Nem maradt természetesen abba ez a sorozat, minimális kis szünet után folytatjuk a napi 1 adaggal legalább. Tehát terítéken a 20. momentum, ami nem éppen pozitív értelemben került be a memóriánkba. De sajnos ez is egy jelentős része volt az évünknek. Még ha brutális is volt…
4-2-vel állt a csapat, két győzelmet aratott az újra kezdő Kolb vezérletével, míg Vick lábadozott, amikor Nashville-be kellett látogatni, a szintén 4-2-vel álló Titánokhoz. A mérleg mellett a QB helyzet is minimálisan hasonlított a két csapat esetén, hiszen Vince Young helyett Kerry Collins játszott (sérülés miatt). 16-10-es előnnyel vághattunk neki a záró negyednek, sőt egy mezőnygóllal gyorsan 9 pontra nőtt a különbség, és ekkor még minden teljesen jónak tűnt. De aztán Ellis Hobbs bemutatatta azt a kezdőhöz méltatlan játékot, amilyen rosszat én nem nagyon láttam még, amióta követem az NFL-t. 13:13-mal a vége előtt egy 80 yardos elkapást engedett az emberének, Kenny Britt-nek. A támadók sajnos nem tudták sokáig tartani a labdát, és pontokat írni a táblára, egy gyors harmadik és sok után jöhettek vissza a Titánok. Collins első kísérletében azonnal az előző TD-t jegyző Brittet kereste, meg is találta, mellyel újabb 42 yardot szerzett. A drive azonban csak rúgással ért véget, de ez is már Titans vezetést ért, 20-19 a hazaiaknak.
Újabb kilátástalan first down szerzési próbálkozás, máris pályán a belelendülő Titans offense. A drive elején azonnal egy 21 yardos átadás Britt-nek Collins-tól, majd a végén egy 16 yardos is, mely 6+1 pontot ér, ezzel 5 perccel a vége előtt 27-19 a Tennessee-nek. Tehát az elmúlt 8 perc állása 17-0 oda. Plusz ugye lélektanulag is jól álltak innentől. Nem is kellett már sok mindent tenniük, volt még összesen 8 darab Chris Johnson futás, passz nélkül. Ez mellé még egy punt után a Sas Calvin kiejti a labdát és el is veszti, valamint a mérkőzés végén Kevin Kolb eladja a marhabőrt, melyet vissza is visz Finnegan. A végeredmény 37-19 oda. Talán az egész év legrosszabb pillanata volt Eagles szurkolóként, mert míg a kieséskor pár másodperc alatt történt Tramon Williams mozdulata, itt egy 13 és fél perces szenvedést kellett végig néznünk. Csak ebben a negyedben Kenny Britt 4 elkapásból 152 yardot és 2 TD-t szerzett. Sőt, igazából ezt közel 8 perc alatt, azaz kicsit több mint fél negyed alatt érte el. A találkozót végül 7 elkapásból 225 szerzett yarddal és 3 TD-nal zárta. Mindezt másodévesként. Ami még a mérkőzésről megmaradhatott, hogy ekkor láttuk utoljára kezdőként pályán Ellis Hobbs-ot.
Ha valaki fel szeretné eleveníteni, itt megteheti: http://www.nfl.com/gamecenter/2010102408/2010/REG7/eagles@titans
Címkék: top25 titans regularseason