A csapathoz érkező draftolatlan szabad ügynökök (UDFA) után most következzenek, a ligában már több időt eltöltött, rutinosabb szabad ügynökök, akik az offseason során a csapathoz kerültek, ilyen-olyan módon.
Elsőként, július 28-án egy, az Arizona Cardinalsal kötött, a csapat számára kifejezetten előnyös csereüzlet keretében Dominique Rodgers-Cromartie Cornerback érkezett a sasokhoz, egy 2012-es második körös draftjog társaságában. Rodgers-Cromartie, vagy ahogyan sokan rövidítik DRC a 2008-as draft első kör 16. választottjaként került a ligába, a másodosztályú Tennessee State egyetemről. Három Arizonában eltöltött szezonja alatt nem hagyott ki egyetlen meccset sem, és csupán 5 alkalommal nem szerepelt a kezdő csapatban. Első évében 4 míg másodikban 6 Interceptionnel szomorította az ellenfelek irányítóit és szurkolóit. A csapat és DRC számára is a nagy áttörést a 2009-es szezon jelentette, amikor is a Cardinals Super Bowlt játszhatott, nagymértékben köszönhetően a fiatal Cornerback remek teljesítményének. Ennek eredményeképpen a szezon végén a Pro Bowlon is részt vehetett. A tavalyi szezonja neki és csapatának is gyengén sikerült. DRC nem nyújtott jó teljesítményt. Az ellenfél elkapói az előző években meg szokottnál több yardot tudtak hozni mellette. Csupán 40 szerelés és 3 Interception telt tőle, ellenben 2 TD-t sikerült elérnie. Nagy meglepetés volt mindenki számára, hogy az Arizona őt és még egy korai draftjogot is hajlandó volt feláldozni Kevink Kolb miatt, de ez már legyen az ő gondjuk. Andy Reidéké pedig az, hogy minél előbb beépítsék DRC-t a csapatba, mert egy igazán jó játékos, aki nagy hasznára lehet az Eaglesnek hosszú évekig.
Július 29-én újabb szabadügynökök írtak alá a csapathoz. Legelőször a Philadelphiában már 2009-ben megismert Jason Babin Defensive End. Meglepetés volt Babin leszerződtetése, annak ellenére, hogy tudtuk, tavaly Washburn edző kezei alatt remek teljesítményt nyújtott a Tennessee Titansban. Babin 2004-ben került az NFL-be, mégpedig az első kör 27. helyén választotta őt ki a Houston Texans. Első szezonjában rögtön megmutatta, hogy mire is képes és minden meccsen kezdőként pályára lépve 63 szerelést és 4 sacket mutatott be az ellenfél játékosain. A következő éveket, kissé átalakítva a jól ismert kifejezést úgy is jellemezhetnénk, hogy az Öt szűk esztendő. Ugyanis 2005 és 2009 között Babin sérülésekkel bajlódott, majd nem tudta hozni a régi formáját, így egyre kevesebb lehetőséghez is jutott. Ezen időszak alatt megfordult a Seahawks, a Chiefs és az Eagles csapatában is. Ezután igazolt a már említett Titanshoz, ahol lássanak csodát, Washburn talált valamit benne, mert Babin élete legjobb teljesítményét nyújtva 58 szerelést, és 12, 5 sacket, valamint 2 kiharcolt fumblet ért el. Most követte edzőjét vissza a testvéri szeretet városába, ahol Reid edző és Castillo mester is tárt karokkal fogadta és Howie Roseman és Joe Banner közreműködésével, megajándékozták egy 5 éves szerződéssel. Mi pedig csak bízhatunk benne, hogy tudja hozni tavalyi formáját és hozzásegíti a csapatot egy remek szezonhoz.
Ugyanezen a napon egy másik egykori titán is az Eaglest választotta következő csapatául. Ez a fiatal játékos nem más, mint Vince Young, irányító. Young a híres neves Texas egyetemről került a ligába a 2006-os draft 3. választottjaként és egyben első irányítójaként. Megváltóként érkezett Nashvillebe ahol Kerry Collinsnak szánták a másodhegedűs pozíciót. Első évében rögtön 15 mérkőzésen lehetőséghez jutott (ebből 13-on kezdőként), de nem tudott olyan teljesítményt nyújtani, amit sokan vártak tőle. A csapat csak 8-8-as mutatót ért el az alapszakaszban, Young pedig 75, 7 %-os irányító mutató mellett 12 TD-t és 13 Interceptiont dobott, ami nagyban elősegítette az eredménytelenséget. A következő szezonban ismételten 15 mérkőzést játszott, mindegyiken kezdőként pályára lépve, de a teljesítménye ismételten csalódást okozott a szurkolóknak. 2546 passzolt yard mellett 9/17-es TD/Int mutatót hozott össze, ami borzalmasan rossz egy NFL irányítótól. Ennek ellenére a Titans bejutott a rájátszásba, igaz ott az első meccsen vereséget szenvedett és így kiesett. 2008 Vince Young számára a mélypontot jelentette. A nyitómeccsen a Jacksonville ellen kézsérülést szenvedett, ami 2-3 hét pihenőt jelentett számára. Helyét a már említett Collins vette át, aki remek teljesítményével sorra, győzelemre vezette a Titánokat, és ezért Jeff Fisher edző már nem változtatott a szezonban. 2009-ben úgy kezdte a szezont a Tennessee, hogy Collins a kezdő irányító, de az új szezon nem hozta a tavalyi eredményeket. A csapat 0-6-al kezdett így Young visszavehette posztját. Ez később remek döntésnek bizonyult, ugyanis a fekete irányító remek teljesítményt nyújtva 8-2-es mutatót ért el. Teljesítményével a harmadik lett a legjobb visszatérő játékosok szavazásán, valamint meghívót kapott a Pro Bowlra. A tavalyi éve a statisztikákat nézve egészen jónak mondható. 9 meccsen 1255 passzolt yard, mindez 98, 6 –es irányító mutatóval, 10 TD és mindössze 3 Interception, valamint 4 elveszített fumble. Ami a tavalyi évben Young vesztét jelentette az kettős volt. Először is a csapat nem nyújtott jó teljesítményt, másodszor pedig, (ennek hatására is) összeveszett Fischer edzővel. Azután a szezon végén Fisher távozott posztjáról, de Young ennek ellenére sem maradhatott, mivel hatalmas összeget kellett volna kifizetni számára a következő szezon előtt, és Bud Adamsék jobbnak látták kivágni őt. Így esett, hogy Young két nappal később már Lehighben volt, és az Eagles piros edző mezében dobálgatott.
Egy másfél órás Young összefoglaló.
Egy rövidebb a 2009-2010-es szezonról.
Július 29 Young szerződtetésével még korántsem ért véget Rosemannak, Reidnek és Bannernek. További rutinos szabadügynökök után néztek, és szerencsére találtak is. A következő aláíró Donald Lee, Tight End volt. Lee-t 2003-ban a Dolphins választotat ki az 5. körben. A floridai csapatnál eltöltött két éve alatt minden mérkőzésen pályára lépett, de csak epizód szerep jutott neki. 20 elkapás és 220 yard valamint 2 TD a 32 meccs termése. 2005-ben szabadügynökként szerződtette a Green Bay Packers, ahol megtalálta a számításait, hiszen 6 szezont is lehúzott a Sajtfejűeknél. A hat év alatt mindössze 4 meccsen hiányzó Lee alapember volt a Packersben, bár statisztikai lapján nem igazán tükröződik mindez. Legjobb szezonja a 2007-es volt, amikor is 48 elkapást, 575 yardot és 6 TD-t szorgoskodott össze. Lee átlagosan 25-30 elkapást csinál szezononként, 222-230 yardal, és használható blokkolásoknál is. Az Eagles nem egy kezdő játékossl lett gazdagabb személyében, de mindenképpen a csapat hasznára lehet második, harmadik számú Tight Endként. Nem sérülékeny, bőven van rutinja, az öltözőben is sokat számíthat a jelenléte, és nem is volt drága. Szerintem mindenképpen jó üzletet csináltunk vele.
A következő leigazolandó célpont Johnnie Lee Higgins volt az Oakland Raiders egykori Wide Reciever, Punt Returnere. A kis El Paso-i egyetemről az NFL-be érkező játékost a harmadik körben választotta ki Al Davis és stábja. Oakland-i WR társaihoz hasonlóan az utóbbi években ő sem tudott igazán kiemelkedőt alkotni. Négy év alatt mindössze 57 elkapás, és 779 yard, valamint 4 TD került a statisztikájába. Csak 4 meccset kellett sérülés miatt kihagynia, de ez nem volt igazán érzékeny veszteség a Fosztogatóknak, mivel Higgins alig kapott lehetőséget kezdőként az elmúlt években. Viszont visszahordóként rendre ő került előtérbe, és nem is véletlenül. Remek adottságai vannak miket ebben a pozícióban, tud leginkább kamatoztatni. A sasok is elsősorban ezen képessége miatt kínáltak neki 1 éves szerződést, és a jelenlegi összeállítás alapján ő lesz idén a kezdő visszahordója a csapatnak.
A nagybevásárlásnak még ezek után sem volt vége. Jött az igazán Nagy Hal, a hatalmas meglepetés. A New York Jets helyett Phillybe igazolt a liga Top 3 Cornerbackje közül az egyik. Nnamdi Asomugha. Aso (ahogyan a szurkolók becézik világszerte), 2003-ban lépte át a nagy liga küszöbét. Az első kör utolsó előttijeként az Oakland Raiders csapott le rá. Utólag talán mondhatjuk, hogy az elmúlt évtizedben ő volt Al Davis legjobb húzása. Egy az előző évben a Tampa ellen Super Bowlt veszítő csapatba került, ahol a védelemben kiváló csapattársak voltak mellette. Aso rengeteget tanulhatott például az az óta már a Green Bayel Super Bowlt nyerő Charles Woodsontól. Első két szezonjában még elsősorban csereként számoltak vele, és így 2003-ban egy, míg 2004-ben hét mérkőzésen volt kezdő. A képességeit azonban már rendre meg tudta mutatni, és remek szerelésekkel vétette magát észre. Következő évben már kiharcolta magának az egyik kezdő pozíciót, amit a 2010-es szezon végi távozásáig meg is tartott. A 30 éves játékos nagy előnye, hogy nem sérülékeny, 9 éves NFL pályafutása alatt 6 mérkőzést volt kénytelen a partvonalról végignézni. A nagy áttörést számára a 2006-os idény jelentette, amikor is 50 szerelés mellett 8 interceptiont is leszedett. Ettől a szezontól kezdve az irányítók már jóval kevesebbszer dobnak irányába, hiszen kiválóan le tudja védekezni a liga összes elkapóját. Igazi Shutdown Cornerbacké vált az évek alatt. De, hogy pontosan miért is jó, hogy Aso az Eaglest választotta? Azt Deny januári cikkéből egész pontosan, és részletesen megtudhatod.
Tovább gördítve a szabadügynök igazolásokat, szállító szekerünket, most egy, Július 30-án a csapathoz szerződött veteránt fogok bemutatni pár mondatban. Ő Cullen Jenkins Defensive Tackle. Jenkins 2004-ben, draftolatlan szabadügynökként szerződött a Green Bay Packers-höz, a Central Michiganben eltöltött négy szemeszter után. Első évében rögtön 6 alkalommal kezdőként futhatott ki a pályára, ahol 18 szereléssel valamint 4, 5 sackel tette le névjegyét. Jó teljesítményének hatására a következő szezonban azt a számot megduplázta és 12 kezdőként megvívott mérkőzésen ugyan a szereléseinek számát is megduplázta, de a 3 sack amit az ellenfél irányítóin elkövetett, kevésnek bizonyult. A 2006-os idényben ismételten kevesebbhez jutott szóhoz kezdőként, aminek hatására teljesítménye ugrásszerűen javult. Az 5 meccsen elért 32 szerelés és 6, 5 sack már kifejezetten parádés teljesítménynek mondható. Ennek megfelelően 2007-ben ismét az egyik kezdő pozíciót sikerült megkaparintania, de sajnos megint a két évvel azelőtti formáját mentette át, ami 44 szerelésre és 1 sackre volt elegendő. 2008-ban egy sérülés miatt 12 meccset ki kellett, hagynia. Ez rendkívül rosszul jött számára, hiszen a Packer ebben a szezonban állt át a 4-3-as védelemről a 3-4 -re. 2009-ben újfent kezdőként léphetett pályára, immár mind a 16 mérkőzésen és 32 szerelés mellett 4, 5 sackel segítette csapatát. Sikerlt tehát beilleszkednie az újfajta védelmi felállásba. A tavalyi, Super Bowl győztes szezonban ugyan sérülések hátráltatták, de ennek ellenére kiváló teljesítményt nyújtott. 18 szerelés mellett NFL pályafutása során a legtöbb, 7 sacket gyűjtött. Hatalmas érdemei vannak tehát abban, hogy a Sajtfejűek ismét felülhettek az NFL trónjára. Jenkins legnagyobb hátránya mindenféleképpen az, hogy rendkívül sérülékeny. 8 szezon alatt 19 alapszakasz meccset hagyott ki, és lássuk be 30 éves, ő sem lesz már fiatalabb. Az 5 éves szerződés ugyan nagy valószínűséggel nem tölti ki, de 1-2 jó szezonja lehet a sasok mezében.
A többiek (Harris, Brown, Evans, Hargrove, Landri, Page) bemutatói is rövidesen fel fognak kerülni.