A 9. helyezett a top 25-ös sorozatban nem volt éppen kellemes, hát a nyolcadik sem lesz az. Igaz, most legalább vereséget nem szenvedtünk. De ez a momentum az egész ligára hatással volt már.
Minden simán ment október 17.-én számunkra. A második negyed elején voltunk, az ellenfél az akkor 4-1-gyel álló Atlanta Falcons gárdája volt, és az eredményjelzőn máris 14-0 állt, ide. Pedig Kevin Kolb irányított aznap. A labda ekkor a Falcons 32 yardos vonalán állt, azaz jó esély kínálkozott az előny tovább növelésére. Kevin Kolb egy rövid passzal középen DeSean Jackson-t vette célba, a passz a kezébe ment, de minden megváltozott. DeSean Jackson-t az elkapás során Dunta Robinson leütközte, de nem akárhogyan, az egyik legdurvább hit volt, amit a foci pályán WR-ek szoktak kapni, pontosan abban a pillanatban érkezett, amikor D-Jax megfogta a játékszert. A labda abban a pillanatban kiesett a kezéből, és mind ő, mind Robinson lenn maradt. Mindketten meg is sérültek, Jackson agyrázkódást szenvedett. Az ütközésnél a gond ugyanis az volt DeSean szempontjából, hogy teljesen a labdára koncentrált, ideje se volt észrevenni, hogy mindjárt kap egy ütést a fejére.
Ez csak egyetlen játék, de azon héten rengeteg hasonló volt még a ligában, mely arra kényszerítette a vezetőit az NFL-nek, hogy jobban védje a szabályok értelmében a védtelen elkapókat. A liga részéről Ray Anderson így kommentálta ezt: „Nem tudjuk és nem is fogjuk tűrni, ami vasárnap történt. Küldtünk minden játékosnak egy-egy üzenetet ezekről a pusztító erejű ütközésekről, kiemelve a fej ellen irányulókat. Illetve felháborodásunk is kifejeztük, mivel nem tartják tiszteletben a másik testi épségét ezekkel a mozdulatokkal. Amit vasárnap láttunk, az nagyon zavaró volt ránk nézve. Most pedig minden csapatnál beszélni fogunk az ütközések egészségre gyakorolt hatásáról, amik akár karriereket, életpályákat tehetnek tönkre.” Ezek után gyakorlatilag szinte teljesen betiltották a sisak-sisak elleni ütéseket, amiről James Harrison, a Steelers sztár LB-e tudna nyilatkozni.
Véleményem szerint a változásokat a következőképpen lehetne összefoglalni:
1. Az NFL védeni akarja a népszerű játékosait. Kíváncsi lettem volna, ha Jackson helyett mondjuk Riley „Sunshine” Cooper, Fernando Velasco, Hamza Abdullah vagy akár Jehuu Caulcrick sérül meg hasonlóan, akkor mit lép a liga. Várhatólag, nem jött volna szabályváltoztatás, vagyis szezon közben semmiképpen sem. De így, ha a sérült játékos neve D-Jax vagy Todd Heap vagy Brandon Lloyd vagy akár Joshua Cribbs, mindjárt más a helyzet.
2. Egyfajta jelzés is, hogy mi vagyunk a főnökök. (Pedig ekkor még nem volt lockout. J) Mert ha belegondolunk, Harrisont is csak megbüntették több alkalommal, el nem tiltották egyszer sem ütközésért. Pedig meg tehetnék. De azzal a saját népszerűségüket, nézettségüket is rombolnák. Persze, lehetséges, hogy egy nagyon durva ütközés után jönne egy eltiltás is. De ez így a pénzbüntetésekkel csak erőfitogtatás szinte.
3. Valóban aggódnak az ütközések következményeitől. Ebben a sportban sok a sérülés, feleslegesen nem kell durvának lenni, amivel később tényleg tönkre mehet egy játékos pályája. Illetve az agyrázkódásoknak vannak következményei, erről szintén lehet olvasni sok helyen a visszavonult játékosokat szóba hozva.
Legyen pozitív vége a sztorinak, DeSean Jackson egy meccset kihagyott, majd pihent a bye week alatt és vissza is tért!
Címkék: top25 regularseason desean