Sajnos megint vereséget szenvedtünk, a csoport végére estünk vissza 1-2-vel, rajtunk köszörüli nyelvét a fél liga, hogy dream… Nézzük, volt-e valami rekord beállítás.
Shady McCoy eddig az esztendőben a csapat legjobbja. Most éppen 24 futásból teljesített 128 yardot és egy TD-t. A 24 futás karrierje legtöbbje egy találkozón, illetve ötödszörre ért el legalább 100 futott yardot egy meccsen (idén 2.-szor). Sikerült életében először egymást követő három találkozón is TD-t futnia, korábban erre nem volt nála még példa. Összesen idén 5 hatpontos futásnál jár, 3 meccs után. Tavaly összesen lett 9 futott TD-je, 16 meccsen. A Giants ellen pedig karrierje során 5 alkalommal lépett pályára, ezeken a meccseken 6-os átlaggal futott 413 yardot és 3 touchdownt. Ha pedig azt nézzük, hogy 3 meccs alatt Shady idén 345 yardig jutott, akkor megállapíthatjuk, 1981-ben volt utoljára ilyen jól kezdő futónk, akkor Montgomery 346-tal állt 3 találkozó után. Összességében McCoy jelenleg karrierje során 4.92-es átlaggal fut, ami a történelem 8. legjobbja olyan futók között, akik legalább 400 alkalommal futottak a ligában.
Egyébként nem meglepő, hogy Shady karrierje legtöbb futását kapta, ugyanis régen futottunk ennyit, pontosan 2008. december 7-én, szintén a Giants ellen volt legalább 40 futásunk. Még egy megdöbbentő adat, 1953 után először volt 8 olyan játékunk, ahol futottunk.
Shady mellett a védőfal, akik idén még brutálisak egyelőre. Főleg Jenkins, Babin, Cole trió. Megint mindhárman elértek egy-egy sacket, ahogy előző két meccsen is, eddig ilyen trió még nem volt csapatunkban, akik első három meccsükön mindig „zsákoltak” volna. Jenkins teljesítménye azért is kiemelkedő, mert 2002 óta nem volt Eagles DT, aki sorozatban 3 meccsen ért volna el irányító levitelt. Olyan pedig, aki első három meccsén Eagles szerelésben DT szerepből indulva sackelt volna minden találkozón 1991 óta nem volt. Pontosabban csak akkor volt Jerome Brown személyében, se előtte, se utána eddig senki. Vagyis most már Cullen Jenkins is. Amúgy 1991 óta nem volt olyan párosunk, akik 4 sack felett jártak volna három meccs után, most van (akkor az említett Brown 4.5-lel áll, mellette Clyde is, valamint Reggie White 4-gyel). Trent Cole pedig karrierje során hetedszerre ért el három meccses sack sorozatot.
Jól termeljük a first downokat, csak valahogy a pontok nem jönnek belőle: sorozatban három mérkőzésünkön legalább 25 first down került az offense neve mellé, erre 1950 óta csak háromszor voltunk képesek 2005. szeptember 18 és október 2 között, 1981. december 20 és 1982. szeptember 19 között, valamint idén, szeptember 11 és szeptember 25 között.
És akkor a negatívumok, mert sajnos (nem meglepő) ilyenek is vannak:
- Jacobs 40 yardos TD elkapása a leghosszabb volt, melyet ellenünk RB bemutatott 1992 óta.
- A Giants által szerzett 14 pont az első negyedben, a legtöbb 1994. szeptember óta, amit ellenük elértek.
- Cruz 74 yardos TD elkapása a leghosszabb volt, melyet 2007 óta a Lincoln gyepén ellenfél elért. Ha pedig azt nézzük, hogy első negyedben mikor engedtünk hazai pályán ekkora passzol TD-t, akkor 1988-ig kell visszamennünk, amikor még a Veteran Field volt az otthonunk.
- 1989 óta nem engedtünk egymást követő két meccsen 4 passzolt TD-t. Most igen.
- 1991 óta nem kaptunk ki, amikor legalább 40 futásunk volt. Most igen.
- 1989 óta nem volt irányítónk, aki 7 vagy annál kevesebb passzból kettőt is eladott volna. Most igen.
- 1984 óta nem volt Giants QB, aki 143-as ratinget ért volna el ellenünk. Most igen.
- Sose volt olyan, hogy egymást követő két meccsen az utolsó negyedben legalább 14 pontot szereztek ellenünk. Most igen.
- Eli Manning utolsó 7 meccsén 8 passzt dobott legalább 40 yardosra, amiből TD lett. Ebből négyet vasárnap este, ellenünk. Összesen 5 ilyen passza van ellenünk, ennél többet a történelem folyamán csak 5 irányító szerzett. Összességében pedig Manning 26 TD átadásnál jár ellenünk, csak három irányító van, aki ennél többször sokkolt volna minket.
- Mi vagyunk a liga történelme során a 12. csapat, akik az első három fordulóban kétszer is 4-4 passzolt TD-t engedtek legalább.
Pár nem rekord, de érdekesség:
- Tavaly 3 meccs után 5 interception állt a secondary mellett. A Dream Team ennyi idő alatt kettőig jutott.
- 8. vagyunk passz elleni védekezésben a ligában (átlagosan 197 yardot engedünk meccsenként), de utolsók engedett passzolt TD-kben.
- Elsők vagyunk a ligában elért sackekben, de 18. interception terén.
- Támadósor is a számok alapján egész jó: 6. megtett yardban, 10. szerzett pontban, 2. futott yardban, 4. harmadik kísérletek sikerességében, 4. elért first downok tekintetében. Mégis 1-2 a mérlegünk.
- Átlagosan 17 passzot engedünk meccsenként, mely a második legkevesebb a ligában idén. Mégis a legtöbb TD-t engedjük passzolva.