Az első új edzői kinevezés is megtörtént, amit találgattak odakinn, az meg is valósult, Jim Washburn lett az új védőfal edzője a csapatnak.
„Nagyon örülünk, hogy minőségi védőfal edzőt sikerült találnunk Jim Washburn személyében” – mondja Andy Reid. „Ő nagyszerű munkát végzett Jeff Fisher oldalán a Tennessee Titans csapatánál, és most óriási szerepet kap abban, hogy a mi védelmünket előrébb mozdítsa. Számos, később Pro Bowl-ba beválasztott játékossal dolgozott együtt a Titans-nél, és boldogok vagyunk, hogy mostantól a mi csapatunkhoz tartozik ő is.”
Az új edző is megszólalt azonnal: „Szavakkal nem tudom kifejezni, mennyire hálás vagyok Jeff Fisher-nek az elmúlt esztendőkért, hogy szinte a semmiből vett elő engem, és dolgozhattam vele.” – kezdte Jim. „Jött ez a lehetőség, hogy az Eagles szakmai stábjába kerülhetek, és úgy érzem, megfelelő volt az időzítés. A pályafutásom mostani szakaszában kész vagyok váltani. Ez természetesen nem a Titans ellen szól, de úgy érzem, ez egy nagy lehetőség nekem. A feleségem, Sandy és én régóta úgy tervezzük, hogy Tennessee lesz az otthonunk, ez most sem változott. Ugyanakkor most várom a költözést, és azt, hogy egy első osztályú edzővel, Andy Reiddel dolgozhassam együtt.”
Washburn 12 évet töltött védőfal edzőként a Titans színeiben. Amióta 1999-ben csatlakozott a csapatukhoz a Titánok átlagosan 102.9 futott yardot engednek mérkőzésenként, összesen 474 sacket értek el (7. legtöbb ebben az idő szakaszban a ligában) és 5. legjobbak voltak e szakaszban futás ellen. Amíg ott edzősködött, olyan játékosok fordultak meg a keze alatt, mint Kyle Vanden Bosch, Tony Brown, Jason Babin, Kevin Carter, Albert Haynesworth, Jevon Kearse, Antwan Odom, Robaire Smith, John Thornton és Gary Walker. Közülük heten összesen 11 Pro Bowl szerepléssel bírnak. Ez a legtöbb egy csapattól ebben a 12 évben védőfal pozícióban.
2008-ban az ő egysége vezette a ligát sackek számában (39.5 sack a csapat 44-éből), valamint sacket elért játékosok számában (kilenc különböző falember ért el „zsákolást”). Mindezt úgy, hogy a kilenc emberből öten korábban soha nem értek el sacket. Peter King később őt nevezte meg az év segédedzőjének. Washburn egyébként már első évében letette névjegyét a ligában, az újonc Jevon Kearse OLB-t játszott az egyetemen, ő azonnal átképezte DE-é, aki all-pro lett és 14.5 sackkel újonc rekordot állított fel. Első 5 éve alatt Kearse végül 70 sackkel és 3 PB-lal zárt.
Washburn a Titans előtt közel 20 évig edzett más csapatokat, sorrendben: 1976 – SMU, 1977-1978 – Lees McRae Junior College, 1979 – Livingston, 1980-1982 – New Mexico, 1983-1988 – South Carolina, 1990 – Charlotte Barons, 1991-1992 – London Monarchs, 1993 – Charlotte Rage, 1994-1997 – Arkansas, 1998 – Houston. Jelenleg 61 éves a szakember, Shelbyben született, a Gardner Webb főiskolára járt, ahol testnevelés szakon végzett el négy évet. 1975-ben szerezte végül meg a diplomáját már a North Carolina A&T-n. Feleségével, a már említett Sandy-val 3 közös gyermekük van: Jessica, Brady és Jeremiah, illetve 6 unokája.
Sok sikert kívánunk neki az Eagles védőfalának élén.
Címkék: coach off season washburn