A végeredmény 21-16 lett, oda. David Akers-t direkt nem említem, ugyan két mezőnygólt is elrontott, de pár héttel a találkozó után került a napvilágra, hogy aznap tudta meg, a hat éves kislányos rákos. Pedig ha abból a kettőből egyet csak berúg, akkor a végén is jöhetett volna, és hőssé válhatott volna. De ezért nem lehet hibáztatni, el kell fogadni. Mint ahogyan a vezetőség is elfogadta, de idén már választott a drafton egy ígéretes rúgót. Sajtó téma volt még a találkozó után, hogy Andy Reid állása veszélyben van, több más edzőével együtt. Ennek alapja első sorban az volt, hogy a 12. szezonjában sem tudott Super Bowl-t nyerni Andy. Pedig kilenc alkalommal voltunk rájátszásban, hatszor divízió győztesként, háromszor wild card hellyel. Öt alkalommal jutottunk el az NFC döntőéig, ebből csak egyszer az NFL döntőéig. Sajnos, a trófea akkor nem hozzánk került. Reid persze maradt, ami szintén érthető. De szerintem, ha idén lesz szezon, akkor több kell, mint tavaly vagy előtte. A mérlegre nem térnék ki (sok kinti író szerint a 12-4 reális elvárás lehet), de ami fontos, a védelemnek javulni kell (rengeteg a kapott pont és a saját gólvonalunk előtt teljes a káosz), és a rájátszás során nem szabad a wild card körben kiesni! Mert ha igen, akkor lehet Reid is mehet…
Egyre jobban közeledünk a top 25 legfontosabb pillanathoz az elmúlt szezonnal és Eagles-szel kapcsolatban, egyre szorosabb is a verseny, itt már nehezen döntöttem én is. De egy kis játékra is hívlak titeket, tippeljétek meg, mi lett a dobogó sorsa, a 4.-től 25.-ig helyig már mindet olvastátok, ha ennek a cikknek a végére értek. Tehát első három helyezett jöhet a kommentekbe. Most pedig térjünk át a 4. helyezettre, mely egyben az egész sorozat legkeserűbb emlékét idézi fel bennem, és valószínűleg bennetek is.
Az elmúlt 4-5 szezonban a szeretett csapatunk hasonló úton járt. Erős kezdés, mellyel elhisszük, hogy az NFC egyik esélyese vagyunk. Aztán jön pár vereség sorozatban vagy forma hanyatlás csak, és nem tudjuk hova rakni magunkat. Általában ekkor szoktak jönni a meghatározó sérülések is, legalább egy, néha több. De a szezon végére feltámadunk, szinte mindig jó formában vagyunk, bejutunk a rájátszásba, és ugyan nem vagyunk esélyesek a Super Bowl címre, titokban mindenki bizakodik, a szakértők sleeper csapatként számítanak ránk. Aztán mindig jön egy csalódást okozó vereség. Mindig!
2010 sem volt kivétel ez alól. Az első hat mérkőzésünkből 4-et megnyertünk, közte olyan meggyőző győzelemmel is, mint a Falcons ellen. Majd jött a szívszorító, fájdalmas vereség a Titans ellen, ami után Sean McDermott állása először került veszélybe, hiszen a védelem szinte megszűnt létezni arra a 60 percre. Majd jött a feltámadás is, több comeback győzelem, közte a Giants elleni idegenbeli év mérkőzése. Ugyan az alapszakaszt 2 vereséggel zártuk, de ekkor ezeknek már nem volt tétje. Várhattuk a Packers elleni wild card mérkőzést, ahol sokan úgy vélték (mélyen belül én is), hogy a győztes az NFC legesélyesebb csapata lesz azonnal, amivel Super Bowl-ba juthat (így is lett). De sajnos nem mi nyertünk ott, nem mi mentünk a döntőbe, nem mi hoztuk el Vince Lombardi trófeát. Hanem a Green Bay Packers.
A védelem a wild card körben is eltűnt, egy addig névtelen embernek (James Starks) engedett 123 futott yardot (23 futásból), és az irányítót (Aaron Rodgers) se tudtuk lassítani, 3 TD-t dobott, eladott labda nélkül. Mike Vick ugyan szerzett mind futásból, mind passzból TD-t, de végig nyomás alatt játszott, köszönhetően például Charles Woodson-nak, aki CB létére állandóan szinte blitzelte. Összességében ugyan három alkalommal vitték csak földre sackkel Vicket, de ez az ő mobilitásának is köszönhető. DeSean Jackson már az első negyedben megsérült, ugyan visszatért, de limitált volt a mozgása. Erre tökéletes példa egy játék, amikor Desmond Bishop, a LB tudta szerelni. Ha nem sérült a lába, szerintem abból akár egy óriási TD-t is érhetett volna el, így „csak” 28 yardot nyertünk vele, úgy 66 yardos lehetett volna. Ennek ellenére még mindig mérkőzésben voltunk, sőt, meccsnyerő támadás sorozatot indítottunk. Vick jól vitte föl a támadósort a Packers célzónájának közelébe, de a talán kissé elkapkodott mélységi passza Riley Cooper felé Tramon Williams, a CB kezében landolt. Ezzel a Packers nyert, mi pedig már 50 éve nem tudtunk újra bajnokok lenni.
A bejegyzés trackback címe:
https://philly.blog.hu/api/trackback/id/tr142922597
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.