A jelenlegi Philadelphia Eagles elkapósztárjai DeSean Jackson, Jeremy Maclin és Brent Celek egytől-egyig páratlan tehetségnek számítanak, és sokak szemében – fiatal koruk dacára – már most sem csupán ígéretek, hanem valódi, elsőrangú klasszisok. Ennek ellenére még valamennyiüknek hosszú utat kell bejárniuk ahhoz, hogy akárcsak meg is közelítsék a klubtörténet szinte valamennyi lényeges statisztikai kategóriát tekintve elsőszámú elkapóját, Harold Carmichaelt.
Lee Harold Carmichael 1949. szeptember 22-én született a floridai Jacksonville-ben. Édesanyja elmondása szerint egy darabig teljesen átlagos termetű gyermek volt, ám aztán hirtelen ugrásszerű növekedésnek indult és tekintélyt parancsoló magassága végül 203 centiméterben állapodott meg. Ilyen paraméterekkel Harold inkább illett a kosárlabda-, mint a focipályára, ám a fiatalember már a középiskolás éveitől nagyobb örömét lelte a disznóbőr hajigálásában és elkapásában, mint a kosárpalánkok ostromlásában. A jacksonville-i William H. Raines Középiskola futballcsapatában a hórihorgas Carmichael irányítót és elkapót is játszott, de túl fényes kilátásai nem lehettek sportpályafutása eredményes folytatását illetően, hiszen saját elmondása szerint az a gárda volt a valaha létezett legcsapnivalóbb az iskola történetében. Állítólag egy tornatermi gyakorlás során egy kézzel szelídítette meg egyik társa bűnrossz, s ezért látszólag elkaphatatlan passzát, és ez a megmozdulás keltette fel edzője egyik, a helyszínen tartozkódó barátjának a figyelmét, aki történetesen scoutként tevékenykedett. A remek elkapás ellenére ugyanakkor a fiatal atléta nem dúskálhatott a jobbnál jobb egyetemi ösztöndíj-ajánlatok között, és kénytelen volt megelégedni azzal, hogy a nem túl nagynevű louisianai Southern University-n folytassa tanulmányait.
Baton Rouge-ban nyilvánvalóan még mindig nehezen találták a kivételes magasságú játékos helyét a focicsapatban és ennek megfelelően négy egyetemi éve közül egyikben sem ő volt a Jaguárok legeredményesebb elkapója. (Allen Jubilee Dunbar, aki ez idő alatt kétszer is a legtöbb elkapást szorgoskodta össze, az 1972-es draft harmadik körében kelt el, de sohasem lépett pályára az őt kihúzó San Francisco színeiben, és pár év múltán el is tűnt a süllyesztőben.) Senior évében Haroldnak még mindig többször kellett blokkolnia, mint a felé szálló átadásokért küzdenie, de ekkor már csapatkapitány volt, és a Konferencia legjobbjai közé került, továbbá All-Americannak is megválasztották. Az NFL 1971-es játékosbörzéje alkalmával Carmichael neve csupán a hetedik körben hangzott el, és a kosarastermetű támadó a draft 161. pickjével végül Philadelphiában landolt.
Az újonc első edzőtábora alatt elérhetetlennek tűnő passzok lehalászásával nyűgözte le edzőit, az előszezon első mérkőzősén pedig a Philadelphiába látogató O.J. Simpsont és Buffalo Bills-es társait kápráztatta el sziporkáival, de bemutatkozó idénye a várakozásoknál némiképp szerényebbre sikeredett. 1971-ben az ekkor még tight endként foglalkoztatott Carmichael 20 elkapásával az Eagles negyedik legeredményesebb elkapója lett, igaz visszafogott produkcióját nagyrészt az magyarázta, hogy a kilencedik játéknapon, egy Dallas Cowboys elleni rangadón súlyos térdsérülést szenvedett. Harold a következő idényre felépült, de John Rauch offensive coordinator nemigen tudott mit kezdeni tehetségével, és az 1972-ben végül csupán két győzelmet jegyző Sasok kötelékében az első 11 meccs alatt csekély 11 elkapást könyvelhetett el, bár az év végén aztán neve mellé írhatta első két touchdown-elkapását.
Az új szezonnak Mike McCormack személyében új edzővel vágtak neki a zöldek, és jóllehet az együttes nem tért nyomban vissza a már-már elfelejtett sikerek útjára, ám játéka helyenként bizakodást keltett. A Los Angeles Rams-től megszerzett veterán irányító, Roman Gabriel feltüzelte a passzjátékot, és célpontjai közül Carmichael magassága túlszárnyalta a két métert, míg az újonc Don Zimmerman és Charle Young magassága alulról súrolta azt. A három elkapó trióját az újságírók és a szurkolók rövidesen a „Fire High Gang” névvel kezdték illetni, utalva arra, hogy legkönnyebben az irányító úgy találhatta meg langaléta játékostársait, ha a labdát egyszerűen felpasszolta a „felhők közé”. Az 1973-as idény végre meghozta az áttörést az egyre inkább elemébe kerülő Carmichaelnek, és mind 67 elkapásával, mind pedig 1116 elkapott yardjával ligaelső lett, továbbá NFL-karrierje során először meghívást kapott a Pro Bowlra is. A fiatalember touchdownt érő megmozdulásaival, valamint azt követő, kockadobást mímelő ünnepléseivel belopta magát a philadelphiai szurkolók szívébe, de néhány év múltán szinte kegyvesztetté vált.
1974-ben 7-7-es egálmérlegig kapaszkodott fel az Eagles, de 1975-ben megint visszazuhantak a liga sereghajtói közé és a hőzöngő drukkerek egyik célpontja a tehetségét beteljesíteni látszólag képtelen Carmichael lett. A nyurga elkapó produktuma valamennyi jelentős statisztikai kategóriában visszaesett és különösen szembeszőkővé vált az általa elejtett passzok növekvő száma. Carmichael hajdan határtalan önbizalma a fujjolásoknak és csúfondáros transzparenseknek hála (melyek szerint „még a náthát sem tudja már elkapni”) zuhanórepülésbe kezdett, és karrierjét csak az Eagles sorsát is megfordító új főedző, Dick Vermeil segítségével tudta kirángatni a kátyúból. Vermeil nehézségei dacára bizalmat szavazott Carmichaelnek és épülőben lévő sikercsapata egyik vezérének szánta a veterán elkapót. Az égimeszelő sportoló emellett Ron Jaworski irányítóposzton nyújtott kiváló játékából és magánéletének nyugodtabb mederbe tereléséből is profitált, és mindezeknek hála visszaküzdötte magát az NFL elitjébe. 1978-ban újra 1000 elkapott yard fölött gyűjtött (később 1981-ben is túllépte eme bűvös határt), 1979-ben személyes karriercsúcsot beálllítva 11 TD-elkapást jegyzett és 1978-tól 1980-ig sorozatban háromszor került be a Pro Bowl-válogatottba. Az utóbbi szezonban a Super Bowlig masírozó Eagles oszlopos tagjának bizonyult, ráadásul a tágabb közösségért való fáradozásait is díjazták, amikor az Év Emberének járó (manapság Walter Payton nevét viselő) elismeréssel jutalmazták.
Harold Carmichael illusztris karrireje folyamán természetesen temérdek játékhelyzetben kamatoztathatta egyedülálló magassági fölényét. Adottságának jó hasznát vette gólvonalközeli helyzetekben, amikor a defensive backek feje fölé nyúlva kellett megkaparintania egy-egy sorsdöntő, touchdownt eredményező átadást, de olykor eredményes volt mezőnygól- vagy extrapont-kísérletek blokkolásánál is. Ennek ellenére a klasszis elkapó mindig kiigazította azon tévképzetet, miszerint ő kizárólag hórihorgas termetéből élne. Carmichael nyomatékosan rámutatott arra, hogy ha folyton felfelé lőtt passzokért kellett volna ugrálnia, akkor komoly sérülésveszélynek tette volna ki magát a neki „alávágó” védők miatt. Játéka ennél sokkalta többdimenziósabb volt, legjobb éveiben nemcsak a felsőbb szférákba „liftezve” gyűjtötte be biztos kézzel a labdákat, de mindent megfogott, amit Jaworski, a „Lengyel Puska” hozzávágott, még ha az átadás bokamagasságban érkezett is. Nem tartott attól, hogy a pálya közepén gyűjtse be a passzt, a vérszegényebb szerelési kísérleteket könnyen lerázta magáról, majd az üres területre futva „hétmérföldes csizmát” öltött, és sokszor az ellenfél célterületég masírozott öles lépteivel. Erőteljes testfelépítésének a blokkolásnál szintén jó hasznát vette és ebben a minőségben sem húzódozott a fizikai kontaktustól.
Kiegyensúlyozottságát dicsérte, hogy egyik legismertebb és legtöbb elismerést érdemlő fegyverténye révén zsinórban 127 tétmeccsen gyűjtött be legalább egy elkapást. A széria 1972. október 8-án vette kezdetét és noha 17 alkalommal már-már megszakadt, azaz 17 olyan összecsapás volt, ahol Harold Carmichael csak egyetlen passzt tudott megszelídíteni, ám végül az 1980-as idény zárófordulójáig életben maradt. 1979. november 4-én az Eagles a Cleveland Browns-t látta vendégül a Veterans Stadiumban és a Philly első támadósorozatában Jaworski egy gyors labdával találta meg a „hitch” útvonalat futó Carmichaelt, aki ezzel megdöntötte az egykori Saints-es sztárelkapó, Danny Abramowicz rekordját és 106 meccsesre növelte káprázatos sorozatát. A play-t követően a meccs megállt és a csapattársak mellett Leonard Tose tulajdonos Carmichael családjának jelenlétében gratulált játékosának a csúcsdöntéshez, majd – nyilván némi segítséggel – átadott egy több mint 23 láb magas, Guiness-rekorder trófeát, azaz „a világ legmagasabb trófeájával jutalmazta a világ legmagasabb elkapóját!” A sorozat (the Streak) végül 127 mérkőzésig tartott és az 1980-as alapszakasz utolsó fordulójában a gyűlölt Dallas Cowboys ellen ért véget. Hogy a széria megszakadjon arról a Cowboys safety-je, Dennis Thurman gondoskodott. A védő hatalmas ütéssel küldte az oldalvonalon túlra Carmichaelt a második negyedben, aki ugyan nem szállt ki a meccsből, de az incidenset követően nehezére esett mindenféle irányváltás, így pedig szoros bump-and-run coverage-dszel könnyűszerrel semlegesíteni tudták, és a meccs hátralévő részében már egyetlen elkapást sem jegyezhetett neve mellé. (Carmichael 127-es rekordját 1986-ban a Seattle Seahawks majdani Hall of Famere, Steve Largent adta át a múltnak.)
Az Eagles az NFC döntőjében aratott győzelmével vett revansot riválisán, de Dick Vermeil tanítványai a XV. Super Bowlban (ahol Harold hat elkapással 91 yardot szerzett) aztán vereséget szenvedtek az Oakland Raiders-től. Carmichael 1981-ben még kiemelkedően eredményes szezont futott, de 1982-ban a szezon felét törlő játékossztrájk, 1983-ban pedig valószínűleg előrehaladott kora (már 34 esztendős volt!) tartotta vissza attól, hogy régi fényében tündököljön. Az utóbbi idényt követően a Philadelphia Eagles elengedte hajdani ászát, aki némi meglepetésre és megrökönyödésre Dallas-ban kötött ki. Itt azonban Carmichael sok vizet már nem zavart, csak két meccsen lépett pályára (igaz egyszer a Sasok ellen) és azokon egyetlen elkapása volt hét yardért. A zöldek korábbi legendája bevallottan nem érezte jól magát a Tehenészek szerelésében és az 1984-es szezon végeztével felhagyott pályafutásával.
Harold Carmichael mai napig a klubtörténet legkiválóbb elkapója, hiszen nála senki sem gyűjtött több elkapást (589), több elkapott yardot (8978) és több elkapott touchdownt (79) az Eagles színeiben. Mivel valóban vigyázott testi épségére, a kisebb sérüléseken pedig túltette magát, ezért további klubcsúcsot is magáénak tudhat azzal, hogy sorozatban 162 tétmeccsen ölthette magára a Philly szerelését. Az egykori sztár 1998 óta dolgozik újra a csapatért, és a „Director of Player Development and Alumni” pozíciót betöltve egyformán segíti a jelenlegi játékosokat a költözésben, a pénzügyek terén való eligazodásban, a továbbtanulásban vagy egyéb „civil ügyekben”, a mindenkori újoncokat a pályánkívül mutatott felelősségteljes magatartás elsajátításában, valamint ténykedik a hajdani veteránok további megbecsüléséért.
Címkék: ismertető history carmichael