizona State Sun Devils vezérét, Vontaze Burfictet említeném meg. Ő jelenleg Junior évében jár, tehát még elvileg lenne egy éve az egyetemen, ám közel sem biztos, hogy vállalni fogja azt. Burfict a 4-3-as védelem közepén rengeteg szereléssel segíti csapatát. Sebessége és méretei tökéletesen megfelelnek arra, hogy NFL-ben is a kezdők között kaphasson helyet. Nagy erőssége, hogy ritkán csinál misstacklet és remekül olvassa az ellenfél játékát. Ennek köszönhetően is idén már 4 sacknél jár. Másodikként Luke Kuechlyt kell megemlíteni, aki a Boston College védelmének tackle gyára. (5 meccs után 83 szerelésnél jár idén) Jelenleg Montel Harris (RB) mellett ő az Eagles legtöbbre tartott játékosa. Sebessége és súlya némileg elmarad Burfictétől, de helyezkedéssel remekül tudja pótolni ezen adottságait. Kicsit lehet hasonlítani Casey Mathhewshoz, ám Kuechly jelenleg sokkal inkább NFL kész játékosnak tűnik, mint jó nevű társa.
Harmadikként Dont’a Hightower neve merülhet fel, aki az Alabama csapatában ugyan 3-4-es védelemben játszik, ám játék intelligenciája, vezetői készségei és atletikussága lehetővé teszik számára, hogy 4-3-as középső LB-ként is kiválóan megállja a helyét. Negyedikként Manti Te’o az, akit érdemes figyelni. A Notre Dame Fighting Iris egyik legjobb játékosa, előző társaihoz hasonlóan ő is még csak junior, ám már most olyan szintet képvisel, ami az NFL-be prognosztizálja őt. Nagyon erős és gyors játékos, aki mindig ott van a tűz közelében, és képes az egész védelem vezére lenni.
A következő MLB-ket érdemes még figyelni az egyetemi bajnokságban:
Audie Cole (North Carolina State), Chris Galippo (USC), Jerry Franklin (Arkansas), Garrick Williams (Texas A&M), Carmen Messina (New Mxico)
OLB poszton is akad majd jó néhány tehetséges játékos, akiket mindenképpen érdemes lesz figyelni. A Class talán legjobb Linebackerének tartott játékosa jelenleg Zach Brown a North Carolina Tar Heels vezére. 3 éve kezdő, és évről évre képes állandóan jó teljesítményre. Posztján az egyik leggyorsabb játékos jelenleg. Jól védekezik futás és passz ellen egyaránt, és ha a helyzet úgy kívánja, akkor az ellenfél irányítójához is oda tud érni. Másodikként Courtney Upshaw nevét érdemes megjegyezni. Ő Hightower mellett az Alabama 3-4-es védelmében garázdálkodik, de képes lehet arra, hogy 3-4-es OLB-ként vezér legyen. Nem annyira gyors, viszont rendkívül erős játékos, aki kiválóan alkalmas az ellenfél irányítójának veszélyeztetésére, és passz elleni védekezésre is.
A következő játékos, aki külön figyelmet érdemel az a Nebraska játékosa Lavonte David. David Senior évét tapossa, de csak 2 éve számít kezdő játékosnak. A tavaly i éve kivételesen jól sikerült. Összesen 152 szerelést és 6 sacket mutatott be az ellenfelek játékosain. Van még hova fejlődnie, de ha sérülés nem hátráltatja, akkor idén is remek teljesítménnyel tudja majd feljebb tornászni magát a Mock draftokon. Negyedikként az Oklahoma védelmének vezére Travis Lewis érdemel említést. Négy éve kezdő a Soonersben, és évről évre jobb és érettebb teljesítményt nyújt. Elképesztően hasznos játékos, remekül helyezkedik, jól olvassa az ellenfelek játékait, kiválóan irányítja a társakat és az egyetemi bajnokság egyik legjobb csapatának vezére évek óta.
A következő OLB-ket érdemes még figyelni az egyetemi bajnokságban:
Sean Spence(Miami (FL), Tank Carder (TCU), Ronnell Lewis (Oklahoma), Brandon Lindsey(Pittsburg)