Mike Kafka, QB
Michael John Kafka 1987. július 25.-én született Chicago-ban. Érdekes a sors, gondolhatjuk, hiszen QB draftra azért volt idén szükség, mert az eddigi franchise QB, Donovan McNabb távozott. McNabb az 1999-es drafton lett kiválasztva általunk, míg a Kafka 11 évvel később, 2010-ben. Mindketten Chicago-ban születtek, mindketten 25.-én, mindkettőjük húzása nem a legnagyobb örömet váltotta ki a fanatikusokból. De vajon ezzel a párhuzamok sora véget is ér, vagy Kafka lesz Donovan McNabb utódja? Erre természetesen kicsi az esély, de azért számoljunk ezzel az eshetőséggel is. Most pedig szeretném egy kicsit jobban bemutatni nektek Mike Kafka-t.
Korán megtapasztalta, milyen sikereket elérni a csapatával, ugyanis középiskolás éveiben 3-szor is megnyerték a saját konferenciájukat. Pár éves high-school karrierje során 16 TD passzt adott, elérte a csapatkapitány rangot, 35-8-as győzelem-vereség mutatóval rendelkezett. Az ország 50 legjobb irányítója között tartották számon ekkor. Négy egyetem mutatott iránta komolyabb érdeklődést, ő a Northwestern University-t választotta.
A 2005-ös évben még nem lépett pályára, feladata ekkor a Northwestern Wildcats offense tanulása volt, de 2006-ban szeptember elsején a Miami ellen bemutatkozhatott. Nem sikerült rosszul a debütálás, 17-ből 13 jó passza volt, összesen 106 yardért, illetve első TD passzát is megdobta. Emellett 89 yardot futott 17 próbálkozásból. Ennek megfelelően nyertek is 21-3-ra. Ám a következő mérkőzés nem sikerült ennyire jól, interception illetve fumble is került a neve mellé, melyek közrejátszottak a 34-17-es vereségben. Egy héttel később az első futott TD is bekerült a statisztikájába, az ellenfél Eastern Michigan volt. Az évben 4 meccsen lépett kezdőként pályára, illetve egy ötödiken becserélték, ez alatt 494 yardot szerzett 1 TD-nal, 6 interception-nel, valamint 2 futott TD-t is elért. A következő évben back-up QB volt, mindössze két meccsen kapott kisebb szerepet.
A 2008-as szezonban már többször került pályára, kétszer kezdőként is, illetve 5-ször csereként, 3 TD-t szerzett, kettőt passzolva, egyet futva, valamint 3-szor adta el a labdát. Ekkor következett a 2009-es szezon, aminek nagy reményekkel vághatott neki. CJ Bachér lediplomázott, Kafka pedig társ csapatkapitány lett a Northwestern-nél, ezzel is mutatván az iránta szavazott bizalmat. A harmadik mérkőzésen mindjárt sikerült egy rekordot megdönteni, 390 yardot passzolt a Syracuse egyetem ellen, ezzel a legtöbb passzolt yard az ő nevéhez fűződik az egyetemen. Ezenkívül még egy különleges tette hajtott végre, ezen a meccsen passzolt, futott, sőt el is kapott egy-egy TD-t érő labdát. Jutalma nem maradt el, megosztva kapta a Big Ten Offensive Player of the Week díjat. Az Indiana elleni mérkőzésen is sikerült egy nagy bravúrt végrehajtania, 28-3-as hátrányból tudtak felállni, és nyerni, ez az iskola legnagyobb comeback-je. Kafka először futott, majd passzolt két TD-t, ezzel segítve a 29-28-as eredményt kialakítani. Igaz, dobott 3 interceptiont is, ami amúgy az egy meccsen legtöbb eladott labdája, de sajnos ezt többször is elérte. A Wisconsin elleni meccsen már ötödszörre dobott 300 passzolt yard fölött, ekkor újra megkapta megosztva a legjobb támadó játékosnak járó díjat a Big Ten-ben. A szezont összességében 241,5 passzolt yard/meccses átlaggal fejezte be, ezzel harmadik lett a konferenciájában, míg az általa vezényelt offense második. 7 futott TD-t ért el, amivel holtversenyben az élen végzett a Big Ten QB-jai között, 414 passz kísérlete volt, ami az egész nemzetben a 8. legtöbb. Big Ten második csapatába választották be, és negyedik lett a Big Ten MVP választásán. (Az első egy bizonyos Brandon Graham lett, valószínűleg már páran hallottatok róla.) Bob Griese, Hall of Famer irányító a következő tulajdonságokat emelte ki Kafkaról: rendkívül jól hoz döntéseket, pontos, valamint igazi playmaker. De az évnek még nem volt vége, először az Outback Bowlon bizonyíthatott Auburn ellen január elsején. Kafka egy Bowl rekordot itt is beállított, 78 passzkísérlete volt, amiből 47 sikeres lett. Ez összesen 532 passzolt yardot ért. Ez Northwestern egyetem rekordja, valamint Outback Bowl rekord is. Emellett elért még egy nem túl dicső rekordot, 5 interception-t dobott, ami szintén a legtöbb az Outback történelmében. A 98 play, amiben részt vett, szintén rekord, illetve az 566 total yard is. De ez sem volt elég, 38-35-re kikaptak hosszabbításban. Természetesen ő lett a csapat MVP-je a szezon végén. Pályára lépett a végzősök all star meccsén is, a keleti keret kezdő irányítója volt, valamint aktív szereplője a comeback győzelemnek. Ő adta a győztes TD passzt is. A meccs után megkapta a meccs Offense MVP címét is. 150 yardot passzolt, egy TD-vel, valamint 27/18-as mutatóval. A szezont végül összességében 3430 passzolt yarddal, 16 passzolt TD-nal, 12 interception-nel, 64,8%-os mutatóval zárta. E mellé elért 299 futott yardot, ami 8 TD-ra volt elég, illetve volt egy 24 yardos TD elkapása is. Kezdő irányítókánt a 4 év alatt 19-szer lépett pályára, ezeken a meccseken 11-8-as mérleggel rendelkezik. Az iskola 8. legtöbb yardját passzolta, szám szerint 4265 yardot.
A draft előtt a hatodik-hetedik körre taksálták, néhány szakértő szerint az ötödik kör végére. A tizenegyedik legjobb irányítónak tartották a classból, a sorrend: Bradford, Clausen, McCoy, Tebow, Brown, LeFevour, Snead, Pike, Crompton, Robinson, Kafka. Edzője hozzáállása a következő képen alakult a hónapok során: a bowl előtt úgy nyilatkozott, meglepődne, ha nem draftolnák. Az Outback Bowl után azt mondta, reméli az NFL is látja: „man with a big-time arm”. Senior Bowl után már azt mondta, akár a harmadik körben is el kellhet.
Természetesen Mike-ot meghívták a Scouting Combine-ra, amire együtt készült Golden Tate-tel két napot Arizonában külön, ami elmondása szerint újabb előrelépés volt a fejlődésében. Nagyon pozitív interjúkat adott a Combine során. Egyik leghíresebb: „Kezdő akarok lenni az NFL-ben. Nem második számú QB-nak megyek a ligába. Úgy gondolom, meg tudom csinálni ezt, meg van bennem a képesség ahhoz, hogy a céljaim elérjem. Készen állok egy szintet feljebb lépni!” Kimagasló Wonderlic tesztet írt, 50-ből 35 kérdésre válaszolt, ám mind a 35 jó lett. A nyílt napján természetesen már passzolt is, összesen egyetlen egy rontott passza volt. Pár héttel később is tartottak egy Pro Day-t, ekkor már nem volt annyira pontos, de így sem lehetett nagy panasz rá. 4 csapat hívta meg külön edzésre, az Eagles nem volt köztük (a csapatok: Bengals, Pats, Raiders, Browns).
Sokan azt mondták, a 6. kör előtt nem megy ki, ám a 4. körben az Eagles választotta, összességében a 122. választással. (Packers-től kaptuk ezt a cetlit a 3/71-ért a 3/86 mellé.) Az irányítók között pedig a 4 nagy név, illetve Edwards után ő kelt el először, mint irányító. Reid szerint a fő szempont az erős karja, a vezetői képessége, illetve a játék iránti alázata miatt választották. Játékstílusáról elmondhatjuk, hogy inkább zsebirányító, erős karral, aki bármikor képes egy-egy mélységi passzra. Spread offense-ből érkezik west coast offense-be. Kommunikációs szakon szerezte a diplomáját.
Kérdés, ő volt-e legjobb választás? Több, elvileg jobb képességű játékos elérhető volt ekkor még. Kérdés, egyáltalán kellett-e ilyen korán irányítót húzni? Beválik-e Kafka? Mennyi szerepet kap? Természetesen, ezeket most még nem tudhatjuk, valószínűleg egy év múlva sem leszünk okosabbak, de meglátjuk. Azért én próbálok válaszolni az általam feltett kérdésekre. Én nem húztam volna ilyen korán irányítót, bár tény, Vick inkább wildcat QB-nak van csak nálunk, így Kolb sérülése esetén lehet nem Vick menne pályára, mint kezdő irányító. Bár ez valószínűtlen. Ugyanakkor én nem húztam volna be Kafkát, ha Kolb nem válik be, akkor új franchise QB kell, amire Kafka jövőre még szerintem nem fog készen állni. Ugyanakkor a jövő évi irányító class sokkal erősebbnek tűnik, mint az idei. De ha már mindenképpen irányítót kell húzni, én is őt választottam volna. Szerintem idén éles szituációban csak sérülés esetén kerül pályára, Reid jelenleg nagyon Kolb mellett van. Hogy beválik-e? Attól függ mire, mint harmadik számú irányító, valószínűleg igen. Mint másodikszámú, nem tudom. Mint elsőszámú, remélem, nem nálunk derül ki, és Kevin biztosítja franchise QB rangját.
Címkék: ismertető kafka off season