Eagles Enciklopédia - 1. rész

Röviden a szerzőkről: Ray Didinger négyszeres Emmy Award győztes, mint író, és producer (NFL Films producere); 1995 óta a profi foci Hall of Fame csarnokának tagja; több philadelphiai újság sportrovatáért is felelős volt évek során. Robert S. Lyons több mint 30 évig volt az Associated Press munkatársa, mind profi, mind egyetemi foci terén írt, elemzett.

 

 

Jöttek repülőgépekkel, buszokkal, lakókocsikkal, autók karavánjai érkeztek zöldes színekbe feldíszítve Jacksonvillebe. Ott voltak mindenhol – az utcákon, a hotelekben, és igen a bárokban – az ő mezeikben, zöld arcfestéssel és legfőképpen reményeikkel. Mindegyik Eagles rajongó reménykedett. Ez volt a Super Bowl XXXIX napja, melyet Jacksonville városa látott vendégül. Becslések szerint közel 40 ezer Eagles fanatikus lepte el a várost, sokan jegy vagy szobafoglalás nélkül. Csak úgy érezték, ott kell lenniük, még ha később egy kicsi televízión keresztül a stadion parkolójában nézték a mérkőzést. 15 órákat vezettek, át a havas Carolina államon és az esőáztatta Georgián. Kocsiban aludtak, sokan jegyet is próbáltak lopni. Hogy miért? Hagy válaszoljon erre Vince Boyle, az egyik Eagles fan, aki szintén odautazott: „A csapatunkat jöttünk ünnepelni vagy siratni. Ez a playoff, nem lehet otthonról nézni!”.

Kevin Reilly Delawareben született, a Villanova egyetemre járt és már azelőtt Eagles fan volt, mielőtt a csapat LB-e lett volna 1973-ban. Ő is ott volt Floridában azon a bizonyos napon, és részt vett egy rádióbeszélgetésen. Az egyik kérdés ez volt hozzá: „Mi a magyarázata, hogy közel tízszer annyi Eagles rajongó érkezett a városba, mint Patriots? Olyan, mintha nekik ez lenne Mekka és mindenki ide akar zarándokolni.” Reilly válasza egyszerű és tömör volt: „Ha nem éltél Philadelphiában, akkor ezt sose fogod megérteni.” Az Eagles a nagy meccsen vereséget szenvedett a Patriots ellen 24-21 arányban, de az eredmény a történeten nem változtat. Sőt, inkább erősíti. A történelem folyamán nem a sikerek jellemezték a csapatot, 1933-as alapításuk óta 2004-ig közel 60-nal több vereséget szedtek össze, mint ahány mérkőzésen nyertek. Összesen csak három alkalommal lettek a liga legjobbjai, utoljára 1960-ban.

De a szenvedély ennek ellenére mindenkiben ugyanúgy megmarad.

 

Ez az igazi témája, ennek a könyvnek. Enciklopédia ugyan, mivel tele van adatokkal, statisztikákkal, de valójában ez csak a történet kerete. Ez egy könyv, mely mesél a városról, a csapatáról, és az érzelmekről, mely a kettőt összeköti. Ez egy könyv, a frusztrációról (hallottatok már a „Joe Must Go” skandálásról?), az álmok összetöréséről (sorozatban 3 vereség NFC döntőben) és az apró örömökről is (amikor Wilbert Montgomery kitapos magának még 2 yardot a futás után a Cowboys ellen). De leginkább ez egy könyv, mely az odaadásról mesél.

Hiszen ez egy szerelmi történet, tiszta és egyszerű.

A 39. Super Bowl előtti időszakban terjedt el a következő szlogen: „Egy Város, Egy Csapat, Egy Álom”. Úgy gondolom, ez igazából az egész Eagles történelemre ráhúzható, nem csak a 2004-2005-ös csapatéra. A városba érkezéssel együtt szivárog be minden turista agyába is ez, ahogyan az egész régiót egybe tartja, vallástól és bőrszíntől függetlenül. „Bárhova mész a városban, a szenvedély mindig ott van” – mondta Jevon Kearse, a csapat volt DE-je. „Ők nem csak fanok, itt mindenki szenvedélyes rajongó. Eagles rajongónak születtek, mellyel a város bármely pontján elfogadják őket.”

A legtöbb embernek a régióban, az Eagles is a család részese. Generációk óta járnak vasárnaponta meccsre vagy együtt meccset nézni. Anya, Apa, gyerekek, mindenki úgy tervezi a napját, hogy a mérkőzés idejére teljesen ráérjen. Lehet, van jegyük, lehet nincs, nem is fontos. A negyedik negyed alatt soha senki nem aggódott még a munkája miatt vagy a másnapi iskolai feladatok miatt. Csak az Eagles számít olyankor. Minden nagy játék után osztják egymásnak a pacsikat. Philadelphia egy nagyszerű sportváros, az itt élők az összes csapatot támogatják, de nem ugyanolyan módon. A Phillies, a Flyers vagy a Sixers esetén beérik annyival, hogy jé, ma van a meccsük, nézzük meg. De az Eagles esetén nem ilyenek, előre terveznek, várják. Együtt nézik a családjukkal a meccseket, a barátaikkal, és a hangulat ilyenkor visszaadhatatlan. Az Eagles egyfajta örökség, melyet egyik generáció hagy a következőre. Azoknak a rajongóknak, akik ott voltak Jacksonvilleben a Super Bowlon, az édesapjuk elmondhatta magáról, hogy ott volt a Veteran Stadiumban, amikor 1981-ben megverte az Eagles a Dallast, a nagyapjuk pedig megélte aktívan az 1960-as bajnoki címet, és így tovább. Rich Hoffman, a Philadelphia Daily News volt újságírója is ilyen családból származik. 1948-ban édesapjával volt ott az NFL döntőjén, 1960-ban a feleségével, 1981-ben a Dallas elleni meccsre a fiával ment ki, míg 2003-ban az NFC döntőjén már unokája is jelen volt. Változhat a helyszín, a játékosok, de egy biztos, családok lesznek ott. A Hoffman család egyike a tipikus Eagles mániás családoknak.

 

„Semmi nem olyan, mint Philly, megmondom őszintén.” Ezt Donovan McNabb mondta egy interjúban a USA Today magazin újságírójának. „A legjobb dolog itt, hogy a rajongók nagyon támogatják a csapatot. Egyszerűen imádják az Eaglest. Mindent megtesznek, hogy hozzásegítsenek minket egy győzelemhez. Emellett azonban vehemensek is.” Valóban azok, mármint vehemensek, nagyon sokan azonosítják az Eagles szurkolói társadalmat a rossz viselkedéssel. Igen, ők dobálták meg 1968-ban a Télapót hógolyókkal, sőt a Dallas edzőjét, Jimmy Johnsont is. Nincs értelme tagadni ezeket, de tegyük kontextusba a cselekedeteket és a kiváltó okokat. Sok negatív mérlegű szezon, rossz tulajdonosi kör, bolond cserék, pocsék draftolások. Ennek ellenére mentek a rajongók hétről hétre Eagles meccsre. De tény, nem mindig boldogan, volt, hogy elég mérgesen. Ez a méreg, ez a frusztráció szülte a kifütyüléseket, és egy-két esetben a hógolyózást is, de szerintem ez megérthető. Az igazi lényeg, hogy sose hagyták magára a csapatot. Igazából minden Eagles rajongónak két „énje” van, mely időről időre felbukkant. Az első, akiről a hírek beszámolnak, hogy napokkal a Carolina Panthers elleni NFC döntőben elszenvedett kudarc után is a Lincoln Financial Field parkolójában ül, és ordibálja: „Összetörtétek a szívem, újra!”. A második, aki közel 25 ezer társával együtt kilátogat az edzőtábor helyszínére alig hat hónappal később, ezzel részese lesz a legnagyobb tömegnek, akik training campet a helyszínen követnek. (És igen, az összetört szívű ember is a tömegben van valahol, és újra remél.) „Soha nem tudhatod, mire számíthatsz a Philadelphia Eagles rajongóktól” – mondja Brian Dawkins. „De azt tudom, hogy újra és újra jönnek a meccseinkre.” A 39. Super Bowl előtt az Associated Press lehozott egy cikket egy férfiről, Kevin O’Donoghue-ről, aki lakására felvett egy második jelzáloghitelt, csak hogy tudja fizetni az utat Jacksonvillebe. O’Donoghue 11 éves volt, amikor a csapat a másik Super Bowlját játszotta, és akkor megfogadta, bármibe fog kerülni, bármikor is lesz, a következő Super Bowlra elkíséri szeretett együttesét. „Alig várom!” – nyilatkozta a lapnak. „Olyan, mintha karácsony lenne.”

Elég sok pszichológus van, aki szerint a város lakói kisebbségi komplexusban szenvednek New York és Washington DC árnyékában. Erre vezetik vissza a csapat iránti odaadást is, illetve, hogy bármilyen gyenge eredmény után is szurkolnak csapatuknak a helyszínen. Lehet, hogy valamilyen szinten igazuk van. De szerintem az emberek ebben a térségben csak imádják a focit. Úgy imádják, hogy ennek nincs köze a demográfiához. Kevés város van, ahol ennyire rajonganának egy csapatért: Pittsburgh lakói imádják a Steelerst, Green Bay is mindig ragaszkodott a Packershez. De Philadelphia más, írta a Cincinnati Enquirer. Nem a város adja a csapat identitását, nem is fordítva, hanem egymást egészítik ki és lesz ezáltal teljes a csapat-város viszony. Ilyen pedig nincs még egy a ligában. „Philadelphia nagy szívvel és karakterekkel rendelkezet mindig is” – meséli Randall Cunningham, aki 11 évet játszott itt. „Az emberek odaadják a lelküket is a városukért. Keményen dolgoznak, óriási szívvel. Ezt a szívet „használják”, amikor Eagles meccsre mennek is.” Ez a felfogás lehet az oka, hogy közel 80 év után is népszerű a csapat, amióta 1933-ban a korábbi Penn irányító, Bert Bell megalapította a klubot. Eltelt sok keserű év, kezdetben szinte kirekesztett volt az egyesült, helyről helyre vándorolt. Bell hitt a profi fociban, és szép lassan Philadelphia is elkezdett. Onnantól pedig ez egy tökéletes házasság lett. Nem ment azonnal, de azóta is működik.

 

A történelme ennek a franchisenak megtalálható ebben a könyvben. Természetesen vannak sivárabb, szomorúbb részek is benne. Például 10 évig nem volt pozitív mérlegű szezonja a csapatnak. A 11 vereséges sorozat a Dallas Cowboys ellen 1967 és 1972 között sem egy álomhistória. Leírni sem kellemes a csalódást hozó XV. Super Bowlt, mint ahogyan Dick Vermeil lemondását sem. Emellett ott vannak a pénzügyi gondok a tulajdonosok körül. De ez mind a történet része. De ugyanúgy a történet része az 1948 és ’49-es bajnokcsapat, Chuck Bednarik vasember sztorija 1960-ból, a Miracle a Meadowlands stadionban (mindkettő), Reggie White karrierje, a Body Bag mérkőzés és természetesen a példátlanul sikeres Andy Reid korszak. Ezek összefoglalása is mind megtalálható ebben a kiadványban. De az igazi sztori az, mely a sorok között van, melyet nem lehet definiálni, lehetetlen nem észrevenni, ez pedig, hogy a Philadelphia Eagles érzelmileg meghatározza az egész város működését, légkörét. Ez az, amiért nincs július negyedikei megemlékezés a városban E-A-G-L-E-S skandálás nélkül. Aki ott volt átélte már, milyen az, amikor a zene elhalkul, és valaki elkiabálja magát a tömegben, hogy „E” és ezrek csatlakoznak a folytatáshoz azonnal.

Nem véletlen, hogy egyik ilyen ünnepséges az „E-A-G-L-E-S, Eagles” skandálás 5 percig csendben hallgatta az éppen beszélő Edward G. Rendell kormányzó, majd csak annyit mondott: „Nincs semmi más, amit ennél jobban kedvelnék!” Ő nyilatkozta egyik alkalommal: „Az Eagles mindenkit érint. Nyer vagy veszít a csapat, mindegy, akkor is érint. Láttam már olyat, hogy reggel egy köztiszteletben álló üzletember éppen a cipőjét tisztító fiúval beszélgetett az előző napi játékról, majd a végén háromszoros árat fizetett a tisztításért. Mert ha Eagles, akkor nincs különbség gazdag és szegény, fekete és fehér között.”

 

Amikor hallom az embereket, hogy „Ez csak egy játék!”, mindig rájövök, nem, ez nem. Az Eagles meccs nem csak egy játék.